
November 15-én és 16-án, azaz a hónap harmadik hétvégéjén ismét Kreatív Alkotóműhely és Börze lesz Budakeszin, az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az esemény célja egy regionális, kreatív családi nap megvalósítása, ahol színes programlehetőségek várnak kicsiket és nagyokat egyaránt, ahol mindenki szabadon kipróbálhatja a kiállítók kézműves termékeit, részt vehet számos kreatív foglalkozáson, és természetesen akár alapanyagokat, eszközöket is beszerezhet a következő időszakra! A belépés ingyenes, a programok mindkét napon délelőtt 10 órától este 18 óráig tartanak. Olvassatok tovább!
A Színes Ötletek olvasói által bizonyára már jól ismert Posca és az UNI márkák hazai forgalmazója, a Firkabox is ott lesz az eseményen. Munkatársukat, Csáki Zsuzsannát kérdeztük arról, mivel készülnek a mostani hétvégére.
„Régi kiállítók vagyunk a Kreatív Alkotóműhely és Börzén, korábban éveken át helyileg sem voltunk messze egymástól, innen is eredeztethető a személyesebb érintettségünk. Alapvetően az általunk forgalmazott márkákat mutatjuk meg ilyenkor a látogatóknak és a vásárlóknak, de minden alkalommal készülünk foglalkoztató asztallal is, ahol a kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatnak mindenféle kreatív eszközt. Idén újdonság lesz a Funny Mat márka megjelenése a standunkon, ők színezhető asztalvédőket, étkészlet alátéteket, szórakoztatva fejlesztő termékeket gyártanak, a kézügyeskedni vágyó gyerekek számára mindenképpen ajánlott, hogy megismerkedjenek velük.”’
Persze rengeteg kipróbálnivaló várja a felnőtteket is: a fa-, üveg- és műanyag felületeken egyaránt bevethető Posca markerekkel megkezdődhet a hangolódás az ünnepi időszakra, a látogatók dekorálhatnak különböző tárgyakat, bárki festhet, színezhet például baseball sapkát is. A foglakozásoknak lesz egy minimális önköltségi részvételi díja, de az elkészített alkotásokat természetesen haza lehet majd vinni a nap végén. Emellett természetesen lesz mód vásárlásra is, tehát aki szeretné feltölteni a készleteit az év vége előtt különböző dekorációs eszközökből úgy, hogy közben ki is próbálhatja azokat használat közben, az keresve sem találhat jobb alkalmat erre.
A november közepi időpont okán a Firkabox rengeteg krétafilccel, folyékony krétával is készül az eseményre:
„A tavalyi évben nagyon sokan felfedezték ezeket az eszközöket, és azt, milyen sok különféle ötletes, és nem utolsósorban költséghatékony ünnepi dekoráció készíthető velük. Van egy Facebook-csoport, az Ablakdíszítés krétafilccel, ami a tavalyi évben elképesztően nagyot ment. Nincs benne semmilyen közvetlen érintettségünk, csak láttuk, milyen sokan ajánlják ott az általunk forgalmazott termékeket, és a csoport követőszáma is nagyon gyors ütemben nőtt, nagyon sokan találtak rá ezekre az eszközökre, így a tavalyi évben megduplázódtak az eladásaink ebben a termékcsoportban. Nagyon örülünk, hogy egyre többen kedvet kapnak a kipróbálásukhoz, hiszen a karácsonyi vagy bármilyen ünnepi időszakban egy relatíve olcsó és szó szerint bárki, kisebbek és nagyobbak által is megvalósítható lehetőséget biztosít az otthoni dekorációra, amit utána könnyű lemosni, és bármikor újra elővehetjük őket, legyen akár farsang, akár húsvét, halloween vagy születésnap.
Kiemelném még az UNI PIN rajzmarkereit, melyek 18 féle méretben, különböző színekben kaphatók, mind nagyon precíz, strapabíró heggyel rendelkeznek, ideálisak részletgazdag alkotásokhoz, vagy akár műszaki rajzokhoz, tehát ideális eszközei lehetnek azoknak, akik komolyabb szinten rajzolnak. Ez a termékcsalád is ott lesz a standunkon, szintén érdemes megismerkedni velük!”

A Kreatív Alkotóműhely és Börzén a kiállítók a két szinten, és egy fűtött szabadtéri sátorban várják majd a látogatókat, 2025. november 15.-én, szombaton, és 16.-án, vasárnap, 10 és 18 óra között, a KesziKult (Erkel Ferenc Művelődési Központ, 2092 Budakeszi, Fő u. 108.) épületében.
További információk a XI. Kreatív Alkotóműhely és Börze online felületein, valamint a Firkabox weboldalán és Facebookján!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


