Színes Ötletek

a kézügyes blog

Könyvek, füzetek bekötése írisz technikával

Pritt_KK_0208_Fejlec_1_1.jpg

Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik majd. A mai ötletünk már az éppen aktuális iskolakezdéshez is jól, amivel kapcsolatban a post végén a Pritt Kreatív Klub kedvelői számára egy további fontos hírrel szolgálunk. Most pedig ismerkedjünk meg együtt ezzel a különleges technikával.

1186269_547829461930893_575022032_n.jpg

Ennek a nagyon látványos, számomra még ismeretlen technikának a neve írisz technika (iris folding), amellyel elsősorban képeslapokat, üdvözlőkártyákat és képeket lehet készíteni. Persze a fantázia miért állna meg itt, ötvözzük a szép a hasznossal, csomagoljuk gyermekeink tankönyveit, füzeteit ilyen gyönyörű és egyedi módon!

A technikára ezen az oldalon figyeltem fel, és íme a szerző első íriszes alkotása.

DSCF1709.JPG

Ebből is látszik, hogy ahogy ő írja, nemhogy érdemes, de egyenesen muszáj belevágni ebbe a technikába. És valóban, hiszen egyáltalán nem bonyolult.

1. Vágjatok tetszés szerinti formát a papírra, olyat amilyet ki szeretnétek tölteni.

DSCF1701.JPG

2. Az interneten hemzsegnek a mintát, "iris folding pattern" keresőszóra jobbnál jobbakat találtok, de itt és itt is körülnézhettek. Szóval egy tetszőleges mintát nyomtassatok ki. Bátrabbak maguk is tervezhetnek mintákat!

DSCF1702.JPG

3. A mintát rögzítsétek a papírlaphoz.

DSCF1703.JPG

4. Jöhet a ragasztás. Színes, lehetőleg mintás és félbehajtott papírcsíkokat használjatok. A félbehajtás fontos, így lesz szép széle a belső mintázatnak.

DSCF1704.JPG

DSCF1705.JPG

5. Száradás után már csak meg kell fordítani az egészet!

DSCF1708.JPG

Az ötlet forrása: gyereketető

Ahogy már a bevezetőben is írtam, e technikát bevethetjük könyv- és füzetcsomagolásnál is. Persze a kész műveket érdemes áttetsző könyvborítóval is védeni, hogy sokáig ép maradjon.

Fontos hír a Pritt Kreatív Klub olvasóinak, hogy hétfőtől egy háromfordulós iskolakezdési nyereményjátékkal jelentkezünk, amelyben
a Pritt termékekkel kapcsolatos kérdéseket teszünk majd fel értékes Pritt ajándékokért. Addig is kellemes hétvégét kívánunk mindenkinek! 
 

Kellemes időtöltést kíván a Pritt Kreatív Klub!

További kézműves ötleteket találtok a pritt.hu-n!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr105481493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása