Színes Ötletek

a kézügyes blog

Érdekes tennivalók a víz világnapjára

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_4.jpg

A víz világnapját 1993 óta minden év március 22-én tartjuk. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a tiszta édesvíz fontosságára, a vízkészletek veszélyeztetettségére, és a vízzel való fenntartható gazdálkodás jelentőségére. Bár a világnap elsősorban a globális vízválság kezelése érdekében tett lépésekről szól, fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a hétköznapokba illeszthető kivonatát becsempésszük otthoni rutinunkba, és megismertessük a család kisebb tagjaival is. A gyerekekhez legkönnyebben a játékon keresztül juttathatjuk el mondanivalónkat. Azzal, hogy felkeltjük érdeklődésüket a jeles nappal kapcsolatban, sokat tehetünk azért, hogy később maguk is tudatosan használják, tisztelettel óvják természeti értékeinket. A folytatásban ehhez találtok néhány ötletet!

Számos módja van annak, hogy játszva beszélgessetek akár a természetben, akár az otthon található - és számunkra oly könnyen elérhető - vízről. Pancsoljatok, fújjatok buborékot, merítsetek vízbe különféle anyagból készült apró tárgyakat, és nézzétek meg, mi történik velük! Soroljátok fel együtt, hogy mire használjátok a vizet a háztartáson belül, és milyen lehetőségek vannak arra, hogy takarékoskodjatok vele! Ha egy közeli patakhoz vagy tóhoz kirándultok, a víz természetes jellegét is felfedezhetitek, miközben a gyerekek igazi tapasztalatokat szerezhetnek az élővilágról. 

Ez a kedves rajfilm a víz körforgását mutatja meg két aranyos kis vízcsepp történetén keresztül.

A számtalan vizes témájú mondóka közül Gazdag Erzsi: Hol lakik a halacska? című versét idézzük a legkisebbek szórakoztatására. Ha van kedvetek, tanuljátok meg!

Hol lakik a halacska?
A lakása tavacska.
Tenger, folyó, kék patak,
lent lakik a víz alatt.​

Vízben alszik, vízben kel,
vízi nótát énekel.
Vízből van a párnája,
Buborék a labdája.​

Természetesen nem maradhat ki a saját kezűleg készíthető ötlet sem! Mágnesek és filcdarabok felhasználásával rendkívül egyszerűen összeállíthatjátok ezt a horgászós játékot, a kicsik pedig imádni fogják! Ezek az ügyességi játékok nagyjából 2 éves kortól izgalmasak, és nagyon jól fejleszthető velük a szem-kéz koordináció. Készíthettek hozzá mesterséges tavat is egy kék tálból vagy kartonból! Azért ne felejtsétek el a végén visszadobni a halacskákat!

A részletes útmutatót ITT találjátok, de akkor is érdemes felkeresnetek a Kicsivagyok Nagyleszek weboldalát, ha készen kapható, de fenntartható módon gyártott vizes támájú játékot kerestek.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr117782308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása