Színes Ötletek

Hiába, Bosch kicsit olyan a festészetben, mint mondjuk a Pink Floyd a popzenében. Közismert, megkerülhetetlen, hírértékű mindenkinek, akit az adott téma kicsit is foglalkoztat. Ugyanakkor nem csak emiatt gondoltuk, hogy a sor végére beesve érdemes írnunk a Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa címet kapott tárlatról. Hanem azért is, mert jövő vasárnapig még megtekinthető, vele párhuzamosan pedig néhány napja már látogatható a Henri Matisse - A gondolatok színe című kiállítás is, szóval, ha valaki szívesen töltene akár egy teljes napot azzal, hogy maradandó képzőművészeti élményeket szerezzen, a következő napokban kitűnő alkalmat találhat erre.

Jómagam tizenévesen, a Cathedral nevű doom metal zenekarnak köszönhetően ismerkedtem meg a németalföldi mester művészetével, ugyanis első, Forest of Equilibrium című lemezük borítójának láttán egyik osztálytársam hangosan felkiáltott: „Hát ez tiszta Bosch!”

Valóban, Dave Patchett nem az egyetlen alkotó a művészet egyetemes történetéből, akire hatással volt a nagy előd munkássága. És itt bőven nem csak a képzőművészetről, az azóta eltelt évszázadokban alkotó festőkről beszélhetünk, hanem gyakorlatilag bármiről az irodalomtól a filmen át a zenéig, elég csak arra gondolnunk, hány előadó kölcsönzött tőle albumborítót az utóbbi évtizedekben. A lista hosszabb, mint a karom, és olyan nevek rajta vannak rajta, mint a Deep Purple, a Dead Can Dance, a Celtic Frost, vagy akár, részben és kis nagyvonalúsággal Michael Jackson: érdemes alaposabban megnézni a Dangerous lemezhez készült, Mark Ryden által festett képet, jobb oldalán a buborékban ülő szerelmespár motívumával. Ha ehhez hozzáteszük a Depeche Mode Walking in My Shoes című, egyébként Budapesten forgatott klipjének, vagy a Metallica Until it Sleeps-ének szintén Anton Corbijn által rendezett videójának látványvilágát, még akkor is bőven a felszínt karcolgatjuk.

Hieronymus Bosch úgy lett popkulturális ikon, egyben a nemzetközi alapműveltség része, hogy több mint fél évezreddel ezelőtt élt, és összesen körülbelül húsz olyan kép létezik, amelyet minden kétséget kizáróan az ő alkotásaként ismerünk. Ez a szám bizonyos értelemben meg is határozza az élményt. Szépművészeti Múzeum kiállításán ugyanis ennek az életműnek nagyjából felét, tíz saját kezű festményt láthatunk a gyűjtemény részeként, köztük olyan jelentős műveket, mint az Utolsó ítélet-triptichon, A bolondok hajója, a Királyok imádása, a Szent János Patmosz szigetén, az Ecce Homo (Frankfurt, Städel Museum), vagy a talán kevésbé ismert A kőoperáció. Nézőpont kérdése, hogy ez darabszámot illetően kevés, vagy arányaiban kifejezetten sok, az viszont biztos, hogy Magyarországon valószínűleg kivételes alkalom arra, hogy saját szemünkkel lássuk közülük ennyit egy helyen.

Így aztán nem csoda, hogy még az utolsó hetekben is nagy érdeklődés övezi a tárlatot. A hétköznap délutáni időpont ellenére is sokan voltunk termekben, de szerencsére közel sem volt kellemetlen a zsúfoltság. A dramaturgiát és a kiállítás teljes anyagát illetően persze érezhető némi kompromisszum annak érdekében, hogy a látogató az eredeti művek korlátozott száma ellenére is tartalmas élményben részesüljön. Így kapott helyet a termekben a fő közönségcsalogatónak számító saját kezű Bosch-képek mellett egyrészt több, az eredetihez a lehető legközelebb álló másolat, vagy egy önmagában is figyelmet érdemlő, a Földi gyönyörök kertje alapján készült, méretét, kidolgozását és állapotát tekintve is lélegzetelállító falikárpit. Másrészt a tárlat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy néhány kép erejéig a művész által ihletett követők, kortársak munkásságát, életművének későbbi hatását is bemutassa, ami valahol lehet szükségszerű, ugyanakkor sokat segít abban, hogy az ismert képeket, illetve Bosch művészetének későbbi generációkra gyakorolt hatását kontextusba helyezzük.  

És bár én magam is megmosolyogtam, ahogy legalább féltucatszor próbálják megkísérteni Szent Antalt a különböző epigonok képein, nem hinném, hogy ördögtől való lenne ez a rendezési elv, és az a szándék, hogy a múzeum a rendelkezésre álló anyagból a legtöbbet szeretné kihozni. Ismét csak zenés párhuzammal élve, ha rövid a műsor, de jó koncertet szeretnénk, nem bűn egy-két feldolgozást hozzácsapni a saját repertoárhoz. 

Összességében tehát nem gondolom azt, hogy bárkinek különösebb oka lenne a fanyalgásra. Nem kell mindenáron térdre esni a Bosch-féle szent tehenek előtt, ha valaki nem fogékony az ilyesmire, de számomra nagy élmény volt élőben látni azokat a képeket, melyeknek részleteit annak idején mindenféle művészeti albumokban látott reprodukciókon próbáltam kisilabizálni, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül.

A hegy tetején állva sem az a pláne, hogy megnézed ugyanazt, amiről már sokan készítettek sokkal jobb, interneten két kattintással elérhető fotókat, hanem az, hogy ott vagy, és te magad látod a panorámát, a mélységet a lábaid előtt, egyszerre rögtön két, körülbelül 576 megapixeles, folyamatosan bekapcsolt „kamerával”. 

A Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállítás július 17-éig, azaz jövő vasárnapig még megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban.