Színes Ötletek

a kézügyes blog

Varrjunk egyedi edényfogókat!
Kitűnő ajándék barátoknak, családtagoknak, de persze magunknak is

1_64.jpg

Ha saját készítésű ajándékkal kedveskednénk szeretteinknek, vagy a konyha felújítása költségesebb volt a vártnál, de szeretnénk pénztárcabarát kiegészítőkkel egységes hangulatot teremteni benne - hiszen minden apró részlet számít -, ez az edényfogó kapóra jöhet. Igazán egyszerűen elkészíthető, akár minimális varrótudással is belevághatunk, cserébe jó anyagválasztással egyedi, és a konyha stílusához passzoló darabokat hozhatunk létre. Ha pedig belejöttünk, lehet ez a varrógép melletti bonyolultabb munkák előszobája is. 

2_59.jpg

Foglaljuk össze gyorsan! Két pamutvászon négyzetet varrunk össze az előtte közé fektetett bélésanyaggal, ezt pedig megtoldjuk egy akasztóval. De tekintettel arra, hogy valaki talán most először készít ilyesmit, kitérünk a részletezésre is. Magát a technikát sok minden más elkészítésére is használhatjuk, ne féljük továbbgondolni az alapelvet! 

Akár egyszínű, akár mintás anyagot választunk, érdemes 100%-os pamuttal dolgozni,  mert a szintetikus szövetek olvadásra hajlamosak lehetnek, ami esetünkben nem elhanyagolható tényező. 

Egy darab elkészítéséhez a következőkre lesz szükség:

  • olló 
  • varrógép
  • 2 db 23 x 23 cm-es pamutvászon 
  • 1 db 13 x 5 cm-es pamutvászon 
  • 2 db 23 x 23 cm-es bélésanyag (pl. vatelin) 

3_55.jpg

A kis akasztóval kezdjük a munkát! Hajtsuk össze a szövetdarabot hosszában ketté, majd a körmünkkel húzzuk meg az élt alaposan! Nyissuk ki és hajtsuk be a külső széleket, hogy az imént megjelölt középső vonalnál találkozzanak. Vasalót is használhatunk, de ilyen pici darabnál nem elengedhetetlen.

Egymásra illesztve ellenőrizzük, hogy a kiszabott darabok mérete egyezik-e. Ha szükséges, igazítsunk, majd forgassuk össze őket úgy, hogy a vásznak színe nézzen egymás felé, a bélésanyagok pedig legyenek kívül, alul és felül is. 

Rögzítsük az anyagokat körben gombostűvel vagy csipesszel, majd befelé fordítva, a vásznak közé helyezzük el az akasztót úgy, hogy a két vége nagyjából egy centiméterre kilógjon. Tűzzük meg itt is! 

12_26.jpg

13_21.jpg

Előre-hátra öltéssel kezdve varrjuk körbe a négyzetet a szélétől nagyjából 0,5-1 cm-es távolságra, majd a kiindulási ponttól 6-7 cm távolságra fejezzük be ugyanúgy előre-hátra öltéssel a varrást! Ezen a nyíláson keresztül fogjuk kifordítani, ezért fontos a megerősített öltés, másképp könnyen kibomlana a művelet során. Mielőtt ezt megtesszük, ha szükséges, a varrást figyelmesen elkerülve vágjuk le a felesleges anyagot a szélekről!

14_18.jpg

15_16.jpg

A kifordítást követően a nyílás szegetlen széleit fordítsuk befelé, tűzzük le, majd varrjuk körbe kívülről is a négyzetet! Mivel ez már látszó rész, különösen ügyeljünk, hogy azonos távolságot tartsunk mindenhol a szélektől! Az utolsó lépés kihagyható, de szebb és tartósabb lesz a végeredmény, ha varrástól-varrásig tetszőleges alakzatban, steppelés szerűen mintát öltünk a teljes felületre. 

16_14.jpg

17_9.jpg

18_8.jpg

Ha még mindig maradt volna elvarratlan szál, ez a videó is a segítségedre lehet.

Ha már ügyesebben bánunk a varrógéppel, a mintázat a végtelenségig variálható! 


0414eefadb14a18baca9fe63f0f1d7f8.jpg

images_2.jpg

90cf5e2524cd806e325087b251b908f9.jpg

c002cd05166ae7e466a6c2cc75b29b99.jpg

eecb066f50abfb53cc7e5a8ddb747a25.jpg

 

a1bipjkgfnl_sl1500.jpg

letoltes.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4916203542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása