2025. június 1-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzemban A logika rendszerei – a rendszerek logikája: Agnes Denes művészete kiállítása. Az 1931-ben Budapesten született, New York-ban élő és alkotó, magyar származású amerikai transzdiszciplináris, konceptuális művész és egyetemi tanár, a land art úttörője, az environmental art egyik legelső képviselője, aki egyedülálló pályája során kezdetektől a tudomány és a művészet kölcsönös összefüggéseit kutatta. Műveiben eredeti és invenciózus módon használta fel és értelmezte újra a matematika, a filozófia, a pszichológia, vagy a nyelvészet eredményeit, majd az 1960-as évektől az elsők közt vonta be a környezettudatos- és ökológiai szemléletet a képzőművészetbe. Korunk környezet- és társadalomtudatos művészetének számos irányzata elképzelhetetlen Agnes Denes olyan nagy léptékű köztéri alkotásai nélkül, mint amilyen az ikonikus Búzamező – szembesítés projekt.
A kiállítás a művész rajzaiból, grafikáiból és fotóiból válogatva kísérli tekinti át az életmű összes jelentős műcsoportját és alkotói periódusát. A tárlaton szerepelnek a művész emblematikus ökológiai munkáinak fotódokumentációi, többek közt a fentebb említett 1982-es Búzamező – szembesítés című akció, melynek során – önkéntesek bevonásával – búzával vetett be, majd aratott le egy 0,8 hektáros törmeléklerakó területet Manhattan déli végében, az akkor még álló ikertornyok közelében. A táj behatolása New York metropoliszába a környezetvédelmi kérdések mellett gazdasági és társadalmi problémákra is felhívta a figyelmet.
Hasonlóan jelentős a Fahegy – élő időkapszula (1982–1996) című közösségi projektje is, amikor egy matematikai képletből származó mintázat alapján tizenegyezer fát ültetett el ugyanennyi ember Finnországban. A „matematikai erdő” fáinak – a művész szavaival – „túl kell élniük a jelenkort és életben maradásukkal át kell ültetniük elképzeléseinket egy ismeretlen jövőbeli korba”.
Agnes Denes műveit a jövő generációinak, mi több, jövendő civilizációknak szóló üzeneteknek szánja. Napjaink klíma- és ökológiai válságának tükrében projektjei, üzenetei nem is lehetnének aktuálisabbak. Egyedülálló, sajátos környezettudatos érzékenységről tanúskodó művészete arra tanít, hogy a természet, az emberi értékek és a tudás fenntartható rendszerében elkerülhető az ökológiai katasztrófa. Projektjeinek régóta visszatérő eleme az időkapszula, így a mostani kiállításhoz is kapcsolódik egy a művész által összeállított, az emberiség jövőjével kapcsolatos kérdőív, amelyre a beérkezett válaszokat az intézmény munkatársai egy időkapszulában helyezik majd el a Városligetben.
A kiállítás iránt érdeklődők most különleges lehetőséget kapnak arra, hogy a lehető legtöbb háttérinformáció és kapcsolódó érdekesség társaságában fogadhassák be az életmű Budapesten megtekinthető fejezeteit, április 1-jén, kedden, délután a kiállítás kurátora, Kumin Mónika, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze tárlatvezetésén vehetnek részt mindazok, akik Agnes Denes alkotósainak gondolati, filozófiai és technikai háttere iránt.
Tudomány – ökológia – művészet
Kumin Mónika kurátori tárlatvezetése az Agnes Denes kiállításban – Szépművészeti Múzeum
2025. április 1., kedd, 16:15-17:15
3. emelet, Időszaki kiállítótér
Korosztály:
Fiatalok és felnőttek
Időtartam:
60 perc
Maximális létszám:
15 fő
Programdíj:
1500 Ft-os kiegészítőjegy + az állandó kiállításra érvényes belépőjegy
Jegyek a helyszínen korlátozott számban elérhetők. A látogatási szabályokról érdemes előre tájékozódni a múzeum honlapján: https://www.szepmuveszeti.hu/latogatasi-szabalyok/
A program a múzeum bármelyik kiállítására érvényes belépőjegy mellé vásárolt 1500 Ft-os kiegészítő jeggyel látogatható. Azoknak, akik szívesen vesznek részt hasonló programokon, ezen túlmenően is ajánlott a Szépmű Állandó Bérlet megvásárlása: a bérlettel rendelkezőknek az állandó- és a grafikai kiállításokban meghirdetett tárlatvezetésekre csak a kiegészítőjegyet kell megvásárolniuk, hiszen a belépőjük már megvan.
És ez még nem minden, hiszen a Magyar Nemzeti Galériában március 21-étől látogatható az Élőhely. Természet- és tájkonstrukciók című kiállítás, ami szorosan kapcsolódik az Agnes Denes művészetét bemutató tárlathoz. Aki a két kiállítás közül bármelyiket felkeresi, a belépőjegyét pedig megőrzi, majd bemutatja a másik intézmény pénztárában, a másik kiállításra 50%-os árkedvezménnyel vehet belépőt!
További információk a Szépművészeti Múzeum weboldalán, a kapcsolódó Facebook-esemény oldalán, jegyek elővételben a Liget+ hálózatában!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.