Színes Ötletek

a kézügyes blog

Nyári mozaikláz
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

mozaikozas1blog_1.jpg

Talán nem vagyok vele egyedül, de így a nyár kezdetén engem is utolért a mozaikozhatnék, sorra keresem itthon a kidekorálható szabad felületeket. Elsőre itt egy virágmintával ékített, dekoratív üvegtál, amely nem csupán egy kedves lakásdísz, hanem hasznos kis darab egyben. 

Szükséges anyagok:

  • 1x1 cm-es üvegmozaikok (fekete, szürke, rózsaszín és fehér színekben)
  • mozaikragasztó
  • háromszög formájú üvegtál (vagy amilyet találunk otthon erre a célra)
  • fuga (és a színezéséhez akrilfesték)
  • mozaiktörő fogó 

Elsőként fontos zsírtalanítani az üvegtálat, hogy a ragasztó és a fuga egyaránt megfelelően kössön majd meg a felületen. Mivel átlátszó tárgyra készül a díszítés, elegendő a papíron megtervezett mintát egyszerűen aláfektetni (esetleg odaragasztani). Én, ha sík üvegfelületre dolgozom, a megrajzolt (vagy kinyomtatott) mintát duplán készítem el, az egyik ugye megy az üveg alá, a másikon pedig előre kirakom a mintát. Ott még lehet javítani, tologatni a kis darabokat. Ráadásul így sokkal könnyebb haladni, és hibázni sem lehet. A ragasztás a virág középénél kezdődik a fehér színnel, ezeket előtte mozaiktörővel meg kell felezni. Fontos, hogy az éles részeket a vágás mentén még a felragasztás előtt le kell csiszolni, ezzel elkerülhetők a későbbi balesetek. 

mozaikozas2blog_1.jpg

A mintaívet elegendő a szirmok felragasztásáig követni, onnan már akár improvizálni is lehet a fekete és szürke mozaikok variálásával. Ezután egy kis szünet következik, meg kell várni a ragasztó száradását. Nekem ez mindig idegtépő, mert ilyenkor az ember már annyira látná a végeredményt.

Ha a fugázóanyag por állagú, akkor azt vízzel be kell keverni. A csomagoláson szereplő arányokat célszerű betartani, a lényeg, hogy az eredmény nagyjából a fogkrémhez hasonló állagú legyen. Én csak fehér fugát használok, azt színezem akrilfestékkel az adott tárgy árnyalataihoz igazítva.

Amikor megszáradt a ragasztó, jöhet végre a fugázás. A masszát az ujjunkkal vagy például spatulával is felvihetjük, kinek hogy sikerül jobban. Ha az előbbi eljárást választjuk, gumikesztyű használata javasolt! Alaposan dolgozzuk be a résekbe, mindenhova jusson. Ne féltsük a szépen csillogó mozaikokat sem bemaszatolni, mert a munka végeztével a felesleget letöröljük. A fugázással viszonylag sietni kell, hamar elkezd megkötni. Amikor már mindenhol elegendő mennyiség van, akkor egy nedves ronggyal vagy szivaccsal át kell törölni az egészet. Ez azért is hasznos, mert ahová véletlenül több massza jutott, még így könnyen javítható. 

mozaikozas3blog_1.jpg

Ezután már csak meg kell várni, amíg teljesen megszárad, és lehet is büszkélkedni vele!

Forrás: Cser Kiadó, Mozaikozás (A Fortélyok sorozat 78. kötetének 2. kiadása)

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr963070001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása