Színes Ötletek

a kézügyes blog

Az erdő állatai papírragasztással

13.JPG

Bár idén viszonylag későn, lassan mégis az ősz már kevéssé napos szakaszába érünk, korán sötétedik és többször van rossz idő, amikor a szoba falai közé szorulunk, így sosem elég az olyan ötletekből, amivel a kisebbek le tudják kötni magukat egy időre. Ezek a mókás állatkák nagyon egyszerűen elkészíthetők és szinte biztos, hogy minden hozzávaló akad hozzájuk a fiókban. Az alapot a mindig rendelkezésre álló papírguriga adja, amiből nekünk mindig van gyűjtve is jó néhány arra az esetre, ha épp nem egy darabra lenne szükség. Tervezzétek meg saját kedvenceiteket és bővítsétek ezt a kedves társaságot!

Amire szükség lesz: színes papír, olló, ragasztó, filctoll vagy szemmatrica és papírgurigák. Az arzenált kiegészíthetitek ragasztópisztollyal is, ha van hozzá felnőtt segítség, és szeretnétek termést is használni, mert azt a súlya miatt a papírragasztó már nem fogja meg. Egyébként elhagyható.

1.JPG

Vágd a színes papírt nagyjából 3 centiméterrel nagyobbra, mint a guriga teteje. Tekerd körbe rajta, az elejét és a végét rögzítsd ragasztóval!

x2.JPG

3.JPG

A tetején a túlnyúló részt mindkét oldalról hajtsd be középre, így formázva a füleket!

4.JPG

5.JPG

Vágd ki a farkának való formát! Mi itt kicsit vastagabb papírt használtunk a jobb tartás érdekében.

6.JPG

Ragaszd fel a farkát és rögzítsd egy csipesszel, majd tedd félre, amíg teljesen megszárad a ragasztó!

9.JPG

Amíg szárad a papírállatka teste, készítsd elő az arcához való elemeket!

7.JPG

Rajzold meg filccel a részleteket, majd ragaszd fel őket. Rajzolj vagy ragassz orrot is!

8.JPG

Ha fel szeretnéd dobni a figuráidat termésekkel, vágj kezeket is és ragaszd bele, mielőtt a testre rögzíted! 

10.JPG

Ezzel készen is van az első állatka, egy aranyos mókus!

12.JPG

11.JPG

Ugyanezzel az eljárással készítheted el az erdő többi lakóját is! Népesítsd be a képzeletbeli erdőt kedvenc állataiddal!

Elkészítetted valamelyiket és szeretnéd megmutatni? Szívesen látjuk a Színes Ötletek Alkotói Csoportjában!

Kövessetek minket  PinterestenFacebookon és Instagramon is, hogy a következő ötletadó bejegyzésről se maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr1516270290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása