Színes Ötletek

a kézügyes blog

Tavaszi fuvallat januárban
Tavaszi fuvallat januárban

Igaz, a mostani január meglehetősen enyhe, már-már kora tavaszias időt hozott nekünk, de még így is, szürke, borús, nyomasztóan rátelepszik a hangulatunkra. Én bizony már szomjazom a színekre, derűre, valami lélekmelengető bájra.

befunky_collage2.jpg

...

Személyre szabott noteszek, naptárak, naplók
Személyre szabott noteszek, naptárak, naplók

Ilyenkor év elején új fejeztet, sőt kötetet nyitunk a határidőnaplók, náptárak, jegyzetfüzeteket terén. Én minden évben ugyanolyan határidőnaplót veszek, hiszen rengeteget használom, ennél a típusnál pedig már megszoktam az elrendezését, felosztását, így tökéletes társam a mindennapokban. Külsejét tekintve viszont meglehetősen puritán, sima, egyszínű. Épp ezért mindig ki szoktam kicsit dekorálni a külső borítóját, hogy minél inkább tükrözze a ...

Karácsonyfa-díszítés: hófehér pompa
Karácsonyfa-díszítés: hófehér pompa

Műfenyő, vágott vagy gyökeres fa, sokfélék vagyunk ezen a téren is, egy azonban biztos. Vasárnap szenteste, így lassan ideje előszedni a karácsonyfadíszes dobozainkat, és megtervezi, hogy miként díszítünk az idén, esetleg egy-két új díszt is beújíthatunk még, illetve pótolhatjuk a tavaly eltörteket is. Heti kiemelt témánk a karácsonyfák díszítésére fókuszál.

befunky_collage.jpg

...

Illatozó lakásdíszek egyszerűen, a kamrából
Illatozó lakásdíszek egyszerűen, a kamrából

823416_432908883498436_1271794692_o.jpg

Ahogy a narancs varázsos illata elkezd keveredni a fahéj, a szegfűszeg, a fenyőgyanta, a tobozok és a csillagszórók összetéveszthetetlen illatával, tudom, hogy közeledik az ünnep. Koszorú, ajtódísz készül, és talán  hamarosan hóesésben is gyönyörködhetünk. Az ünnepi készülődést átjárja az izgalom, s ehhez az én fejemben elválaszthatatlanul társulnak ezek a jellegzetes illatok, melyek megfelelő köntösben otthonunk pompás díszei lehetnek. A ...

Nyereményjáték 4. - családfa képek
Nyereményjáték 4. - családfa képek

Folytatódik négy állomásból álló nyereményjátékunk a  Képáruház.hu  jóvoltából, ma elérkeztünk az utolsó fordulóhoz. A mai nyereményünk egy amolyan jolly joker termék, amelyhez még fényképek sem kellenek csupán nevek, így frappáns ajándék lehet baráti társaságoknak, osztályoknak, közösségeknek, munkahelyeken közös részlegen dolgozó kollégáknak is.

mockup-bagoly.jpg

A nyeremény tehát nem más mint egy  „bagoly” családfa kép tervezése és belőle egy ...

Nyereményjáték 3. - a legbecsesebb ajándék
Nyereményjáték 3. - a legbecsesebb ajándék

Folytatódik négy állomásból álló nyereményjátékunk a  Képáruház.hu  jóvoltából, hihetetlen, de már a harmadik nappal. Az igazi ajándékok sosem a fenyőfa alatt vannak… hanem körülötte - emlegetjük mi is sokszor, és ezt kik tudhatnák a legjobban, ha nem a nagyszülők? Nekik mindig ideális ajándék lehet valamilyen unokás fotó, főleg, ha nem egy szokványos megoldásban gondolkodunk. A Képáruháznál sok-sok, kifejezetten unokás, családos, gyermekes ...

Csodálatos karácsonyfadíszek házi porcelángyurmából
Csodálatos karácsonyfadíszek házi porcelángyurmából

Tavaly már igazán népszerű téma volt itt a blogon a házi porcelángyurma receptje. Emlékeztek még? Ez a porcelán hatású, hófehér, csillogó és elegáns, selymes, egységes textúrájú gyurma fillérekből elkészíthető, és nincs az a mennyiség, amelyet ne lehetne felhasználni az ünnepi készülődés során. Készüljenek belőle hófehér, csillogó díszek, vagy bájos angyalkák, mind olyan lesz, akár a frissen hullott puha hó, szóval nincs mese, ezt egyszerűen ki ...

Nyereményjáték 2. - selfie-kollázs
Nyereményjáték 2. - selfie-kollázs

Folytatódik négy állomásból álló nyereményjátékunk a Képáruház.hu jóvoltából immár a második nappal. A tegnapi játék nyertesével már fel is vettük a kapcsolatot, folyatódjanak hát az izgalmak! Az év során bizonyára ti is rengeteg fotót -köztük szelfiket- készítettetek, ezeket pedig nagyon is ideális például kollázsokban megjeleníteni. Ha ügyesek vagytok, önállóan is összeállíthatjátok, vagy a profikra is bízhatjátok, a Képáruháznál mindenre ...

Dombormintás karácsonyfadíszek házi porcelángyurmából
Dombormintás karácsonyfadíszek házi porcelángyurmából

Korábban már megismerhettétek a házi porcelángyurma receptjét, és azt is, hogy mi mindent készíthetünk belőle. Ami most leginkább aktuális, az természetesen a karácsony és az ünnepi témakör. Én ezt a sokoldalú alapanyagot a különleges gélpasztával házasítottam és csillámporral fűszereztem, most pedig részletesen megmutatom, hogyan készültek a saját tervezésű, egyedi karácsonyfadíszeink!

post_189130_20141125131953_1.jpg

...

Nyereményjáték sok-sok meglepetéssel
Nyereményjáték sok-sok meglepetéssel

A karácsonyi készülődés hajrájában egy szuper, négyfordulós nyereményjátékkal készültünk nektek, méghozzá értékes nyereményekkel a Képáruház.hu felajánlásával!

picmonkey-imagedafb_1.jpg

Talán sokan emlékeztek még, tavaly is játszottunk már ilyet, a nagy sikerre tekintettel pedig sikerült idén is megszervezni, sőt ezúttal egy extra fordulót is tervezünk, le ne maradjatok. Az idén is képáruházas nyereménytárgyakért lehet játszani, s ha még nem ismernétek őket, ...

Karácsonyi álomházikók mézeskalácsból
Karácsonyi álomházikók mézeskalácsból

 Mézeskalács nélkül nincs karácsony, ezt kijelenthetjük. Semmihez sem hasonlítható, ahogyan az édes, fűszeres illata körüllengi otthonunkat, a családi körben, sütögetéssel, díszítéssel és a várakozás izgalmával töltött idő pedig maga az ünnep. Ma egy mesebéli birodalomba kalauzollak titeket, gyönyörködjetek, inspirálódjatok ma is velem!

 

befunky_collage.jpg

 

...

Papírcsillagok karácsonyra
Papírcsillagok karácsonyra

A papírcsillagok készítése -az alapműveletek elsajátítása után- egyszerű, ám némi türelmet igénylő feladat. A végeredmény igen látványos, az alapanyag, ami akár szimpla fénymásolópapír is lehet, minden háztartásban fellelhető. Ma a kedvenc mintáimat mutatom meg nektek, kislányom osztályterme is ezekből a díszekből öltözik ünnepi pompába.

 

befunky_collage.jpg

 

...

Aktuális

inktober_2024_300_x_250_keppont_20241002_135455_0000.png

Ajánló

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása