December első napjai számunkra már évek óta egyet jelentenek azzal, hogy a mindig sok teendőt hozó ősz után kicsit lassabb fordulatszámra kapcsolunk, és elkezdjük az ünnepi készülődést - amit persze bármikor színesíthet egy-egy spontán festés vagy DIY-felújítás, esetleg szerkesztőségünk valamely’ tagjának közreműködése „apára nagyon hasonlító” krampuszként az óvodai mikulásünnepségen, mert ugye úgy szép az élet, ha zajlik! Ebben az évben viszont van még egy kellemes kötelezettségünk az adventi időszak kezdetére, hiszen mára ígértük nektek az "Ünnepi Örömök” rajzpályázat eredményhirdetését.
Hogy alkalomhoz illően fogalmazzunk, nagy örömünkre több mint 350 alkotás érkezett tőletek, mióta meghirdettük a pályázatot, és egyáltalán nem túlzás, hogy mindannyiunk számára szívmelengető volt végignézni a gyerekek által beküldött rajzokat, festményeket, vagy más technikával készült képeket. Egyrészt, mert - ahogy ez, mondhatjuk büszkén, minden hasonló pályázatunkra jellemző -, a beküldött munkák között volt nagyon sok egészen kiugró színvonalú alkotás is. Másrészt, ami talán ennél is fontosabb, igazán felemelő volt számunkra, hogy láthattuk, milyen sokféleképpen jelenhet meg az öröm a gyerekek életében, hiszen rengetegféle alapmotívum és ihletforrás öltött formát a pályamunkákon, a karácsonyi csodáktól a leginkább vágyott ajándékokon át akár a családdal közös, meghitt pillanatokon át a sportsikerekig. Köszönjük, hogy megosztottátok velünk mindezt, hiszen ez számunkra is hatalmas ajándék, és kicsit mi is újra gyerekek leszünk a képekké formált élmények és érzések láttán.
Ennek megfelelően, most sem volt könnyű dolga a Nebulo, a Jógakaland és a Színes Ötletek stábjából verbuvált zsűrinek. A folytatásban kiderül, kik azok, akik az Ünnepi örömök pályázat első – de reméljük, nem utolsó – szezonjából megnyerték a szervezők által felajánlott ajándékcsomagokat és egyéb meglepetéseket! Minden díjazottat egy, a Nebulo által felajánlott értékes ajándékcsomaggal jutalmazunk, amiben mindenféle klassz eszközt találtok a további alkotáshoz, a három első helyezettre pedig egy-egy Kezdő jógás csomag vár a Jógakaland jóvoltából. A nyertesekkel hamarosan felvesszük a kapcsolatot a pályázat beküldési módjának megfelelően.
3-5 éves korcsoport
1. helyezett
Csányi Borbála, 4 éves
A kép címe: Bori a Mikulás szánon
2. helyezett
Anna, 4.5 éves
A kép címe: A róka karácsonya
3. helyezett
Nagy Panka, 4 éves
A kép címe: Hóesésben
6-8 éves korcsoport
1. helyezett
Kovács Abigél, 8 éves
A kép címe: Karácsonyi vásár
2. helyezett
Júlia, 6.5 éves
A kép címe: Szeretve lenni jó
3. helyezett
Vince, 8 éves
A kép címe: Lappföldi karácsony
9-11 éves korcsoport
1. helyezett
Bányai Szilvia, 10 éves
2. helyezett
Sebestyén Jázmin, 11 éves
Megosztott 3. helyezett
Kapusi Zoé, 9 éves
Bihari Ildikó, 10 éves
Akik pedig most nem kerültek a nyertesek közé, azok se szomorkodjanak, hiszen egyrészt akik követik a Színes Ötletek történetét, valószínűleg már tudják, hogy általában nem kell sokáig várni a következő hasonló lehetőségre, másrészt a valódi ajándék elsősorban az, amit a beküldött képeken megörökítettetek, és persze az az alkotásra való képesség, ami ugyanúgy ott él az akár első rajzai valamelyikét elkészítő kiscsoportos pályázónk szívében, mint a már egészen kiforrott technikával dolgozó kiskamaszokban, meg persze mindannyiuk szüleiben.
Az év végéig természetesen jövünk még rengeteg ajándékötlettel és hasonló izgalmas tartalmakkal. Addig is kellemes, békés, élményekben gazdag adventi készülődést kívánunk mindenkinek!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.