Van egy régi vicc az anyósról, aki a Kreml falában szeretne nyugodni, a végén a poén így kezdődik: „Mama, ne kérdezze, hogy intéztük el…” Valami ilyesmi jutott eszembe annak kapcsán, hogyan is vetődtem el nemrég a bécsi Albertina Modern Andy Warholtól Damen Hirstig - A sokszorosító grafika forradalma című kiállítására. Az élmény maradandónak bizonyult, a tárlat augusztus 13-ig megtekinthető, az osztrák főváros meg viszonylag egyszerűen útba ejthető hazánkból is, így már három érvet is találtam arra, miért is írjam meg, mit láttam ott.
Bécs valószínűleg a legkellemesebb arcát mutatja nyár elején, egy napos csütörtöki délutánon: sokan ejtőznek a szabadban a Hochstalbrunnen és a Karlsplatz környékén, és olyan nyugodt, lelazult hangulat keríti hatalmába a látogatót, ami ritkán tapasztalható ilyen méretű városban. Ehhez biztosan hozzátesz az, hogy egy múzeumlátogatás során amúgy is kicsit átlényegül az emberfia („Vagy lánya!” - teszi hozzá Stan), legyenek bármilyen magas fordulatszámúak a hétköznapok úgy általában. Pláne, ha a XX. század és napjaink jeles művészeinek alkotásait láthatjuk effajta magas presztízsű és igényű kiállításon.
A tárlat húzóneve nem véletlenül Andy Warhol, valószínűleg az egész mezőnyből az ő neve mond a legtöbbet a látogatóknak, ugyanakkor a kiállítás korántsem róla szól, sőt, ha őszinte akarok lenni, inkább a csalétek szerepét tölti be itt, hiszen, bár több munkája is látható, arányaiban olyan szerepet tölt be az egészhez képest, mint amikor egy jónevű gitáros vendégszólót játszik egy több stílusból összeválogatott lemezen. Ugyanakkor nagyon megéri bekapni a horgot, ha visszaugorhatok erre a párhuzamra, ugyanis olyan művészek alkotásait láthatjuk testközelből, mint Roy Lichtenstein, Robert Rauschenberg, Kiki Smith, Jim Dine, Richard Serra vagy Damien Hirst, tehát leegyszerűsítve az amerikai pop art vonal legnagyobb alakjai számos kortárs, máig aktív alkotó társaságában.
Hangsúlyos, hogy testközelből. Warholra például sokan hajlamosak úgy gondolni, mint az egyetemes művészet legnagyobb rizsahintőinek egyikére, mert ugye mi abban a pláne, hogy valaki hírességekről, műszaki cikkekről, vagy épp konzervdobozokról készít egy rakás különböző színösszeállítású szitanyomatot. Viszont élőben, pár lépésről látni ezeket hatalmas, több négyzetméter területű képeket teljesen más, mint egy okostelefon képernyőjén nézni egy reprodukciót. A szélsőséges méretek egyébként is jellemzők a tárlatra, és amikor az egyszeri néző meglát egy egész falat beterítő, hiperrealista, kicsit régi újságfényképre emlékeztető víztükröt, majd elolvassa a kép alatt, hogy ez egyébként egy fametszet, akkor azért bizonyos felismerések hatalmukba kerítenek minket.
Például, hogy milyen kitartás kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen művet elkészítsen. Jómagam boldog, gondtalan emlékű gimnazista éveimben foglalkoztam sokszorosító grafikával, de akkoriban, az iskolai szakkör körülményeihez képest egy A/4-eshez közelítő rézlemezre karcolt, fekete-fehér nyomat már nagynak számított. Itt meg láthatunk olyan, ránézésre 7 méteres átlójú képet, ami összesen 36, egyenként sem kicsi, színes metszetből áll össze. Megrendítő élmény, ami csak közvetlenül tapasztalható meg, pláne, ha elképzeljük a hátteret, a kész műig vezető utat, meg a temérdek munkaórát. De ugyanilyen felismerés az is, amikor kortárs osztrák művészek - merthogy közülük is többen képviseltetik magukat - képeinek láttán eszünkbe jut, milyen keveset is tudunk a jelenkor alkotóiról úgy általában.
És hogy a másik oldalt is felvillantsam, olyan önfeledten még sosem nevettem kiállításon, mint Damien Hirst „Az utolsó vacsora” című munkájának láttán, de nem szeretnék minden poént lelőni. Maradjunk annyiban, hogy ha valaki Bécs felé jár a következő szűk két hónapban, és van szabad másfél órája, mindenképpen ejtse útba az Albertina Modern kiállítását. És ha már ott van, nézze meg Yoshimoto Nara japán festő- és szobrászművész „All My Little Words” tárlatát is, ami formabontó módon az alagsoran kapott helyet. Utóbbi egészen novemberig látható, aki teheti, azt se hagyja ki!
Köszönjük a Telekom és az Uniomedia csapatának, hogy ez a cikk megjelenhetett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
