Színes Ötletek

a kézügyes blog

Készítsetek békegalambot az ablakokba! - Letölthető sablonnal

20220304_151300.jpg

Korábban nem tapasztalt szorongással teli napokat élünk meg felnőttként is, a gyerekek helyzete pedig elképzelhetetlenül nehéz, mert hallják, hogy baj van a világban, érzik a bennünk felgyűlt feszültséget, és kérdeznek. Nagyon sok szakmai fórum áll rendelkezésetekre, ha tanácsra van szükségetek azzal kapcsolatban, hogyan kommunikáljatok a kicsikkel, de abban nagyjából mind egyetértenek, hogy koruknak megfelelően, és csak a legszükségesebb információkat közölve. Ebben a videóban a gyermekek életkora szerint lebontva találtok segítséget. Mi a magunk módján próbáljuk kicsit könyebbé tenni ezeket a beszélgetéseket azzal, hogy olyan ötleteket mutatunk, melyek apropót szolgáltatnak hozzá, a kreatív munka pedig önmagában is oldja  a szorongást. Ezt a kisebbek által is könnyen elkészíthető galambot damilra akasztva az ablakba, vagy kis talpat hajtva az asztalra is tehetitek, hogy aztán együtt kívánjátok a békét! 

A galériában mutatjuk a lépéseket! A szárnyakhoz a mindenki által jól ismert harmonika hajtogatást vetettük be, ami amilyen egyszerű módszer, annyira látványossá teszi papírdekorációinkat. Csak dugjátok át a vonal mentén kivágott résen, majd hajtsátok ki! Ha szeretnétek, ragasszatok egy pici ágat, vagy levelet a galamb csőrébe! A képre kattintva elérhető sablont kinyomtathatjátok, vagy át is rajzolhatjátok. Ha a testhez vastagabb papírt használtok, úgy biztosan elbírja a szárnyakat! 

20220304_143922.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2217771942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása