Színes Ötletek

a kézügyes blog

Űrutazás játékosan, avagy hogyan készítsünk filcből űrhajót - Letölthető sablonnal

0_125.jpg

1968 óta április 12-én ünnepeljük az űrhajózás világnapját, emlékezve arra, hogy 1961-ben ezen a napon indult  útjára a világ első embert szállító űrhajója, fedélzetén Jurij Gagarin őrnaggyal, aki korábban a szovjet hadsereg vadászpilótájaként szolgált. A jeles napra a magunk módján egy, a témához kapcsolódó kreatív ötlettel készültünk. Cikkünk eredeti főszereplője egy filcből készített űrhajó - pontosabban inkább visszatérőkabin - volt, de mire megvarrtuk, egy teljes készlet DIY játék kerekedett mellé. A folytatásban az űrjármű szabásmintáját, elkészítési útmutatóját és a kiegészítő elemek leírását is megtaláljátok. 

1_235.jpg

Űrkalandunk első állomását egy olyan fából készült asztronauta szett jelentette, amihez egy jótékonysági vásáron jutottunk hozzá. A figurák készítőjéről és az Igrushka márkáról nemrég nálunk is olvashattatok a Fajáték-körkép című sorozatunkban. Úgy gondoltuk, az aszteroidákat és a babákat kiegészítjük egy űrkabinnal, ami újabb távlatokat adhat a már meglévő elemeknek. 

„Most még nem...”

Magyarország eddigi egyetlen űrhajósa az idén 74. születésnapját ünneplő Farkas Bertalan, aki 1980-ban az Interkozmosz program keretében jutott el a világűrbe, a szovjet Valerij Kubaszov parancsnoksága alatt. A nem annyira közismert, de első kézből - pontosabban Havas Henrik Negyvenkilencesek című interjúkötetéből - származó anekdota szerint Farkas Bertalan, aki egyébként szintén vadászpilótából lett űrhajós, a kiképzés ideje alatt végig azzal nyugtatta aggódó feleségét, hogy most még ugyan ott van a jelöltek között, de legközelebb már biztosan nem jut majd tovább. Végül Magyari Bélával ketten maradtak, akik között eldőlt, kit választanak ki az űrrepülésre, és kit a tartalékos szerepére. Felesége, ahogy korábban már sokszor, ekkor is megkérdezte tőle, ezúttal kirostálták-e, mire férje így válaszolt: „Most még nem...”   

278185828_5031362053566341_4681389487069675816_n_1.jpg

Képek forrása: Hadtörténeti Intézet és Múzeum / Facebook

Mindenekelőtt megterveztük a kabint a babák méretéhez igazítva, hogy az ablaknyíláson keresztül valóban fedélzetre szállhassanak. A rajzolt szabásmintát INNEN tölthetitek le, ha ez alapján szeretnétek ti is megvarrni.

2_222.jpg

1. lépés

A kivágott elemek közül először az ablaknyílást varrtuk fel az egyik oldalra, amit előtte kör alakban kivágtunk. Mi most varrógéppel dolgoztunk, de végigölthetitek kézzel, úgy még talán szebb is lesz a végeredmény.

3_215.jpg

2. lépés

A hajtómű lángját jelképező filcdarabokat összevarrtuk. Ez a lépés elhagyható, de úgy gondoltuk, könnyebb lesz a dolgunk az oldalak és a kabin aljának összevarrása során, ha ezek a keskeny kis részletek nem tudnak elmozdulni egymáson.

4_202.jpg

3. lépés

A képen látható módon hozzávarrtuk az alsó elemhez mindhárom oldalsót, a lángcsóvákkal együtt.

5_195.jpg

4. lépés

Végül az oldalpárokat is egymáshoz varrtuk úgy, hogy a vezérsíkokat jelképező "cápauszonyokat" is közéjük illesztettük, miután párosával összevarrtuk őket.

6_162.jpg

Visszaszámlálás indul, űrkalandra fel!

7_139.jpg

Munka közben sorra jöttek az ötletek, amik mentén  kartondobozból és tojástartóból is készítettünk kiegészítőket a játékhoz. Utóbbit csak tereptárgynak szántuk, így azt a dobozzal együtt feketére festettük és készen is voltunk. Miután megszáradt a festék, a dobozon akrilfilccel létrehoztuk az univerzum egy darabkáját - azaz sűrűn bepöttyöztük és elszórtunk néhány csillagot is. A tetejébe belülről mágneslapot ragasztottunk, amire krétafilccel is rajzolhatunk, de mi inkább papírbolygókat készítettünk a játékhoz. A kivágott darabokra kétoldalú ragasztóval kis mágneslapokat ragasztottunk, így le-fel pakolgathatók a táblán. Sajnos a távolságot rosszul mértük fel, ezért sorban nem férnek ki, de ha kicsit már elhasználódnak, készítünk majd egy kisebb sorozatot is. Maga a doboz a készlet tárolójaként is szolgál, így mindig egy helyen tudhatjuk az űrbéli játékainkat. 

15_46.jpg

Ha tetszett a cikk, tartsatok velünk itt, illetve a Facebookon és az Instagramon , hogy a következő ötletről se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3518099994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása