Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kalligráfia kezdőknek - Eszközök, tippek és anyák napi inspiráció

0_127.jpg

Kalligráfia. Ahogy az enciklopédia fogalmaz, „kalligrafikus írásnak szokás nevezni a rendezett, szabályos folyó vagy folyamatos zsinórírást, amelynek többféle változata van, jelenleg mindegyik kiveszőben.” Nos, nem is csodálkozhatunk a záró félmondaton, hiszen saját tapasztalat, hogy a tízujjas gépelés népművészetté válásával párhuzamosan már csak akkor vesszük elő a tollat, ha alá kell írnunk egy számlát. Népszerű, sikeres művészek és hírességek esetleg még leírják a nevüket egy-egy könyv kolofonoldalára, egy limitált példányszámban készült bakelitlemezre, netán ruhadarabra vagy testrészre, de tegye fel a kezét, ki az, aki az elmúlt években több oldalnyi szöveget írt volna saját kezűleg bármilyen célból! 

Most arra teszünk kísérletet, hogy megvizsgáljuk, különösebb előképzettség nélkül meddig juthat a mindennapi kalligráfia területén olyasvalaki, aki mindig szeretett volna szépen írni, de meggyőzte magát, hogy ez neki úgysem megy, hiszen biztosan csak tehetség kérdése. Számos olyan alkalom sorakozik a naptárban, amikor sok szempontból jó hasznát vehetjük ennek az újra megtalált vagy felébresztett képességnek - gondoljunk például a közelgő anyák napjára! Célunk egyelőre nem a kalligráfia művészi szintű gyakorlása - ahogy Virág Árpád mondta: „Vannak, akik ezt jobban tudják!” -, sokkal inkább az, hogy megtegyük az első lépéseket, ha úgy tetszik, abba az időbe, amikor az ilyesmi még mindennapos volt. Tartsatok velünk és a Rajzshop.hu csapatával a kaland során - és ha van kedvetek, ragadjatok ti is tollat, biztosan jól fogunk szórakozni!

Amikor látunk egy kosztümös filmet, benne valami szép, elegáns kézírással megírt levéllel, vagy akár egy hangulatos étterem megállítótábláját rajta gyönyörű, krétával vetett betűkkel, valószínűleg sokunknak eszébe jut, hogy de jó lenne nem elfelejteni írni! Vagy akár csak feleleveníteni egy kicsit ezt az amúgy aktív meditációnak is tökéletes elfoglaltságot, amit aztán kamatoztathatunk az egyedi ajándékkészítéstől kezdve a lakásdekoráción át a Bullet Journal készítéséig sok mindenben. A kalligráfia néhány éve újra előtérbe került, egyre többen fedezik fel maguknak akár önkifejezésként, akár elfoglaltságként, ami érthető is, hiszen kiváló módja annak, hogy pihenhessünk szellemi értelemben, és kicsit kikapcsoljuk a nap mint nap minket érő ingereket. Persze a trend fülön csíphető a digitális világban is, vásárolhatunk készen kézírásos nyomattal díszített pólót, bögrét vagy posztert, letölthetünk kalligrafikus betűtípusokat, hogy magunk készítsük el ezeket. De ha tartalmas kikapcsolódást, hobbit keresünk, amiben néha igazán elmélyülhetünk, érdemes megismerkednünk a hagyományos szépírás technikáival, 

1_239.jpg

A tradicionális eljárás elsődleges eszközei az úgynevezett kalligrafikus tollak. Más és más tulajdonságokkal bíró mártogatós- és töltőtollak, vágott végű és ponthegyű tollhegyek, valamint tollszárak és tinták széles palettájáról választhatjuk ki azokat, amikkel szívesen dolgozunk. A hagyományos eszközök megérdemelnének egy saját fejezetet, de ha addig is szeretnétek kicsit jobban eligazodni ezek rengetegében, olvassátok el a Kalligráfia kezdőknek - A hagyományos kalligráfia című cikket!

Talán vannak köztetek, akik ajándékba kaptak kalligrafikus készletet, és tanácstalanul nézik a sokféle hegyet - ilyenkor érdemes egy gyakorlólapon minden hegyet kipróbálni, hogy lássuk, mire képesek, nekünk melyik áll nekünk kézre, mivel érdemes elsőként elkezdeni a gyakorlást. 

12_71.jpg

Milyen tollat válasszunk? 

A vágott végű tollak kitűnően alkalmasak a tradicionális, ha úgy tetszik középkori hangulatú betűk kidolgozására. Az egyes karaktereket alkotó különálló vonalak rajzolása közben nem a nyomás erősségére, hanem a tollhegy irányára kell odafigyelnünk, ugyanakkor a tollat többször fel kell emelnünk a papírról, tehát folyóírás gyakorlásához érdemes mást választanunk. Mivel utóbbi az, amit mindannyian megtanulunk az általános iskolában -csak a betűk formája változik-, sokaknak annak ellenére is inkább a ponthegyű tollhegy lesz kényelmesebb az első próbálkozások során, hogy a technikája talán nehezebben tanulható. Mi is így jártunk, de a gyakorlólapon mindenféle vonal helyet kapott.

4_205.jpg
Igazán biztos kézre csak sok gyakorlás árán számíthatunk, de ha segítségül hívjuk a ceruzát, a radírt és vázlatot készítünk, mielőtt élesben nekilátnánk az írásnak, szebb végeredményre és arányos kompozícióra számíthatunk. Sem a gyakorlás, sem az első ajándékaink elkészítése során nem bűn a segédvonalak használata, amiket később nyugodtan elhagyhatunk vagy átválthatunk pontozott füzetre. Ha megszáradt a tinta, a ceruzával előrajzolt vázlatok nyom nélkül eltávolíthatók. Az első munkákhoz érdemes egyszerűbb formájú betűket és vonalrajzokat választanunk.

5_197.jpg

Az ecsetfilc, ami mindig beválik

A modern kalligráfia praktikus eszköze az ecsetfilc, ami talán még több lehetőséget kínál, mint a hagyományos eszköztár, hiszen azon túl, hogy kis és nagy hegyméretű, valamint puha és kemény változatokban kaphatók, még a teljes színpaletta is rendelkezésünk áll, hogy illusztrációinkat, betűinket és azok díszítőelemeit kedvünk szerint alakíthassuk. Ráadásul vannak olyan vizes bázisú filcek, amiknek a színei jól keverhetők egymással, így nagyon szép színátmeneteket hozhatunk létre viszonylag könnyen. Ezekről és az ecsetfilces kalligráfia kezdeti lépéseiről ITT és ITT is olvashattok.

7_142.jpg

Mi most anyák napi üdvözlőkártyákhoz készítettünk el néhány ötletet, amikhez Tombow Fudenosuke és Tombow ABT ecsetfilceinket használtuk. Ezek kezdők kezében is nagyon megbízhatóan működnek és egy kis gyakorlás árán ajándékaitokat olyan egyedi és megismételhetetlen kísérőkártyával vagy képeslappal egészíthetitek ki, ami biztosan nem kapható a boltok polcain. Talán nem lesz tökéletes, de egy személyes, saját kézzel készült alkotással kedveskedhettek szeretteiteknek, miközben elindulhattok a készségszintű szépírás gyakorlásához vezető úton. 

Mi teszi a mestert? 

Na igen, a gyakorlás. Bár számtalan sablon és gyakorlólap közül válogathattok a tematikus weboldalak gyűjteményeiben - itt is körülnézhettek -, és kaphattok segítséget akár profiktól népszerű videós tutorialok formájában, a kitartó és rendszeres gyakorlást nem hagyhatjátok ki a szép eredmények érdekében! Egyvalamit biztosan állíthatunk: ha ezt a lépést komolyan veszitek, a siker ezen, és nem elsősorban a tehetségeteken múlik!

Jól bevált eszközeink mellett kipróbáltuk a számunkra újdonságot jelentő Karin Decobrush ecsetfilceket is, amik népszerűek a kalligráfia és hand lettering klasszikus területein, de mivel teljes fedést biztosító akrilfestéket tartalmaznak, bevethetitek őket különféle dekorációs projektekhez a papíron túl üveg, műanyag, fa, kő és vászon felületeken is. Ha üvegen használjuk, készíthetünk ceruzavázlatot, amit a lap alá helyezve csak át kell rajzolnunk, de egyébként mint bármelyik akrilfesték, száradás előtt ez is letörölhető, javítható.

6_164.jpg

Ha vonzó számotokra a szépírás művészete, szakavatott segítséggel szeretnétek megtanulni az alapokat, vagy csak öröm számotokra társaságban alkotni, rendszeresen vár titeket workshopjaival a Rajzshop.hu!  Legközelebb a 2023. május 13.-i eseményhez csatlakozhattok, amin Bubán Brigi, a Brisign alkotója segít elsajátítani az ecsetfilces kalligráfia alapjait.

banner-1000x200_1.jpg

Tartsatok velünk itt, Facebookon és Instagramon, hogy a következő fejezetről se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3618110174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kerma · www.kerma.hu 2023.05.01. 19:34:22

Nagyon jó cikk, köszönjük! Üdvözlettel, Kerma Design

színes_ötletek 2023.05.11. 12:01:10

@Kerma: Köszönjük az elismerő szavakat, nemsokára jövünk a következő fejezettel!

Ajánló

lginsta_1200_1.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása