Színes Ötletek

a kézügyes blog

Varrás nélkül készíthető bagolyfigura régi farmer újrahasznosításával

20_9.jpg

Mindannyiunk kedvence a farmer: elnyűhetetlen, rendkívül strapabíró, mindenhez passzol, kényelmes és még hosszasan sorolhatnánk. Ezért is szomorú, amikor el kell búcsúznunk egy szeretett darabtól, mert nem javítható helyen szakad, vagy csak egyszerűen más méretre van szükségünk. Ha utóbbi esetről van szó, még gondoskodhatunk róla, hogy olyan helyre kerüljön, ahol hasznát vehetik, leadhatjuk adományboltokban, gyűjtéseket szervező karitatív szervezeteknél, megpróbálhatjuk eladni vagy elcserélni a manapság népszerű gardróbvásárokon - akár online is -, de ha lyukas vagy szakadt, akkor jó eséllyel a szemetesbe kerül. Ha a kreatív ötleteink megvalósítása során törekszünk arra, hogy ilyen számkivetett anyagokkal dolgozzunk, akkor a munka örömén kívül még a környezetért is teszünk egy kicsit. A folytatásban kiderül, hogyan készíthetünk például mókás farmerbaglyokat.

Gyanítom, sok szülő életében eljön az a hosszabb vagy rövidebb időszak, amikor gyermeke bagolyrajongóvá válik. Nekünk csak néhány hónap kellett hozzá, arról egyelőre nem tudok nyilatkozni, meddig tart majd, mert a lelkesedés egy ideje töretlen. Ez az oka annak, hogy a dekorációs ötletek között keresgélve nálam külön figyelmet kap ez a rejtélyes, tekintélyes, és egyszerre mókás madár, és valószínű, hogy a későbbiekben is felbukkannak majd ezeken az oldalakon. Ezt a farmerpárnát azért is ajánlom, mert varrógép vagy varrótudás nélkül is nekiláthattok, nagyobb gyerekek pedig maguk is elkészíthetik. Lehet belőle díszpárna a gyerekszobába vagy ajtókitámasztó, ahogy szeretnétek.

A következő anyagokra lesz szükségetek: 

  • kiszelektált farmernadrág
  • fekete, szürke és narancssárga filc
  • ragasztópisztoly
  • szemes matrica
  • zsinór
  • olló
  • töltőanyag (vatelin, vlies, szivacs)
  • rizs, bab vagy apró kavicsok

2_68.jpg

1. lépés: Vágd le a nadrágszárat egy régi farmernadrágról úgy, hogy nagyjából 30 cm hosszú legyen. Egyenes szárú is tökéletesen megfelel, de ha szűkülő fazonból dolgozunk, akkor a szélesebb része lesz a bagoly alja. 

3_63.jpg

2. lépés: Fordítsd ki a nadrágszárat, és zárd le az alját (a szélesebb felét) ragasztóval. Ügyelj arra, hogy ne legyenek hézagok és arra is, hogy a forró, folyékony ragasztó balesetveszélyes, vigyázzatok a használata során!

4_57.jpg

3. lépés: Készíts szegést a másik felére úgy, hogy 1 centimétert visszahajtasz körben és végig rögzíted ragasztóval. Ha megszáradt, fordítsd vissza az anyagot a színére.

5_55.jpg

4. lépés: Töltsd meg az így létrehozott kis zsákot egy csésze rizzsel, babbal vagy apró kaviccsal. 

6_50.jpg

5. lépés: Tölts ki a fennmaradó részt töltőanyaggal, de ne teljesen, a lezáráshoz hagyj azért egy kis helyet a tetején. Ennél a lépésnél használj megint ragasztópisztolyt.

7_48.jpg

6. lépés: Egy-egy kis darab zsinórral kösd le a felső két sarkát a két fülecskéhez. Erősen húzd meg és duplán csomózd a tartós eredmény érdekében!

9_42.jpg

10_41.jpg

7. lépés: A szemekhez vágj ki a szürke filcből két darab körülbelül 4 cm átmérőjű kört. Használhatsz körzőt vagy egy kis poharat is az előrajzoláshoz. Figyelve az egyenlő távolságra, mindkettőn készíts körben bemetszéseket a képen látható módon!

11_35.jpg

12_32.jpg

8. lépés: A szem kisebb, belső köreinek kivágásához használj egy kupakot sablonnak és ragaszd a nagyok közepére. Tedd rájuk a szemmatricát is, végül az egészet rögzítsd a bagoly testére.

13_27.jpg

9. lépés: A bagoly hasához a szürke filcből vágj ki egy hasonló alakot! Hajtsd ki és rögzítsd a testén ezt is!

15_22.jpg

16_18.jpg

10. lépés: A szárnyak és a csőr megformálásához hasonlóan járj el, mint az imént.

17_12.jpg

18_11.jpg

19_10.jpg

20_9.jpg

Készítsd el különféle méretekben és variáld a díszítést kedved szerint! Saját baglyainkat én végül egy másik eljárással készítem el, de hamarosan megismerhetitek azt is!

Farmerből készült kreatív ötleteket találtok még ITT és ITT is. Ha bármelyiket elkészítettétek, küldjétek el nekünk vagy töltsétek fel a Színes Ötletek Alkotói Csoportjában,szívesen látjuk!

Forrás: growingupgabel.com

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr616257340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása