Színes Ötletek

a kézügyes blog

Egyszerűen összeállítható, DIY jelmezötletek a farsangi mulatságra

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_48.jpg

A gyerekek a legnagyobb lelkesedéssel készülnek a farsangra, amikor végre kedvenc állataik, mesehőseik bőrébe bújhatnak, esetleg álomszakmájukat gyakorolhatják néhány óra erejéig. Nekünk szülőknek persze nem kis fejtörést okozhat, hogy megfeleljünk az akár naponta változó igényeknek, pláne ha szeretnénk mindezt költséghatékonyan, netán az újhasznosítás vagy a környezettudatos vásárlás elvét is szem előtt tartva megtenni. Mivel a jelmezek többségét mindenki csak egyetlen napig viseli, ha saját kezű készítés helyett inkább vásárolni szeretnénk, érdemes körülnéznünk a használtruhaboltokban vagy online piactereken, ahol hibátlan állapotú szettekhez juthatunk, sokszor az új árának töredékéért. Mi kifejezetten szeretjük az olyan DIY ötleteket, amiknek kicsi az idő- és eszközigényük, ugyanakkor a szükséges alapanyagokért elsősorban az otthoni szekrényekben kell körülnéznünk. Ezekből gyűjtöttünk egy csokorra valót a folytatásban, hiszen a közös tervezést és kivitelezést a gyerekek részéről legalább akkora öröm kíséri, mint magát a bulit és a beöltözést!

Holdvilágot ülve nyaló, zöld behemót

Tavaly nagyon könnyen megúsztuk a felkészülést, mert az először szóba kerülő katicabogarat felváltotta Süsü, a sárkány, és ez az ötlet tartósnak is bizonyult. Egy zöld melegítő és pár apróság - sárga fonal, zöld és sárga filcdarabok, két pingponglabda, tű, cérna, ragasztópisztoly, fekete alkoholos filctoll - felhasználásával elkészítettük a jelmezt, amit kislányunk örömmel viselt, az alkalmat pedig azóta is emlegeti. Az elkészítés részletes leírását ITT találjátok meg.

Úgy gondoljuk, nem az élethű megvalósítás, hanem az ötletes, utalásszerű megoldások tesznek igazán jóvá egy jelmezt, így akkor is bátran nekiláthatunk az elkészítésüknek, ha nem tartjuk magunkat kiemelkedő kézügyeskedőnek vagy nincs barkácsáruháznyi eszközünk otthon. 

Örök kedvenc dinoszauruszok

Olyan időszak nincs, amikor a dínók nem menők, ezt minden fiús - és sok lányos - anyuka tudja, ám egy részletgazdag ősállat létrehozása nem kis kézügyességet igényel. Ha nagyobb rugalmasságot engedünk meg magunknak ezen a téren, egyszerű hozzávalókból varrás, vagy bármilyen más tudomány - például mélyebb paleontológiai ismeretek - nélkül is összeállíthatunk egy klassz jelmezt, ami lehet akár vicces, akár félelmetes is, ahogy leendő viselője kéri!

dinosaur-costume.jpg

Amire szükségünk lesz: baseball sapka, színben hozzáillő póló vagy pulcsi, filc és/vagy dekorgumi, ragasztópisztoly. A fejhez és a tüskékhez szükséges ovális és háromszög formákat vágjuk ki, és ragasztópisztollyal rögzítsük a sapkához, pólóhoz. Az alapötletet kedvünk szerint alakíthatjuk akár azzal is, ha más színeket használunk, vagy póló helyett egy kezeslábast vetünk be a jelmez alapjaként.

dinosaur-costume-head.jpg

TIPP! A tüskék ragasztásához hajtsuk középen - gerincvonalban - ketté a pólót, és ragasszunk fel egy sor tüskét először az egyik oldalon, majd ehhez képest eltolva a másik oldalon is. Filcből ragaszthatunk "hasat" is, ami nemcsak látványelem, de akkor is jól jön, ha a póló mintáját szeretnénk eltüntetni. Amikor a farokrészre ragasztjuk a tüskéket, hagyjunk el egy pár centimétert a tetején, hogy a póló aljára tudjuk rögzíteni.

dinosaur-costume-shirt.jpg

A lábához praktikus és igénybevehetőbb, ha dekorgumit használunk, de kartonpapírból is elkészíthetjük. Vágjuk ki a lábméretnek megfelelő tappancsot, majd középen vágjunk rá egy lyukat, amin gyermekünk átdughatja a lábát, majd visszahúzhatja a cipőjét! 

dinsosaur-costume-feet.jpgForrás: scottsdale.momcollective.com

Ha nálatok is sokak kedvence, a félelmetes T-rex áll az érdeklődés középpontjában, inspirációképpen jól jöhet egy korábbi cikkünk, amiben kartonpapírból készítettünk hozzá maszkot. A részletekért kattintsatok a képre!

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_1_4.jpg

A jövő űrkutatóinak

A jelmezötlet, ami nálunk mostanában újra és újra felbukkan a kívánságlistán. Ha ez, ha más lesz a befutó, számíthattok egy részletes beszámolóra az elkészítés menetéről, de addig a képgalériában találtok néhány olyan megoldást, amikkel egyszerűen, otthon található alapanyagokból készíthettek űrhajós jelmezt. 

Forrás: deavita.netthisisladyland.comtodayineeda.com

Ezek a változatok kartondoboz, PET palack, filc-, tüll-, vagy selyempapír darabok, alufólia, és más hasonló, hétköznapi alapanyagok felhasználásával megvalósíthatók és elég alájuk bármilyen - mondjuk fehér vagy csillogó - öltözet. Ha szeretünk elmélyülni a részletekben, festhetünk, textilfilccel rajzolhatunk NASA-logót is az ingre, köpenyre, vagy készíthetünk szkafander sisakot például papírmaséból. 

a402ca5e05dd343ab453ae4d13027bc3.jpgForrás: ausgefuxt.de

Mókás űrlények

Ha már ideiglenesen elhagytuk a Földet, jelmezötlet reményében körülnézhetünk az űrlények világában is. Ez nemcsak azért remek lehetőség, mert a gyerekek imádni fogják, hanem mert az élethűség látszatát sem kell keresnünk, teljesen szabad a pálya a megvalósítás terén! 

TIPP! Egy papírzacskóból és két papírpohárból nagyszerű űrlény- vagy szörnyfej alapot készíthetünk, amit aztán kedvünk, vagy a rendelkezésre álló alapanyagok függvényében számtalan módon díszíthetünk. Minél színesebb és bolondosabb a végeredmény, annál jobb!

190223-roboterhelm-step04.jpg

Forrás: thisisladyland.com, wlkmndys.com, thisiscolossal.com

Az egyik kedvencünket is ide soroltuk - mert csak egy esernyő, szalagok vagy krepp-papír csíkok kellenek hozzá, esetleg egy elemes, led-es fénysor -, pedig ez egy medúza-jelmez! Vagy nem?

diy-jellyfish-costume-kids.jpgForrás: hellowonderful.co

Szemezgetés az állatvilágból

A végére egy olyan galériát állítottunk össze, amit egy külön cikkben kellene folytatnunk, mert talán ebből a témakörből választ magának jelmezt a legtöbb kisgyermek. Ízelítő gyanánt azokat választottuk, amikre leginkább jellemző, hogy egy jó ötlet kevés eszközzel is rendkívül hatásos lehet!

Forrás: projectkid.combhg.comohhappyday.comsouthernstateofmindblog.com

További mókás farsangi ötletekért kattintsatok IDE!

Ha tetszett a bejegyzés, tartsatok velünk itt, FacebookonInstagramon, és Pinteresten is, hogy a következőről se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8118027340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

mv-300x250.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Támogatás

donably_szinesotletek_300x250.png

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása