Színes Ötletek

a kézügyes blog

10 igazán eredeti Valentin-napi ajándékötlet 2/1.

A saját kezűleg készített ajándékokkal sokkal többet mondhatunk, mint amit egy doboz bonbonnal ki lehet fejezni. És ötletek vannak bőven, megvalósítani pedig semmivel sem nehezebb, mint leszaladni a szupermarketbe. Egy ilyen apró figyelmességbe tényleg belevarázsolhatjuk azt a fajta szeretetet és odafigyelést, amit a rohanó hétköznapokban elfelejtünk kimutatni. Vagy olyasmit mondhatunk el, amit szavakkal sokszor nehezebb kifejezni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Parafadugóból kirakott szív (egy kis lila és bordó pácban áztatva mesés árnyalatokat hozhattok ki), még giccsesnek sem mondanám, pedig igazából nem sok haszna van. Ettől függetlenül simán kirakosgatnám -csak úgy- a szoba közepén a padlóra, vagy az asztalra egy meghitt vacsi mellé dekorációnak. Tetszik.

Forrás: luxfinds

Ez is ötletes, mert sokszor írunk képeslapon pár szerelmes sort (mondjátok, hogy nem csak sms-ben vagy e-mailben!), de ezúttal szerencsesütibe van rejtve az üzenet. És a "süti" is nagyon egyszerűen elkészíthető:

 

Ha mégis képeslapot készítenétek, megvalósíthattok igazán fantáziadús ötleteket is. Ez is ilyen, gombokkal díszítve:

 

És a hozzávaló borítékot mindenképpen így hajtogassátok. Annyira stílusos, tényleg csapkodom a homlokom, hogy miért is nem jutott magamtól eszembe?

Forrás: Forty Weeks

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül pedig, papírból hajtogatott szív szárnyakkal. Én egy ilyennek például nagyon örülnék... Hát nem édes gesztus, ha álmaink lovagja  hajtogatja nekünk? És még hasznos is lehet, használható például könyvjelzőnek!

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le!

A következő bejegyzésben jövök a további ötletekkel!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr212355493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása