Színes Ötletek

a kézügyes blog

Papírfonás: fürdőszobai tárolókosár

A papírfonás örök téma nálunk, igyekszem rendszeresen friss ötletekkel előrukkolni, hiszen egy egyszerű, környezetbarát és nagyon hasznos technikáról van szó. A pici kosárkáktól egészen a nagy fonott fiókokig rengeteg mindent készíthettek a szemétnek tűnő reklámújságokból, ezért ne hagyjuk veszni ezeket az értékes kincseket, inkább alkossunk belőlük! Sok egyéb mellett fürdőszobai kosarat is fonhatunk így!

Az alapvető fogásokról most nem is írok, ezekről bőven találtok olvasnivalót a blogon (ittitt és itt) fókuszáljunk egyből az elkészítésre.

A kellő mennyiségű papírcsík legyártása után (ezt persze csak saccolni lehet, általában én is kevesebbet készítek a szükségesnél, aztán menet közben készítem el a többit) kezdődhet az igazi munka.

Kartondobozból vágjuk ki a kosár alját (két példányban).

Vonjuk be újságpapírral az egyik kartont és a négy sarkába ragasszunk egy-egy papírcsíkot. 

Ezután ragasszuk fel a többi vezetőszálat is (páratlan számút!).

Következhet a másik kartonlap ráragasztása. Amíg szárad, lesúlyozhatjuk néhány vaskosabb könyvvel.

Érdemes egy sablon segítségével dolgozni, így tökéletes formájú lesz a kosár. Ez lehet akár másik, hasonló méretű műanyag kosár, vagy egy kartondoboz is.

A vezetőszálakat hajlítsuk irányba.

Kezdődhet a fonás s keresztszállal. Ezt rögzítsük az egyik sarokhoz, majd felváltva előlről-hátulról bújtassuk át a keresztszálak között.

Amikor elfogy a szál, néáhny csepp ragasztóval toldjuk hozzá a következőt, és dolgozhatunk is tovább.

Haladjuk körbe-körbe.

A fülekhez hagyjuk ki a megfelelő rést.

Amikor elértünk a megfelelő méretet, vágjuk vissza a fölösleges vezetőszálakat.

Forduljunk vissza a szálakkal és rejtsük őket a kosár szálai közé.

A sablonra már nem lesz szükségünk.

Látványos szegélyt készíthetünk egyszerű hármasfonással is.

Akrilfestékkel és lakkozással látványossá és időtállóvá tehetjük munkánkat.

Forrás: portaldeartesanato

További ötletek papírfonáshoz:

Fonás az alapoktól

Trükkök a tökéletes formájú kosarak készítéséhez

Szélek, peremek eldolgozása

Újságpapírból használati tárgyak

Váza papírfonással

Bútor papírfonással

Papírból font fűszertartó doboz

Fonott tároló

Gyönyörű kosárkák papírfonással

Papírból font fiókok

A nagy epres kosár készítése

Különleges tároló papírfonással

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le. 
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr7212354673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

mv-300x250.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Támogatás

donably_szinesotletek_300x250.png

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása