Színes Ötletek

a kézügyes blog

Két nagy kedvenc: baglyok és játék a láthatáron!
Kézügyes ötletek Firkafalváról

cover_3.jpg

A Bagolyfióka foglalkoztatók legújabb sorozata debütált februárban, ezért most - ahogy már megszokhattátok - az ebben megjelenő meséhez kapcsolódva kézműveskedhettek velünk. A füzetben két kis fióka első fészken kívüli kalandját ismerhetitek meg, ezért ezúttal aranyos kis bagolyfigurákat készítünk! Ez a különleges madár sokak kedvence, nálunk is esett már szó róla, és úgy gondoljuk, a mai bejegyzés közel sem az utolsó ilyen alkalom. 

A sok érdekes feladaton kívül a kreatív foglalkoztatók minden száma kedves meséket is tartogat, melyeken keresztül hónapról hónapra bepillantást nyerhettek az erdő állatainak kalandos életébe és tanulságos kalandjaiba.

Bagolymama hátulról fenéken billentette őket, a kicsik pedig fejest ugrottak a hatalmas tűlevelű védelmező lombjai közül. Csapkodni kezdtek a szárnyaikkal és vidáman vitorláztak le a tisztás felé. De mivelhogy még csak tanulgatták a repülés mesterségét, egy erősebb fuvallat épp elég volt hozzá, hogy letérítse őket a megtervezett útvonalról és ne ott érjenek földet, ahol az apukájuk várta őket. A táj is ismeretlen volt számukra, ezért nem tudták merre induljanak.

A kiadványból megtudhatjátok, mi történt ezután a bagolytesókkal és hogyan segítették őket az erdő lakói. Addig is, ha van kedvetek, készítsetek velünk nemcsak testvéreket, de akár komplett bagolycsaládokat is!

1_1_4.jpg

A nemrég elcsomagolt karácsonyi dekoráció nyomán biztosan sokatoknál fellelhető néhány fenyőtoboz házon belül is - mi legalábbis évről évre eltesszük a sértetleneket, és mindig gyűlik is hozzájuk, szinte kifogyhatatlan a készlet. De ha mégsem, akkor sincs veszve semmi, egy kirándulás alkalmával könnyedén gyűjthettek néhányat. Ezen kívül szükségetek lesz még színes filcre, ragasztópisztolyra, szemes matricára, ollóra és/vagy tűzőgépre. Van néhány eszköz ezek között, amiket a balesetveszély miatt a kisebbek szülői segítséggel és fokozott óvatossággal használjanak! A legjobb móka, ha magatok tervezitek meg kis baglyotok küllemét, de a fotók alapján is összeállíthatjátok a filcből kivágandó testrészeket. A színeket és a méreteket variáljátok bátran!

2_1_2.jpg

Szabásminta nincs, hiszen a tobozok nagysága határozza meg a méreteket, de ha csak annyira figyeltek, hogy minden ráférjen, biztosan nem születik rossz megoldás, hiszen óriás szemekkel vagy fehér szárnyakkal más és más jelleget kölcsönözhettek nekik!

Tudtátok? Hazánk leggyakoribb bagolyfaja, az erdei fülesbagoly évente egyszer költ, e célból előszeretettel foglalja el például varjak vagy szarkák fészkeit, de ezek hiányában faodvakban is megtelepszik. Egy átlagos fészekalj 5-6 tojásból áll. A fiókák még jóval azelőtt, hogy megtanulnának röpülni, elhagyják a fészket, és a közeli fákon üldögélnek.

asiotu_01_h_nagy_karoly_c.jpg

Vagdossátok be körben a szemek körüli sugárszerű tollazatot imitáló filcdarabokat, majd rögzítsétek egymásra megfelelő sorrendben a részeket tűzőgép vagy a ragasztópisztoly segítségével! 

5_1_2.jpg

Ezután kerülnek helyükre a mozgó szemek. A ragasztót először a filcre vigyétek fel, és arra nyomjátok rá a szemeket, mert a forró anyag megolvaszthatja őket! Ezt követően ragasszatok fel minden testrészt a tobozokra!

6_1_1.jpg

7_1_1.jpg

A tervezés során a galéria képeit is a segítségül hívhatjátok!

6bc1851b31721301c77b581f3eae0eb2.jpg

A gyurmázás kedvelőinek mutatunk egy másik baglyos ötletet is! Amilyen aranyos, olyan egyszerű - csak kövessétek a hajtás és mintázás lépéseit!

081031ebc3d26aebd28f9d79c1e3c883.jpgForrás: whimsy-love.com, clay.selbermachendeko.com 

Akár süthető, akár levegőn száradó gyurmát használtok, a kész alkotások jól csiszolhatók, ragaszthatók, majd akrilfestékkel, lakkal, szalagokkal vagy gyöngyökkel díszíthetők, miután az anyag előírásának megfelelően sütőben hőkezeltétek vagy egyszerűen csak hagytátok szobahőmérsékleten kiszáradni, de dolgozhattok színes alapanyagból is. 

5f95a4e54ba2fc531613604c3d9fd74e.jpg

Ha bármelyik figurát elkészítettétek, és szívesen megosztanátok velünk, töltsétek fel Facebookon a Színes Ötletek blog alkotói csoportjában! Csatlakozzatok a Színes Ötletek és a Firkafalva Facebook-közösségéhez, hogy a következő ötletről se maradjatok le!

Ahogy megígértük, a sorozathoz kapcsolódóan JÁTÉKKAL is jelentkezünk, keressétek a Facebookon

A ajándékcsomag, ami a szerencsés nyertesre vár:

 februari_jatek_1.jpg

A "Kézügyes ötletek Firkafalváról" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr6516416732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása