Színes Ötletek

a kézügyes blog

Személyre szabott noteszek, naptárak, naplók

Ilyenkor év elején új fejeztet, sőt kötetet nyitunk a határidőnaplók, náptárak, jegyzetfüzeteket terén. Én minden évben ugyanolyan határidőnaplót veszek, hiszen rengeteget használom, ennél a típusnál pedig már megszoktam az elrendezését, felosztását, így tökéletes társam a mindennapokban. Külsejét tekintve viszont meglehetősen puritán, sima, egyszínű. Épp ezért mindig ki szoktam kicsit dekorálni a külső borítóját, hogy minél inkább tükrözze a személyiségemet, én nagy örömmel nyissam ki napról napra.

 

A dekoráláson, személyre szabott, egyedi külsőn felül persze hasznos funkciója is van a kreatív borítóknak, védik a naptárunkat az elhasználódástól. A dekoráció és a védelem arányai persze eltolódhatnak ilyen vagy olyan irányba, attól függően, hogy  mi a célunk. Én nem hordom magamnál a határidőnaplómat, mindig az íróasztalomon pihen, így nem is használódik el év végére sem különösebben, így szinte bármilyen módon dekorálhatom. Akik viszont magukkal hordják, ott más szempontokat is figyelembe kell venni. És persze jegyzetfüzeteket, klasszikus naplókat, füzeteket, receptárakat is egyedivé varázsolhatunk különféle kreatív megközelítésekből.

Varrós ötletek, varrni szerető olvasóimnak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze ragasztással is csodákat tehetünk. Öntapadós papírcsíkokkal, textilszalagokkal, masnikkal, dekoratív papírokkal, filcanyaggal, gombokkal, ragasztható gyöngyökkel, scrapbooking kellékekkel is dolgozhatunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: creative Mamy

 

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is, megtisztelsz vele!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr7012354089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása