Július 5 és augusztus 6 között 11 városban lesz látható az a gyermekszínházi előadás, melynek alapjául Jeney Zoltán A balatoni kacsavész című könyve szolgált. A történetben Hany Istók és barátai sietnek a gyengélkedő Balaton, Sió mama, a Balaton tündére és a kacsái megmentésére, a kalandhoz pedig olyan víziszörnyek is csatlakoznak, mint a Kráken vagy éppen Nessi. A színdarab a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány ötlete nyomán a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros Program támogatásával, az Art-Színtér közreműködésével valósul meg. A színdarabot Veszprémben, a Gizella Napokon a GyereKert gyerekfesztivál keretében mutatták be, nyáron pedig turnéra indul és további 10 balatoni helyszínen játsszák majd a szórakoztató zenés meseelőadást.
A tavaly ősszel megjelent A Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők története egy, a Balaton ökológiájával foglalkozó szórakoztató és tanító gyermekmese, amelynek központjában a Balaton megmentése áll. Jeney Zoltán könyve nemcsak mesél a Balaton megóvásáról, de egy oktatási program is társult hozzá: a Bakony-Balaton régióban összesen 1200 kisiskolás tanulhatott játékosan, drámapedagógus segítségével a Balaton természeti értékeiről és nyerte el a Balaton védelmezője vagyok kitűzőt. A sikeres drámapedagógiai program és a könyv is a Szörnyek és sellők program keretein belül valósul meg, amely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program egyik projektje, a megvalósító partner pedig a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány.
„Édesanyaként mindig is fontosnak tartottam az ökológiai és euróapu uniós értékek átadását gyermekemnek. Kihagyhatatlan és megismételhetetlen lehetőségként kaptam meg Can Togaytól azt a bizalmat, hogy ebben a közös ötletben részt vehessek társalkotóként. Reméljük, hogy a kézben tartott könyv, amelyet Jeney Zoltán és Baranyai (b) András álmaink alapján megvalósított, hasznos segítség lehet minden olyan szülőnek, aki ezen értékeket szeretné játékos formában átadni a következő generációnak” – mesél a projekt kapcsán Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány elnöke.
A program a Balaton törékenységére, környezeti értékei megőrzésének fontosságára hivatott felhívni a figyelmet, mely a VEB2023 egyik fontos célkitűzése, hiszen Veszprém a Bakony és Balaton régióval együtt viseli 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet. A Szörnyek és Sellők program éppen ezért illeszkedik az EKF programba, hiszen a legkisebb korosztálynak játékos, befogadható formában mutatja be a Balaton ökológiai értékeit mind a mesekönyv, mind a színdarab, mind az edukációs programsorozat által. Pont, mint a könyvből készült mesés zenedarab, amelyet a veszprémi Gizella Napok gyermekfesztiválján, a GyereKerten mutattak be, nyáron pedig útra kell, hogy még több gyerek élvezhesse a játékos színdarabot.
A zenés mesedarabot az Art-Színtér művészei viszik színpadra. A darab rendezője Ozsgyáni Mihály, a zenéket Náray Erika és Berdísz Tamás szerezte. A szerepekben olyan művészek láthatóak, mint Gábor Márkó, Tarlós Ferenc, Oláh Béla, Nagy Enikő, Pánics Lilla, Zsichla Dániel, Jerger Balázs vagy Marjai Virág. A színdarab látványáért Rákay Tamás tervező felelt. A történethez kapcsolódva a darabot kőszínházak helyett balatoni strandokon játsszák majd júliusban és augusztus elején. Az előadás egy strandbelépő megvásárlásával lesz látogatható, a hátteret a Balaton adja majd. A darab látható lesz többek között Badacsonyban, Csopakon, Fonyódon, Balatonfűzfőn, Balatonedericsen, Révfülöpön és Vonyarcvashegyen, valamint a Művészetek Völgye Fesztiválon is bemutatják.
Mivel az egész mese központjában a Balaton megóvása áll, a készítők szerették volna a gyerekeket élőben is megismertetni ezekkel az értékekkel, kicsalni őket a természetbe. Ezért a Digitális Vándor applikációba Szörnyek és sellők nyomában címen felkerült egy digitális tanösvény is, amelyben Sió mama, a Balaton tündérének egy napját lehet végig követni. A 8,3 km hosszú tanösvény Balatonfüreden, a Koloska-völgyből indul és elvezet egészen a Tagore sétányig, miközben a gyerekek megismerhetik a Balaton-felvidék állat-és növényvilágát, valamint kulturális örökségét.
További részletek és információk a Művészet a Vidékfejlesztésért Alapítvány weboldalán!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.