Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kint a kertben, kreatívan - Júniusi szüret és virágözön

oil-gdba76143f_1280.jpg

Mint minden évben, mi idén is olyan hirtelen érkeztünk a nyár harmadához, hogy észre sem vettük, ezért az aktuális kerti teendőket, és a hozzájuk kapcsolható kreatív tippeket összesítő sorozatunk júniusi fejezetével a tervezettnél kicsit később jelentkezünk. De semmi nincs veszve, hiszen ebben a hónapban már alig akad előkészítő munka, inkább a betakarítás kapja a főszerepet, vagy az, hogy csodás virágainkban gyönyörködjünk. Azért vannak általános tennivalók, amikből a folytatásban szemezgetünk. 

Provence illata

Ilyenkor virágzik a levendula, aminek illóolaj-tartalma teljes virágzáskor a legnagyobb. Mégis, ha csokorban szeretnénk szárítani, az a legmegfelelőbb időpont a betakarításra, amikor az első néhány virág már kinyílt, de a többi még zárt. Ha ennél később gyűjtjük be őket, akkor esélyes, hogy a virágok leperegnek. Ekkor sem késő, a kiszárított virágokat felhasználhatjuk ételeinkhez, italainkhoz, vagy illatosító tasakokba is tölthetjük.

A 10 csodás ötlet levendulából című cikkünkben összegyűjtöttünk néhány hasznos, praktikus, vagy dekoratív ötletet, amiknek ez a csodás illatú gyógynövény az alapanyaga.

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_30.jpg

A levendula nálunk teljesen fagytűrő, ha megteremtjük a szükséges feltételeket számára. Kedveli a napos helyet, és a száraz, kavicsos, köves talajt, ami kevéssé tárolja a nedvességet. Az elvirágzás után azonnal erősen - az utolsó zöld ágacskáig - vágjuk vissza, ha szeretnénk, hogy tömött, sűrű kis bokrunk legyen. A levendula sűrűn ültetve elűzi a rózsa összes kártevőjét, csak éppen egészen más talajt kedvel, ezért ha szeretnénk kihasználni jótékony hatását, ültessük magasabbra, és töltsük fel az ültetőgödröt kőzúzalékkal, kaviccsal vagy cseréppel. Ha kicsit nagyobb készletet halmoztunk fel ezekből, napos helyre ültethetünk rozmaringot is, hiszen ugyanezt az összetételt kedveli.

Álomrózsák

Számos kertbarát legkedvesebb időszakának kezdete, amikor júniusban virágba borulnak a rózsák. Ha szeretnénk bennük magunk is gyönyörködni, kényelmes kertészként késő ősszel, szabadgyökérrel ültessük, mert utána nem sok teendőnk van velük. Ha ezzel elkéstünk, és nem szeretnénk várni, akár teljes virágpompájukban is ültethetők, de jóval több gondozást igényelnek, főleg az öntözés terén.  Legkevésbé a vadrózsa igényes, ami gondozás nélkül is a kertünk dísze lehet. Közülük a gyapjas rózsa nemcsak bódító illatot áraszt, de termése a csipkebogyó, ami az egyik legjobb C-vitamin forrás. A rózsákat ne metsszük radikálisan, mert a virágzás látja kárát. Elvirágzás után az első teljes levélig vágjuk vissza, az új hajtás pedig álljon kifelé, hogy a bokor közepe fényt és levegőt kaphasson! Ősszel csak a zavaró hajtásokat kurtítsuk, a tényleges metszés tavaszi munka!

A szirmokból rózsaolajat is készíthetünk, ami nem is olyan bonyolult, mint elsőre gondoltuk. Ez a videó a segítségetekre lehet, ha szeretnétek ti is kipróbálni.

Betakarítás

Nincs is jobb a saját kertünkben termett, zamatos gyümölcsök ízénél! Néhány kisebb művelet elvégzésével már most gondoskodhatunk a jövő évi termésről. Letermett ágyásainkat zöldtrágyával serkenthetjük, ha beszórjuk a területet például fehér mustár, mézvirág vagy olajretek magokkal. A gyümölcstermést illetően nálunk a ribizli a legnagyobb kedvenc, a savanykás bogyókat szívesen fogyasztjuk nyersen és befőzve egyaránt, néhány kis doboznyit pedig a fagyasztóban őrzünk meg a téli hónapokra. Erről "A nyár kedvencei: ribizliszörp és lekvár" című cikkünkben olvashattok bővebben.

7_80_1.jpg
A tanácsok összeállításában Karl Ploberger 12 hónap a kertben című munkája volt segítségünkre, aki négy évtized kertészeti tapasztalatait, kertbarátok ötleteit, szakemberek javaslatait foglalta össze könyvében. 

Ha tetszett a cikk, kövessetek minket Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3017864007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása