Azt hiszem, Marcel Duchamp híres - vagy inkább hírhedt - Forrás című szobrát idéző dadaista szemtelenség lenne megírni egyszer az „Öltözködési tippek a meztelen kertészkedés világnapjára” című cikket, amivel egy ideje azért már kacérkodom. A lehetőségek végtelen tárházát rejti a téma. Megközelíthető a teljes minimalizmus irányából, amikor a cím alatt egy teljesen üres bejegyzés fogadja az olvasót, igazán könnyű győzelem lenne. Persze ugyanilyen izgalmas a kicsit több munkával járó abszurd, melyben Gucci és Hugo Boss márkájú "semmit" ajánlunk több bekezdésen keresztül, elemezve a merész fazont, a tökéletes színharmóniát, vagy akár a fel nem használt anyagok fenntarthatósági szempontjait. Nagyon magas labda volt ez idén is. A folytatásban egy kis kitekintés után jöjjenek az aktuális havi kertészeti tippek - azt meg majd eldöntitek, hogy ruhában vagy anélkül végzitek-e el őket!
Maga a Meztelen Kertészkedés Világnapja egyébként 2005 óta számít jeles napnak. Az ötletgazda amerikai Nude & Natural szerkesztője, Mark Storey, illetve Jacob Gabriel permakulturalista, a Body Freedom Collaborative alapítója voltak. A Nude & Natural egyébként - az év meglepetése! - egy naturizmussal foglalkozó, 1980 óta folyamatosan, negyedévente megjelenő amerikai életmódmagazin. Az elképzelés kezdetben egyfajta kandi kamera jellegű akciónak indult, melynek keretében az aktivisták meglepetésszerűen, furgonokból kiugrálva kezdtek volna meztelen gerillakertészkedésbe különböző nagyvárosi területeken. (Azért ezt egyszer megnézném élőben egy álmos szombat reggelen, bármelyik tetszés szerinti magyar megyeszékhely főterén.) 2007 óta május első szombatján tartják ezt a jeles napot, ugyanakkor Új-Zélandon például október utolsó hétvégéjén van, hiszen a klíma a déli féltekén alkalmasabb erre a tevékenységre ebben az időpontban, és Kanadában - ahol május elején bizonyos országrészekben még elég hideg az idő - szintén van választható alternatív időpont június első szombatján.
És hogy mi a kezdeményezés célja a szervezők szerint? Testünk egészséges és szégyenkezés nélküli elfogadása, jó idő esetén alkalom egy kiadós napozásra, kitűnő lehetőség D-vitamin bevitelére, és persze testmozgás, értéket teremtő tevékenykedés a jó levegőn. Vagy egyszerűen csak lehetőség némi mókára és
felszabadultságra megannyi komoly, súlyos problémákat feszegető világnap között. Lehet, hogy egyszer még én is kipróbálom, bár az akáccal és szederindákkal bőven ellátott telken könnyen lehet, hogy egyfajta extrém sporttá válik a tevékenység, félúton a Srí Lankai tűzönjárás és az indiai fakírok szöges ágyán való fekvés között. Most pedig következzenek kényelmes kertészeknek szóló májusi tanácsaink.
Egynyáriak
Időszerű az egynyári virágok vetése. Ezekben a növényekben még a legkényelmesebb kertészeknek is örömük lehet - májusban elültetjük őket, néhány héttel később már teljes pompával virágoznak. Sokuknál kihagyhatjuk az előnevelést, csupán napos helyre kell szórnunk a magokat, és várhatjuk a virágözönt - ilyen például a pillangóvirág vagy a borzaskata. A dolgunk nemcsak ezért könnyű velük, de még a csigák sem szeretik őket!
Kép forrása: pexels.com
Kép forrása: gardensillustrated.com
TIPP! Mindkettőre tekinthetünk sokoldalú kreatív alapanyagként is! Míg előbbi préselt virágaiból igazán mutatós alkotásokat hozhatunk létre, utóbbi különleges, felfújt tüszőtermése nagyon jól használható a szárazvirág kötészetben - akár csokorban, akár koszorúk, kopogtatók alkotóelemeként, mindenképp látványos kiegészítője lesz társainak. A száraz gömböcskéket felragasztva még számtalan dekorációs ötlet megvalósításához elővehetjük.
Kép forrása: gartenbuddelei.blogspot.com
Kert a magasban
Májusban elkezdhetjük a balkonnövények ültetését ügyelve arra, hogy a fagyérzékeny növényekre csak a fagyosszentek után kerüljön sor. A hónap végén a a nyáron kint tartott szobanövényeinket is költöztethetjük. A futókat célszerű a láda peremére, kissé ferdén ültetnünk, hogy megkönnyítsük nekik a lefelé vezető utat. Ne tegyük azonnal a tűző napra őket, és ne is öntözzük túl. A csodás balkonkert élményéről annak sem kell lemondania, akinek csak nagyon kevés hely áll rendelkezésére. A virágokon túl akár törpe növekedésű gyümölcstermők, paradicsom, paprika, vagy uborka is nevelhető egy-egy kis alapterületű erkélyen.
TIPP! Függőleges növényfalakkal az egyébként kihasználatlan felületeket is növényekkel boríthatjuk be. Praktikus szolgálatot tehetnek a készen kapható zöldfalak, termesztő tornyok, és mindenféle vertikális ültetőrendszer, de építhetünk hasonlókat saját kezűleg is meglévő alapanyagokból. A régi fiókoktól kezdve a raklapokon át a zsákvászonig sok mindent felhasználhatunk, csak egy kis fantázia kell hozzá!
Teendők a zöldégeskertben
A vetéssorok közötti talajt újra és újra mulcsozni kell, vagy ehelyett vethetünk zsázsát, spenótot, egynyári fűszernövényeket is. A gyomok sajnos mindig erőre kapnak, de a legtöbbjükből azonban komposzt készíthető - így azért mégsem olyan bosszantóak! Az viszont fontos, hogy virágzó gyomnövényt ne kerverjünk hozzá, mert a magokról elszaporodnak.Kiültethetjük a káposztát, zellert, uborkát, paradicsomot, paprikát is. Fátyolfóliával nemcsak a kártevők ellen védekezhetünk a kiskertben. de a balkonnövényeinket is megvédhetjük vele a tűző naptól vagy az éjszakai fagyoktól.
TIPP! Ha tehetjük, a gyerekek is kapjanak saját ágyást! Lehet akármilyen pici, a sikerélmény érdekében inkább az fontos, hogy jó termőtalaja és napos fekvése legyen. Mivel az érdeklődésüket nehezebb nagyon hosszú távon fenntartani, gyorsan fejlődő növényeket ültessünk bele: hónapos retket, kerti salátát, spenótot. Mind közül a zsázsa a leggyorsabb, amivel még "festhettek" is, ha az ültetőbottal motivumokat rajzoltok a talajra, és abba szórjátok a vetőmagot! Az első pozitív kerti tapasztalatok megszerzéséhez a zsázsa esetében nemhogy minőségi termőföld, de még kert sem kell!
Kép forrása: pixabay.com
A tanácsok összeállításában Karl Ploberger 12 hónap a kertben című munkája volt segítségünkre, aki négy évtized kertészeti tapasztalatait, kertbarátok ötleteit, szakemberek javaslatait foglalta össze könyvében. Bár ez a kötet már nem elérhető, sok más hasznos kertészeti kiadvány közül válogathattok a Cser Kiadó webáruházában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.