Színes Ötletek

a kézügyes blog

Harmincegy gondolat az idén 31. alkalommal megrendezett Művészetek Völgyéről

volgyhangulat21.jpg

Nemrég játékot hirdettünk, melyben annyit kértünk tőletek, írjátok le egy mondatban, mi jut eszetekbe Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiváljáról. Nagy örömünkre rengetegen vettétek a fáradtságot, hogy megosszátok velünk a gondolataitokat. A most következő összeállításban az általatok írt sorokból idézünk, hogy kedvet csináljunk a pénteken kezdődő rendezvénysorozathoz. Legszívesebben minden választ közöltünk volna, és elsősorban terjedelmi okokból döntöttünk úgy, hogy stílszerűen 31 idézetet választunk ki.

„A szabadság és flow érzése. Kikapcsolhatsz, kiléphetsz a hétköznapi rutinból.”

„Az egyetlen hely, ahol az otthonomnál is otthonosabban érzem magam. Ilyenkor emlékeztetem magam, ki is vagyok valójában.”

„Szabadság és vidámság - mint egy tündérvilág, olyan.”

„Egy fesztivál, mely képes összehozni a különböző embereket, és ezáltal egy nem mindennapi közösséget kovácsol.”

„Felszabadult lelkek összefonódása a süvítő éjben.”

„A Művészetek Völgyéről nekem a szabadság, a szerelem és a teljesség jut eszembe.”

„Egy csoda fesztivál, ami el van dugva egy meseszép erdős területen, ahol nappal pihenhetsz, este pedig addig bulizol, ameddig jól esik.”

„Csigabusszal vagy gyalog menni faluról falura, hogy koncerten, kiállításon, növényismereti túrán vagy akár kézműves foglalkozáson, vásáron vegyek részt, csupa nagyszerű élmény! (A telefonom csengőhangja még mindig a Művészetek Völgye régi dala: »A kicsi patakban csobog a víz, víz partján kicsi csiga kúszik. Forog a malomkereke szaporán, csak a ritmusa hall'szik…«)”

„Színes önkifejezés és befogadás.”

„Hihetetlen varázslat!”

„Fantasztikus programok, jó hangulat, népzene, néptánc, kézműves alkotók. Minden, amit szeretek, egy helyre csoportosul. Gyerekkorom óta minden évben a szívem oda húz pár napra és mindig felejthetetlen élményekkel és emlékekkel térek haza.”

„A Völgyről eszembe jut körülbelül az egész életem, idén 25. alkalommal leszek ott. Számomra maga az igazi otthon. Nyugalom és szeretet! ☺️❤️”

„Végtelen szabadság és egy hely, ahol önmagam lehetek.”

„Felhőtlen szórakozás egy mesevilágban.”

„Az egyetlen hely, ahol szabad lehetek.”

„Vidám alternatív valóság.”

„Egy fesztivál, ami képes egy kis időre kiragadni az mindennapi életből, és minden egyes alkalommal valami új élményt nyújt.”

„Számomra a teljes nyugalom, ami a Művészetek Völgyét körülöleli, leírhatatlanul varázslatos.”

„A tökéletes kikapcsolódás, és teljes körű lelki feltöltődés.”

„A Művészetek Völgye nekem minden, amitől boldog és egész leszek: barátok, koncertek, programok, találkozások, patakparti szieszták, nagy beszélgetések, kisfröccsök - a lista a végtelenségig folytatható.”

„Egy hely, ahol a kreativitás mindenkit magával ragad.”

„Tíz nap felhőtlen boldogság.”

„A legjobb össznépi vigasság.”

„Szabadság, művelődés, kultúra, kreativitás.”

„Tíz nap alkotói szabi az életből, ahol a lelkem nyaral.”

„14 évesen - 20 évvel ezelőtt - itt éreztem először magam szabadnak.”

„Sok-sok kellemes, érdekes, jó program egy csodálatos környezetben, baráti hangulatban!”

„Egy olyan életérzés, amelynek lételeme az önfeledt szórakozás, kikapcsolódás és szabadságérzet.”

„Kikapcsolódás, szórakozás, egy életre szóló élmény.”

„Színes, érdekes, értékes, imádom!”

„A bőség zavarába bújtatott szabadságszagú lét.”

Mindenkinek köszönjük a válaszokat, és hogy ilyen sokan játszottatok velünk. A sorsolás időközben lezajlott, a nyertest e-mailben értesítettük. Akinek most nem kedvezett a szerencse, az se búsuljon, hamarosan újabb nyereményjátékkal jelentkezünk.

Korábbi programajánlónkat itt, a fesztivál igazgatójával, Oszkó-Jakab Natáliával készült interjúnkat itt olvashatod! Harcsa Veronikával nemrég a Lángoló is készített interjút a rendezvény kapcsán. A Művészetek Völgyének kedvezményes bérletakciója csütörtökön éjfélig még tart!  

További információk a fesztivál weboldalán és Facebookján!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3117886549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása