Színes Ötletek

a kézügyes blog

Papírlampionok felvirágozva

A tavaszi és nyári időszak egyik közkedvelt kelléke a papírlampion. Bármelyik kisebb vagy nagyobb áruházban beszerezhető, vidám hangulatot kölcsönöz az esti szabadtéri időtöltésekhez.

1.jpg

Sokféle terméket találtok a piacon, hagyományos, elemes típusút, napelemmel működőt, de komplett gömbfüzéreket is beszerezhettek, emellett a méret- és színválaszték is igen bőséges. Ezek az egyszerű lampionok önmagukban is hangulatossá varázsolják a nyárestéket, azonban némi praktikával tovább fokozhatjuk a hatást.

A virágmotívumokat voltaképpen bármiből elkészíthetjük, ami épp a rendelkezésünkre áll. Nekünk itthon pl. elég sok maradék krepp-papír gyűlt össze a farsang után, így ebben az esetben a papírmaradékok (pl. krepp-papír, transzparenspapír, pauszpapír) felhasználása a legegyszerűbb. Ezen kívül persze textilnyesedékeket, anyagmaradékokat is hasznosíthatunk e célra, remek hatást kölcsönöznek a kis világítótesteinknek. A könnyebb, áttetsző anyagok most előnyben vannak, hiszen áteresztik, megszínezik a fényt. Dolgozhatunk továbbá filcanyaggal, farmerral, dekorgumival is.

6.jpg

10.jpg

7.jpg

2.jpg

8.jpg

3.jpg

9.jpg

4.jpg

5.jpg

Forrás: creative mamy

Virágkészítéshez itt találtok konkrét ötleteket:

Mintagyűjtemény papírvirágok készítéséhez

Különleges csokrok

15 szuper papírvirág gyerekeknek

20 csodálatos papírvirág

Kedvenc papírvirágjaim

Ha tetszett a bejegyzés és hasznosnak találtad, kérlek, oszd meg az ismerőseiddel is, megtisztelsz vele! Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8513899674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása