Színes Ötletek

a kézügyes blog

Egy rozoga, rozsdás talicska felvirágzása

blog_cimlapkep_0_1.jpg

Környezetünkben sokan tudnak kacatmentő akcióinkról, így általában nem kell messzire mennünk egy-egy felújítandó darabért. Most ez a sokat látott, csupa rozsda, fülsértően nyikorgó talicska talált ránk, Annyi biztos volt, hogy lefestjük, hiszen most sem voltunk elég erősek ahhoz, hogy a vastelepre száműzzük, annak ellenére, hogy nem egy praktikus darab; nagy és nehéz, ugyanakkor a pakolható részében alig fér el valami, így kerti munkához nem állítanánk szívesen csatasorba. Sokáig töprengtünk, míg végül a legelőször elvetett terv lett a befutó, és ültetőládaként funkcionál tovább a kiskertben. Megújulásának történetét megosztjuk veletek a folytatásban!

Nem kell sokat keresgélnünk, hogy jobbnál jobb megoldásokat találjunk régi talicska újrahasználatára. Az ültetőláda ezek közül talán a legkézenfekvőbb és legkönnyebben kivitelezhető megoldás, ezért rögtön el is vetettük, amiben az is szerepet játszhatott, hogy a szivárvány minden színében játszó példákkal nem igazán tudtunk azonosulni, akár haszonnövényeknek, akár sziklakertnek adtak helyet. Találtunk néhány csábítóan meglepő átalakítást a kerti grilltől a fotelon át az asztallábig, de ezekhez sajnos a mi szerkezetünk alkalmatlan lett volna. Azért megmutatunk egyet a számtalan vagány megoldás közül, hátha nektek ebből a típusból rozsdásodik egy a hátsó kertben!

cd4ded3971de690b49e15a1662e11f5c_1.jpgKép forrása: pinterest

Mindent összevetve arra jutottunk, hogy úgyis van olyan terület a kertben, ahová közvetlenül nem szeretnénk virágot ültetni, mégis jól mutatna egy üde színfolt, a környezet pedig elbírja a kicsit iparibb dizájnt, szóval megtarthatjuk az eredeti ötletet. A tervezésben a nemrég felújított kerti székünk jelentette az inspirációt, ami azért is praktikus megoldásnak bizonyult, mert még maradtak alapanyagok abból a projektből. A fekete festék és a természetes kenderkötél kombinációját pedig ebben az esetben is tudtuk képzelni.

4_151.jpg

A talicskát majdnem teljes felületén rozsda borította. Nem tette volna túl vonzóvá a munkát, ha emiatt minden sarkában le kell csiszolnunk, majd a két réteg fedőfesték felvitele előtt még alapozóval is kezelnünk kell. A Hammerite közvetlenül a rozsdára felvihető, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy drótkefével, laza mozdulatokkal eltávolítottuk a pergő rozsdát különösebb fáradtság nélkül, áttöröltük és öblítettük a felületet, majd hagytuk megszáradni, ezután pedig festhettünk is! A betonmaradványokat természetesen ezzel a módszerrel nem lehetett maradéktalanul eltávolítani, de ez nem is volt cél, azt a szakaszt a föld úgyis takarja majd.

3_165.jpg

2_173.jpg

Két vastag réteget vittünk fel, ezért a gyártói ajánlásban foglalt hat órás száradási időt kivárva egy hétvégén át tartottak a munkálatok, de egy reggeli kezdés esetén egy hasonló nagyságú felületre nem kell egy napnál többet szánnotok. Miután a második réteg is megszáradt, már csak a locsolótömlőből készített házibarkács fogantyúkat kellett eltüntetnünk. A korábban jól bevált módszerrel kenderkötelet csavartunk rá, ezzel az eljárással már sok mindent díszítettünk korábban - ITT megnézhetitek. Ami fontos, hogy a kezdésnél és a lezárásnál rögzítsük alaposan ragasztópisztollyal az anyagot, a kötél tekerése közben pedig elegendő néhány soronként egy pötty ragasztó, hogy rendezetten és szorosan kövessék egymást. 

1_179.jpg

Ezután nem maradt más hátra, mint régi-új virágládánk beültetése. Előre alacsonynövésű virágok, míg a kerék felé eső részre futó, bokrosodó növények kerültek, amiknek támfalként szolgál majd ez a magasabb felület. 

5_147.jpg

Ha ti is belevágtatok már hasonló projektbe, és van hozzá kedvetek, mutassátok meg nekünk! szívesen látjuk akár a poszt alatti hozzászólásban, de e-mailben is elküldhetitek a szinesotletek.blog.hu@gmail.com címre! A Kacatmentés hamarosan folytatódik, tartsatok velünk itt, illetve a Facebookon és az Instagramon, hogy arról se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr10017877755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása