Színes Ötletek

a kézügyes blog

Szőnyegek pólófonalból

Szőnyeget nagyon egyszerű elkészíteni, ha az az uncsi, kinyúlt pólóitokat használhatjátok fel, mint alapanyag. Azaz gyakorlatilag anyagi nulla ráfordítással (maximum egy horgolótűt kell beszerezni) lesz egy gyönyörű, saját készítésű szőnyegetek. Megcsináljátok?
 picmonkey_collage4.jpg

Amire szükségetek lesz:

  • Régi pamutpólók
  • Horgolótű
  • Tű, cérna

 

Pólók felcsíkozása

A pólót (a varrás nélküli a legjobb) az aljától indulva, körkörösen haladva csíkozzátok fel kb. 6 cm szélesre.

 

2.jpg

forrás

A csíkokat hosszában húzzátok meg, ettől szépen felpöndörödik, ezután felgombolyíthatjátok, és máris készen állnak a felhasználásra. Természetesen más, kevéssé foszló anyagot, maradék méterárut is felhasználhattok fonalgyártásra, nem muszáj kizárólag pólóban gondolkodni.

Többféle egyszerű módszer létezik, amellyel szőnyeget készíthettek.

1. Fonás 

Talán ez a legegyszerűbb és leghaladósabb módszer is, ugyanakkor igazán látványos, tartós eredményt is ígér.

1.jpg

forrás

Dolgozhattok varrógéppel is.

3.jpg

4.jpg

5.jpg

6.jpg

forrás

2. Egyszerű szövés hulahoppkarikán

7.jpgforrás

Horgolás

Ehhez persze ismeri kell a horgolás alapfogásait, de higgyétek el, nagyon könnyen elsajátítható és egyszerű az egész.

8.jpg

10.jpg

9.jpg

forrás

Indulás:

Folytatás:

 3. Fonallal körbehorgolás

11.jpg

 

forrás 

Csomózásos módszer

Ebben az esetben is szükség lesz egy horgolótűre, kisebb  csíkokra vágott pólófonalra, és magára az alapra, amelyet suba alap néven találtok meg a kézimunkaüzletekben (többféle szélesség és lyukméret létezik).

A technika lényege pedig csupán annyi, hogy az azonos méretű csíkokat átbújtatjátok a horgolótű segítségével a suba rácsain, majd megcsomózzátok.

diy-rag-rug.jpg

rag_rug_finished21web.JPG

rag_rug_how-to.JPG

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!

 

Ha érdekel a pólófonalas horgolás, akkor mindenképpen figyeld a blogot, hamarosan egy nagyszerű kötetet mutatok be ebben a témában!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr512354247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

mv-300x250.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Támogatás

donably_szinesotletek_300x250.png

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása