Színes Ötletek

a kézügyes blog

Október 9-én újra Pici Piac Budapesten, a Larus Rendezvényközpontban

szo_keret_01_picipiac_20221007_1.jpg

Ha nincs még programotok október második vasárnapjára, talán időben szólunk, hogy aznap reggel 9 és délután 17 óra között ismét lesz Pici Piac, Budapest legmenőbb baba-mama-gyerek dizájner vására a Larus Rendezvényközpontban! Ezúttal is több mint 50 tehetséges magyar tervező kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, és babáknak készített, gyönyörűszép hazai termékeivel találkozhattok, és persze most is van esélyetek arra, hogy megismerjetek néhány új alkotót a már jól ismert, kedvenc márkák mellett. A belépés természetesen most is ingyenes! Részletek a folytatásban. 

Az előrejelzések napos időt mondanak vasárnapra, így miután a több mint 50 kiállító kínálatát végigböngésztétek, egy játszóterezést is betervezhettek. A rendezvényen ezúttal is lesz baba-mama szoba, tehát a legkisebbekkel érkezők számára a szervezők gondoskodnak a megfelelő helyiségről a kényelmes szoptatáshoz, pelenkázáshoz és egy kis gyereksarokkal is készülnek számukra.  

fekvo_6.jpg

fekvo_7.jpg

Ha pedig szeretnétek kedvezményesen vásárolni, kedvenc márkátoknál, érdemes letölteni a Pici Piac helyszíni kuponfüzetét ERRŐL a linkről. 

Kinyomtatva vagy telefonon bemutatva is beválthatjátok a kuponokat, a lényeg, hogy valamilyen formában vigyétek magatokkal, hogy jogosultak legyetek azokra a különleges kedvezményeket, amelyeket kizárólag a helyszínen tudtok beváltani a résztvevők standjainál! 
fekvo_1.jpg

fekvo_4.jpg

További információkat a Pici Piac weboldalán és Facebook-oldalán találtok, vagy kövessétek a rendezvény Facebook-eseményét.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8217949172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása