Színes Ötletek

a kézügyes blog

Praktikus, mosható falfelület a konyhában - vagy ahol épp szükség van rá

0_76.jpg

Bizonyára mindenki érezte már azt a bosszúságot, amit egy, a tiszta, gondosan kiválasztott színárnyalatú falunkra került folt vagy paca okozhat. Kisgyermekes családokban nem is olyan ritkák az ilyen pillanatok, különösen, ha az aprónép még rajzolós kedvében is van. Nálunk is elérkezett ez a korszak, vele együtt zsírkréta- és tollrajzok kerültek az etetések és a felnőttek ügyetlenkedéseinek nyomai mellé az egyetlen nagyobb szabad falfelületre. Az előre gondolkodás lett volna a leggyorsabb megoldás, de ha már elmaradt, egy másik instant lehetőséghez nyúltunk a foltok elleni győzelem érdekében, ami nem más, mint a részleges falfestés. Annak érdekében, hogy később festés helyett csak takarítanunk kelljen, Dulux EasyCare mosható és víztaszító falfestéket választottunk a javításra. A folytatásban kiderül, mire jutottunk, ráadásul még játszhattok is!

A falrészletek festése nem idegen tőlünk, de korábban inkább dekorációs festésnél, minták, vagy kisebb, eltérő színű felületek kialakításánál választottuk ezt a megoldást. Most az említett probléma hívta elő az ötletet, ugyanis azt reméltük, ha saroktól sarokig festünk, nem lehet annyira eltérő az árnyalat, ami feltűnővé teheti a javítást, ugyanakkor nem volt kedvünk szétszerelni az alig több, mint fél éve összeállított konyhabútort, és azzal együtt tornádó sújtotta övezetté változtatni az egész lakást. Ehhez a kompromisszumos megoldáshoz csak néhány szabad órára volt szükség, még ki sem pakoltunk a helyiségből, csak áthúztuk az útban lévő néhány kisebb bútorelemet a konyha túloldalára.

3_1_2.jpg

A mennyezet és a fal találkozása ívelt, így itt mindenképp érdemes volt maszkolószalaggal meghúznunk a régi és új festést elválasztó egyenes vonalat - hozzáteszem, egyáltalán nem látszik -, de az egyszerűbb és gyorsabb festés érdekében a függőleges sarkokat és az ajtófélfát is leragasztottuk. Az előző alkalommal nem cserélt kapcsolónk felett éppen eljárt az idő, így azt takarás helyett leszereltük.

1_1_8.jpg

A festék könnyen és cseppmenetesen felhordható, így a művelt lényegesen kevesebb szennyeződéssel és kosszal járt. Maga a munka összesen kis túlzással annyiból állt, hogy egy kisebb hengerrel két rétegben végiggurítottuk a teljes felületet. A második réteg nagyon hamar, már 2-4 óra eltelte után felvihető, így valóban elég lett volna egy fél délután az egész projektre, ami nálunk végül 24 órára nyúlt egyéb teendőink miatt. 

Ha hosszú ideg makulátlan és színpompás falakról álmodtok, vagy akár kisgyermekek mellett szeretnétek otthonotok tisztaságát megőrizni, mindenképpen praktikus, ha a szennyeződések eltávolítása is gyerekjáték. A Dulux EasyCare egyedülálló összetételének köszönhetően egy olyan víztaszító tulajdonságú beltéri falfesték, ami ellenáll a folyékony szennyeződéseknek és megóvja a bevonatot attól, hogy bármit túlságosan magába szívjon. A folyékony foltokat apró gyöngyökbe rendezve lepergeti a falról, amely ezután vizes, enyhén mosószeres szivaccsal lemosható, a színek pedig többszöri takarítás után is élénkek és ragyogóak maradnak! A felületek tisztításával kapcsolatban az előkészületektől a súroláson át a fertőtlenítésig ITT találtok segítséget!

risize-vi-zlepergetof263_1.jpg

Fehér falunkkal kapcsolatban a ragyogásnál fontosabb elvárás, hogy ne sárguljon, és hogy bírja a strapát, de ezekkel kapcsolatban nincs is fenntartásunk, hiszen már többször dolgoztunk Dulux festékekkel. Mindamellett igazán sok időt takaríthat meg számunkra egy olyan anyag, amelyik lehetővé teszi, hogy akkor fessünk, amikor megújulni szeretnék, és ne akkor, amikor egy-egy fentebb említett váratlan esemény rákényszerít. Az EasyCare szuperképességét most teszteltük először, és nagyon várjuk a hónap végét, mivel a felület a festék teljes száradása után nagyjából 28 nap elteltével válik moshatóvá. Ha egy gyors áttörlést követően a kisebb balesetek nyom nélkül eltűnnek, sokkal több időnk marad arra, hogy közösen alkossunk gyermekünkkel - amihez rajzasztala mellé egy papírhengert is kapott, hogy ne legyen olyan vonzó a konyha!

Tekintve, hogy nálunk hamarosan beköszönt az akvarellezés időszaka is, a gyerekszoba festésénél szintén érdemes lesz előre gondolkodnunk. A számtalan klassz ötlet közül egyik kedvencünket mutatjuk meg, de lesz még olyan összeállítás, amiben csak ezzel a témával foglalkozunk majd.

Nálunk ugyan a fehér lett a befutó, de a Dulux EasyCare falfesték előre kevert, egymással harmonizáló színeiből kedvetekre válogathattok. Nektek melyik a kedvencetek? 

dulex_ec_paletta_1.jpg

Legközelebb a Dulux új termékét, az EasyCare+ foltálló és kopásbiztos falfestéket próbáljuk majd ki, ami számos hasznos tulajdonságával valószínűleg új szintre emeli a falfelületek ellenállóképességéről alkotott elképzeléseinket. A tapasztalatokat természetesen megosztjuk veletek is, ahogy szoktuk! 

Tartsatok velünk itt, illetve a Facebookon és az Instagramon, hogy le ne maradjatok! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8517842753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Támogatás

donably_szinesotletek_300x250.png

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása