Színes Ötletek

a kézügyes blog

Vászontáska gyerekkézben - Zerowaste mindennapok kicsiknek és nagyoknak

0_86.jpg

Az egyik legalapvetőbb és egyben a legkönnyebben kivitelezhető változtatás, ha törekszünk a hulladékmentes életmódra, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket, vagy pékárut nem műanyagzacskókba tesszük vásárláskor, hanem viszünk magunkkal erre a célra kisebb-nagyobb szütyőket és zsákokat. Nálunk a legtöbb darab maradék anyagokból, vásznakból vagy akár szúnyoghálóból készült, és már évek óta használatban vannak. Most azért került a kollekcióba egy új is, hogy kislányunknak legyen sajátja, amit mindig magával vihet, amikor együtt megyünk a boltba. Nem gondoljuk, hogy ezekkel az apróságokkal megválthatjuk a világot az egyébként hatalmas mennyiségben termelődő szeméttől, ám ha jó példát mutatunk, gyermekeink életében ezek már szokásként jelennek meg. A folytatásban egy saját sablonok segítségével festett vászonzsák elkészítésének menetét mutatjuk meg, videós kedvcsinálóval!

Nincs akadálya, hogy egyedi táskával legyünk környezettudatosak - bámulatos kézműves termékek sokaságából válogathatunk, sőt, varrhatunk magunknak, vagy kedvünkre dekorálhatunk egy meglévő darabot. Ez utóbbi megoldást vettük most elő újra. Inspirációképpen nézzétek meg egy korábbi projektünket, amiben egy felnőtt méretű vászonzsákot díszítettünk hasonló módszerrel. Akkor készen kapható sablont használtunk, most pedig saját kezűleg készítettük el őket. 

1_9.JPG

A gyerekek is hamarabb kedvet kapnak a vászontáska használatához, ha maguk díszíthetik ki, vagy ha még kisebbek, akkor részt vehetnek a minta tervezésében, esetleg a festék "pamacsolásában". 

Amire szükségetek lesz:

A sablonokhoz akár kisebb darab maradék kartonok is teljesen megfelelőek, nem kell feltétlenül egy egész ív papírt felvágnotok néhány apró forma kedvéért. Rajzoljátok meg a mintát, majd óvatosan vágjátok ki sniccerrel! Gondoskodjatok a munkafelület védelméről is, nehogy citromkarikák lepjék el az egész a konyhaasztalt a díszíteni kívánt táska körül! 

2_180.jpg

Ezután az pasztell és intenzív színárnyalatok, menő effekt festékek sokaságából válasszátok ki kedvenceiteket, keverjétek fel alaposan a festéket, és ecsettel vagy szivacsecsettel egyenletesen, de nem túl vastagon vigyétek fel a textilre. Ne felejtsetek el újságpapírt tenni alá, nehogy átüssön a táska másik oldalára - ha mégis így járnátok, fessetek oda is mintát!

Kedvcsinálóként készítettünk egy videót is a mi vászontáskánkról.

A minta száradása után összesen annyi a dolgotok, hogy az anyag hátoldaláról három percig vasaljátok át a textilnek megfelelő hőfokon. Ezután kímélő mosószerrel, befelé fordítva akár 60 fokon is mosható - amennyiben a választott anyag engedi. Textilfestéssel foglalkozó korábbi cikkünkben részletesen írtunk az eljárás lépésiről, ha szeretnétek bővebben utánajárni, kattintsatok IDE!

5_154.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, tartsatok velünk itt, illetve Facebookon és Instagramon, hogy a következőről se maradjatok le! 

A "Deka textilfesték" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

  • A jelentkezés beküldési határideje: 2022. augusztus 9. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

  • Az eredményhirdetés időpontja: 2022. augusztus 10. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik. 

  • A nyereményeket csak belföldi címre tudjuk postázni.

  • A játékban nem vehetnek részt az Art Export 2020 Kft. és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

  • A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

  • A játékot az Instagram nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik az Instagramhoz.

  • A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5217888065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

lginsta_1200_1.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása