Színes Ötletek

a kézügyes blog

Virág- vagy mécsestartó maradék anyagokból

szo_keret_07_tripla_blog.jpg

Nem először kerül szóba, hogy ha nyitott szemmel járunk, bárhol találhatunk olyan alapanyagot, ami már csak a sorsára vár hulladékként, kezünk munkája által mégis újjászülethet, és akár sok évig használatban maradhat. Mi is sok mindent készítettünk az elmúlt években a lakásdekorációtól a gyerekjátékokig otthon fellelhető, örökölt "kacatokból", de rejtett kincsekre bukkanhatunk egy-egy lomtalanítás során a rokonságban, vagy baráti körben. Kacatmentő sorozatunk legújabb fejezetében egy számunkra ismeretlen funkciójú, talán konyhai akasztós tartót vettünk kezelésbe, hogy ezután mécses- vagy virágtartóként használjuk tovább.

Első ránézésre inkább gyújtósnak látszott ez a fadarab - lekopott lakkréteggel, hiányzó akasztókkal, felületi sérülésekkel, de némi gondolkodás után úgy ítéltük meg, akár egy kedves dekoráció is válhat belőle, ha kicsit felfrissítjük viharvert külsejét. Fali dekoráció befőttes üvegekből a vintage kedvelőinek című cikkünk inspirációt jelenthet hasonló tartók készítéséhez, mi is ez alapján láttuk meg a fantáziát ebben a régi darabban. Ha tetszik az ötlet, bátran vágjatok bele akkor is, ha nem rendelkeztek barkácstapasztalattal, mert nagyon könnyen elkészíthetitek!

0_79.jpg
Amiket használtunk:

  • fa akasztó alap (bármilyen deszkával helyettesíthető)
  • befőttes üveg
  • Sadolin Extreme, dió színű tartós lazúr
  • Dulux Rapidry vízbázisú zománc
  • selyemfényű lakkspray
  • fém rögzítőbilincs
  • 1 db csavar
  • kalapács, fogó, csavarhúzó, ecsetek
  • fúró, vagy hegyes szög

20220615_135752.jpg

1. lépés: A falapot alaposan megcsiszoltuk, a hibákat fatapasszal javítottuk, és a javított részt újracsiszoltuk. Portalanitás után lekentük egy réteg dió színű lazúrral, hogy szép, friss színe egyen. Eredetileg nem is terveztünk ennél tovább, de ezen a ponton még nem tetszett igazán a végeredmény.

3_161.jpg

2. lépés: Maszkolószalaggal mintát alakítottunk ki. A ragasztás során ügyeltünk arra, hogy az oldalán is tökéletes legyen a takarás, mivel oda is kifuttattuk a mintát. Ezután következett a festés. Dulux Rapidry vízbázisú zománcfestéket már számos felújításnál használtunk sok jó tulajdonsága miatt: vízbázisú, ezért szagtalan, emellett gyorsan szárad, tartós és strapabíró, ugyanakkor egy fenntarthatóbb megoldás is a zománcot igénylő felületek festése esetében. Ehhez a munkához most elég volt egy pici maradék még úgy is, hogy több rétegben lekentük.

20220615_140253.jpg

20220615_171318.jpg

3. lépés:
A zománcfesték száradása után a felületet átcsiszoltuk durva szemcsés csiszolópapírral, néhol erőssebben meg-megnyomva, hogy összekoptassuk a mintát. Akinek ez már túl vintage, nyugodtan hagyja el ezt a lépést, a minta enélkül is nagyon mutatós. A tartósabb végeredmény érdekében vékony, selyemfényű lakkréteget is fújtunk rá.

20220616_123145.jpg

4. lépés:
 A méret ellenőrzése miatt a csőbilincset az üveg köré szorítottuk, de csak annyira, hogy még könnyen ki tudjuk belőle venni. Ha van túlnyúló darab, fogóval levághatjátok, nekünk pont jó volt a mérete. A bilincs hátulján megjelöltük, hová kerüljön a rögzítő csavar, majd az üvegről levéve a jelölt ponton előfúrtuk. Ha nincs fúrótok, egy hegyes szöggel is átüthetitek, még ha ez nem is igazán szakszerű megoldás. A lényeg, hogy ezáltal könnyebben a helyére kerüljön a csavar. 

20220616_133651.jpg

20220616_133844.jpg

5. lépés: Visszahelyeztük a befőttes üveget a tartóba, és most már egészen szorosan meghúztuk a bilincset. Azért csak óvatosan, nehogy az üveg is eltörjön! 

20220616_134007_1.jpg

Ha szeretnétek cserélni az üveget, csavarhúzóval egy pillanat alatt lazítható a bilincs. Mi is kipróbáltuk egy alacsonyabb, átlátszó üveggel is, ami alkalmasabbnak látszott mécsestartónak. Szavazzatok Facebookon, szerintetek melyik verzió maradjon!

20220616_141501.jpg

20220616_150149.jpg

Nem állítjuk, hogy ez az évezred legmutatósabb fali dekorációja, ugyanakkor kitűnő illusztrációja annak, amiről az aktuális kacatmentős projektjeink szólnak.  

A saját kezűleg végzett kisebb-nagyobb felújításokkal kapcsolatos legfrissebb bejegyzéseinket ITT találjátok. Ha tetszett a cikk, kövessetek minket Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3917858661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása