Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kézügyes ötletek Firkafalváról - Játssz velünk és nyerj ajándékcsomagot!

nyeremenyjatek.jpg

Ahogy legutóbbi Bocskoros Mikulásváró bejegyzésünkben megígértük, itt a Firkafalva csapatával közösen szervezett nyereményjátékunk, amit legújabb, Kézügyes ötletek Firkafalváról elnevezésű sorozatunkhoz kapcsolódóan minden hónapban kereshettek majd felületeinken. Ezen a héten egy izgalmas foglalkoztatókat tartalmazó ajándékcsomagért játszhattok! Hogy pontosan miket és hogyan nyerhettek meg, az a folytatásban kiderül!

Hogyan vehetsz részt a játékban? 

A legfrissebb számban egy kedves történetet olvashattok a Nyárfásliget lakóinak főszereplésével, és ahogy ezt sejthetitek, a Mikulásnak is akad dolga a mesében. Bagoly Fülöp és Nyúl Bence merész dolgot visznek véghez azért, hogy kedves barátjuknak, Mackó Majának is jusson valami neki való a tömérdek ajándékból. A Facebook-poszt alatt írd meg kommentben, hogy az erdő lakóihoz hasonlóan te melyik barátodnak küldetnél ajándékot a Mikulással? Természetesen többet is megjelölhetsz. Azok között, akik ilyen módon 2020. november 12-én, csütörtökön éjfélig elküldik ajánlásukat, egy Firkafalván összeállított nyereménycsomagot sorsolunk ki.

Nyereménycsomagok: 

Nem kötelező, de nem haragszunk meg, ha kedveled a BagolyFióka Kreatív foglalkoztatók, színezők és a Színes Ötletek - a kézügyes blog Facebook oldalát, amivel te is jól jársz, hiszen jövő hónapban újabb közös játékkal jelentkezünk, amiről első kézből értesülhetsz!

Ha a játékhoz kapcsolódó bejegyzésben bemutatott bármelyik dekorációt elkészítettétek és szívesen látnátok viszont őket a blogon, hogy szélesebb körben is büszkélkedjetek vele, készítsetek fényképet róla és küldjétek el nekünk a szinesotletek.blog.hu@gmail.com e-mail címre vagy töltsétek fel Facebookon a Színes Ötletek blog alkotói csoportjában! Az ötletekért kattints a képre!

cover_2.jpg  

A "Kézügyes ötletek Firkafalváról" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

- A jelentkezés beküldési határideje: 2020. november 12. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

- Az eredményhirdetés időpontja: 2020. november 13. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát Facebook üzenetben történik. 

- A játékban nem vehetnek részt a Kid Plusz Média kiadó és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

- A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

- A játékot a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik a Facebookhoz.

- A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr416243472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása