Színes Ötletek

a kézügyes blog

Októberi könyvajánló és nyereményjáték kisiskolásoknak

blog_cimlapkep_0_4.jpg

Előző könyvajánlónkban az óvodás korú gyermekeknek szóló kiadványok közül válogattunk, ezért most ismét gondolunk a sulisokra is. A folytatásban megismerkedhettek a Móra Kiadó Már tudok olvasni sorozatának legfrissebb részeivel és mutatunk egy igazán vagány verseskötetet is. Ha az önálló olvasással barátkozó gyermekeiteknek kerestek olyan könyvet, ami egyszerre izgalmas, ugyanakkor könnyen érthető, ezek között biztosan találtok, olvassatok tovább! (Illusztráció: Tuza Edit, Móra Kiadó)

1000_200_mto.jpg

Már tudok olvasni sorozat korábbi kötetei ismerősek lehetnek a 6-8 éves, az önálló olvasással még csak barátkozó gyerekek és szüleik számára. A kortárs magyar írók és grafikusok közös munkájából született sorozat három szinten át, a fokozatosság elvét követve vezeti a gyerekeket az értő olvasás felé. A szövegértési feladatokkal is kiegészített izgalmas, tréfás, mégis könnyen érthető történetek kiváló első olvasmányok lehetnek. Nemrég jelent meg a sorozat legújabb három tagja. Az első szintet Várfalvy Emőke könyve, az Artúr király fesztiválja képviseli.

mto_artur_kiraly_fesztivalja_300.jpg

A látványosan illusztrált kiadvány lapjai középkori forgatagba vezetnek titeket, ahol a mókás események során az is kiderül, melyik állat és miért lett a hivatalos vitézi hátas! A könyvben meghatározó szerepet töltenek be a Tuza Edit által készített egész oldalas, vidám képek, amiket kiegészítenek a nagy méretű betűkkel szedett, egyszerű mondatokban megfogalmazott, egy-két soros szövegek. A gyerekek könnyen sikerélményeket szerezhetnek általuk, a nehezebb szavakat pedig szótagolva is láthatják, ami szintén fejleszti az olvasási képességet. 

A második szint könyvei már jóval összetettebb történeteket tartalmaznak. Az új rész, a Léna és a huszonhárom herceg Mészöly Ágnes igazán kedves és aranyos mese egy kislányról, aki mindennél jobban vágyik egy háziállatra, de sajnos otthonuk nem alkalmas állattartásra. 

mto_lena_es_a_huszonharom_herceg_300.jpg

Az oldalankénti 4-5 mondatos szövegben a nehezebb szavak szintén megjelennek szótagolva is, tartalmat tekintve pedig nemcsak szórakoztató, de edukatív is a kiadvány, melynek végén a megszokott feladatokon túl szómagyarázatot is találtok. Nem szeretnénk elárulni a csattanót, de annyit elmondhatunk, Lénának mégis lettek háziállatai, még ha nem is a legnépszerűbbek közül valók, ráadásul nevelésük közben sok mindent tanulhatott, aminek környezetórán is hasznát veszi majd. Ahogy azok a gyerekek is, akik elolvassák a kötetet. 

A harmadik szinten lévő könyvek már gyakorlottabb olvasóknak készültek, hosszabb és komplexebb szövegekkel és kevesebb illusztrációval. A Bizsúr király csapdájában című történet Berci és kedves kobold barátai újabb kalandjait meséli el. A kisfiúval már korábban is találkozhattatok a sorozat egy korábbi részében, a Berci és a koboldok - A Varázsajtó című kötetben. M. Kácsor Zoltán most is a jól ismert és biztonságot jelentő sulis közegen át kalauzolja a gyerekeket a végtelen izgalmakat rejtő varázsvilágba. 

mto_bizsur_kiraly_csapdajaban_300.jpg

Oravecz Gergely egy színre épülő illusztrációi egészen különleges összhatást adnak a könyvnek. Ha kíváncsiak vagytok rá, ITT belelapozhattok!

A Miért vagyok gyerek? verseskötetben az olyan klasszikus szerzők, mint Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Lőrinc művei mellett számos kortárs alkotás is akad, többek között Varró Dániel, Lackfi János, Tóth Krisztina, Kiss Ottó tollából. Az iskolai oktatásban is remekül használható válogatásban a gyerekek a barátságról, a családról, az állatokról, az évszakokról, és persze a képzelet különös világáról olvashatnak hol könnyedebb, hol komolyabb hangvételű verseket. Az oldalakat Klement Csaba grafikus-illusztrátor mókás vagy épp elgondolkodtató, de mindenképpen egyedi stílusban megalkotott rajzai díszítik. Nézzetek csak bele!

miert_vagyok_gyerek_web.jpg

Hamarosan induló legfrissebb nyereményjátékunkban ezt a kötetet nyerhetitek meg! Keressétek Facebook-oldalunkon a játék kiírását, válaszoljátok meg az egyszerű kérdést, és várjátok a sorsolást, hátha nektek kedvez a szerencse!

Ha tetszett a bejegyzés, kövessetek minket itt, a Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!

A "Miért vagyok gyerek?" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

  • A jelentkezés beküldési határideje: 2022. október 29. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

  • Az eredményhirdetés időpontja: 2022. október 30. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik. 

  • A nyereményeket csak belföldi címre tudjuk postázni.

  • A játékban nem vehetnek részt a Móra Kiadó és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

  • A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

  • A játékot a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik a Facebookhoz.

  • A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5017953252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása