Színes Ötletek

a kézügyes blog

Az őszi erdő ajándéka: így készíts gesztenyekoszorút
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

collage.jpg

A vadgesztenye az egyik kedvenc őszi termésem, imádom a fényes burkát, melengető vörösesbarna színét, még a szúrós kis házikóját is. Gyűjtése évről évre vidám családi program, ahogyan a közös ötletelés és a kreatív felhasználás is. Idén dupláztam, készült egy a bejárati ajtónk díszeként, egy pedig a kislányom osztályának meglepetésként.

Mivel eddig legtöbbször Kippkopp szélesebb családját gyártottunk le, idén úgy döntöttünk, inkább valamilyen klasszikusabb jellegű otthondíszt fogunk készíteni. A gesztenye, mint a legtöbb őszi termés, idővel veszít frissességéből, fényéből, üde jellegéből, így bele kellett kalkulálni, hogy ez egy alkalmi dekoráció lesz, de évről évre készíthetünk újat. Kis költségvetéssel két szalmakoszorú-alapot és összesen 3 rúd pisztolyragasztót használtunk el,  ami pár száz forint ráfordítást jelentett.

gesztenye2.jpg

A munkát a nagy kosár gesztenye megtisztításával és alapos megszárításával kezdtük. Ha ragasztópisztollyal dolgozunk, ezt nem érdemes megspórolni, sőt, érdemes pár napig hagyni kicsit töppedni a gesztenyét, hogy a ragasztó mindenképpen jól megfogja. A fényes, csúszós termést előfordulhat, hogy nem fogja meg a ragasztó, ezt egyrészt szárítással (pár nap a meleg szobában), másrészt jó minőségű ragasztórúd használatával ki lehet küszöbölni. 

gesztenye7.jpg

A szemek egyesével történő ragasztgatása időigényesnek tűnik, de hamar rááll az ember keze, egy jó fél óra alatt szép egyenletes módon be lehet borítani egy nagyobb átmérőjű koszorúalapot. Az alját nem borítottam be egyébként, mert így függesztve ajtódíszként, illetve fektetve asztaldíszként is funkcionálhat.

gesztenye3.jpg

A kis szívformát maradék lécből, dekopírfűrésszel vágtam ki, simára csiszoltam, majd pirográffal égettem bele az osztály "nevét". Zárásként egy kockacukornyi kókuszzsírral adtam neki védelmet és színt, mert pont kifogytam mindenféle faolajból és waxból. 

gesztenye5.jpg

A végeredmény nekem nagyon tetszik, igazi szívet melengető őszi hangulatot teremt. A képen látható koszorú azóta már célba ért, az ajtónkon már a mi koszorúnk díszeleg, de maradt még egy jó fél kosárnyi a zsákmányból, úgyhogy lehet, hogy az idén is készül még egy kis Kippkopp-család.

gesztenye4.jpg

gesztenye6.jpg

gesztenye1.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le. 

További gesztenyés ötleteket is találtok itt a blogon, kattintsatok IDE!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5612900112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása