Színes Ötletek

a kézügyes blog

Minden, amit elképzelsz, valóságos - Az Eyciir Varázsbolt és Galéria története

7d00def6-efac-4836-884c-9a995fad6489.jpeg

Aki az utóbbi hónapokban itt volt velünk, annak már ismerős lesz sorozatunk, melyben eredetileg hobbiként induló, de mára vállalkozásként vagy legalább kiegészítő jövedelemforrásként működő kreatív műhelyeket, márkákat mutatunk be, fókuszban azokkal, akik ezeket megálmodták. Nem titkolt szándékunk, hogy ezekkel a cikkekkel mindenkit inspiráljunk, aki tehetséget érez magában, esetleg egy jó ötletet dédelget - ne féljetek lépni, még ha eleinte nem is látszik a pontos irány! Mai bemutatkozónk, Vörös Eszter Anna is útkeresőként kezdett festeni, majd a hobbiból szenvedély lett, és ma már egy sokak által ismert „márka” és egy kis galéria tulajdonosa. Nemcsak a saját útját egyengeti, hangulatos szalonjában más - akár amatőr - vendégművészeket is fogad, főleg olyanokat, akikkel hasonlóan egyfajta fantáziavilágot képviselnek. Sikerei között szerepel a HVG Extra A nő magazinjának grafikai pályázatán elnyert közönségdíj, melyre méltán lehet büszke. Története megismeréséhez saját szavait idézzük.

55091fa9-8613-431c-9d86-f68061aefb6c.jpeg

Lassan 3 éve vagyok főállású kisvállalkozó, de a rajzolás, festés iránti érdeklődésem régebbre nyúlik vissza. Gödöllőn élek és alkotok, tevékenykedem, immár egy kis galéria vezetőjeként is. 2014 januárjában készítettem el első rajzom, melyet egy álomkép ihletett: azóta is jellemzően megjelennek munkáimban a sziluettes, néha szürreálisan elnyújtott alakok, az állatos, természeti tematika, sokszor egyfajta spirituális, ősi jelleggel. Képeimet a kezdetektől megosztottam, először csak a saját közösségi oldalamon, majd a pozitív visszajelzések után fokozatosan építkeztem. Egy interneten fellelt - mint később megtudtam, Picassonak tulajdonított - szállóigét választottam a képeimet tartalmazó album - és később az ezek publikálására létrehozott oldal – címéül: “Everything you can imagine is real”, azaz “Minden, amit elképzelsz, valóságos”. Később  ennek rövidítésével, az  “EYCIIR”  mozaikszóval kezdtem el fémjelezni a munkáim, amit így én tettem azzá, ami, egyfajta márkanévként építem.

Munkáimat számos alkalommal volt szerencsém belföldön egyéni és csoportos kiállításokon is megmutatni. Eljutottam velük többek között Aszódra, Veresegyházra, több ízben Budapesten is megmutathattam őket, valamint Békéscsabán, Tatán, és Pécsett is. A jövőben szeretnék további helyekre is eljutni kiállítóként, belföldön és külföldön egyaránt. Áprilisra tervezett vecsési kiállításom a járvány miatt eltolódott, de szerencsém volt, mert januárban megnyílt egy nagy egyéni kiállításom a gödöllői Művészetek Házában, amely majdnem két hónapig látogatható is volt. Eladások terén sikerült külföldre is eljutnom, vannak már képeim illetve a velük díszített kiegészítők például Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, de Amerikában és Kanadában is lelt új otthonra már festményem. Oldalaimat a külföldi követők miatt is két nyelven, magyarul és angolul menedzselem.

2018 augusztusában lehetőségem nyílt egy kis galéria kialakítására Gödöllő szívében, amely a már említett mozaikszó kapcsán az “Eyciir Varázsbolt és Galéria” nevet kapta. Egyfajta kulturális szalon, ahol a saját munkáim mellett időszakosan vendégkiállítókat is fogadok, teret adva ezzel azoknak is, akik a művészvilág szigorúbb és zárt berkeiben esetleg nem kapnának lehetőséget. Fontos célom, hogy másokat is motiváljak a munkáimmal, a galériámmal, mivel én magam nem végeztem képzőművészeti képzést, így pontosan ismerem, hogy egyes körökben ez egyfajta kirekesztő hozzáállást vonhat maga után. Én szeretném azokat a szárnyaikat bontogató alkotókat motiválni, akiket esetleg visszavetett egy-egy elutasítás vagy rosszindulatú kritika. Gödöllő város kulturális életébe is bekapcsolódom a galériámmal, a kiállítások mellett beszélgetős estek rendezésével. Jelenleg, mivel az utóbbi időben személyes kapcsolatépítésre nem volt lehetőség, online videós tartalmakkal - pl. képbemutató videókkal - kapcsolódok a közönségemmel.

2e5e93fd-3008-45fe-9e8a-3d172e81df23.jpeg

img_3733.jpeg

19c4f88b-62b3-4102-b5d0-1d9fc70c4543.jpeg

A galériában mutatunk egy kis ízelítőt, de Vörös Eszter Anna munkáit bővebben is megismerhetitek a Facebookjáról és az Instagramjáról, személyesen pedig a galériájában találkozhattok velük és vele: Eyciir Varázsbolt és Galéria,  2100 Gödöllő, Szabadság út 5.

Eszter szerint aki rendelkezik hasonló ambíciókkal, és szeretné megmutatni a munkáit, annak érdemes legyőznie a félelmét és felvállalni a kockázatot, hogy esetleg nehézségekbe ütközik, hiszen másképp nem lehet sikereket elérni. Merni kell, ennyi! Véleményével maximálisan egyetértünk és mindenkit bátorítunk, hogy fektessen energiát a hobbijába, mely nemcsak kikapcsolódást jelenthet, hanem akár egy igazán fontos mérföldkövet is az életben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr9015719568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása