Színes Ötletek

a kézügyes blog

Karácsonyfa újságpapírból fonva

A papírfonás technikáját már megmutattam nektek ősszel, és az egyik legnagyobb sikert aratott téma volt az idei évben. Ezt a környezetbarát (hiszen egyszerű újságpapírt használunk) kézműves technikát karácsonykor is bevethetitek, hiszen bármilyen formájú és méretű kosárkát készíthettek az ünnepi alkalomra (ajándékba vagy a saját otthonotokba). És ha már a kosárkészítésbe belejöttetek, hoztam mára egy igazi különlegességet, mégpedig egy papírfonással készíthető karácsonyfát.

81164252_large_dsc00310.jpg

A papírfonás menetét és a hozzá szükséges papírszálak elkészítését EBBEN a bejegyzésemben részletesen elolvashatjátok, most kifejezetten a karácsonyfa elkészítését mutatom meg. Az ötletet pedig ugyanattól a kedves olvasómtól, Nyári Máriától kaptam, akinek köszönhetően annak idején a papírfonásba is beleszerettem.

18298_423660551021135_606862444_n.jpg

Nyári Mária karácsonyfája

 Az előre elkészített, és színre festett papírvesszőkkel fogunk dolgozni (az elkészítést lásd ITT). 

Hat szálat csillagalakban, csúcsuknál fogva rögzítsetek egymáshoz (celluxszal is lehet, a lényeg, hogy összetartsa valami, mert ezt a részt a végén le fogjuk vágni).

81164255_large_mini0795.jpg

81164256_large_mini0796.jpg

A munkához szükség lesz egy alapra, azaz valamilyen hosszúkás, felfelé keskenyedő kúp formára, pl. hungarocellkúp (ITT vásárolhatsz), de ezt az alapot kartonpapírból is elkészíthetitek (pl. régi szilveszteri papírtrombita is jó lesz).

Ezt az alapot helyezzétek a csillagforma közepére.

81164257_large_mini0797.jpg

Egy újabb papírvesszőt (azaz egy hetedik szálat)helyezzetek rá a csillag egyik ágára (bármelyikre). Pont így ahogy a képen is látható. Ezután a csillag következő ágát (amelyiket keresztezi) egyszerűen hajtsátok rá erre a hetedik ágra. Ezután körbe-körbe haladva hajtogassátok a soron következő ágakat egymásra.

81164258_large_mini0798.jpg

Ha menet közben elfogy a papírvessző, toldjátok meg (a végüknél egymásba csúsztathatók).

81164260_large_mini0799.jpg

Ezt a módszert ismételve haladjon végig a kúpon egészen a tetejéig.

81164265_large_mini0800.jpg

81164267_large_mini0801.jpg

Végül fordítsátok meg, és a ragasztószalaggal rögzített részt vágjátok le (így a kúp is kivehető a remekműből).

81164269_large_mini0802.jpg

A levágott részeket hajtsátok vissza és egy csepp folyékony ragasztóval fixáljátok.

81164270_large_mini0803.jpg

Készíthettek picike asztaldíszt, vagy egész nagy méretű fákat is.

81164274_large_sl371382.jpg

81164273_large_p1020375.jpg

81164251_1000838.jpg

81164277_large_stromky.jpg

81164254_large_kuzelyzl.jpg

Forrás: marietta.ru és liveinternet.ru

További karácsonyi blogbejegyzések:

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr534971257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása