Színes Ötletek

a kézügyes blog

Lélegzetelállító húsvéti tojás quilling technikával

Most találtam rá erre a lélegzetelállító húsvéti tojásra. Quilling technikával készült, aprólékos, finom, türelmet igénylő alkotás, tehát nem egy pár perc alatt összedobható dekoráció, de aki rászánja az időt, nem fogja bánni. 

 

Anyagok

Elkészítés:

Az elkészítés menetéből is látszik, hogy valóban időigényes, türelmet, precízitást igénylő munkafolyamatról van szó, azonban a gyönyörű végeredmény kárpótol minket a fáradozásainkért. Az első lépésben a műanyag tojásra befőttesgumi segítségével osztóköröket rajzolunk, a pontos tájolás érdekében. A virágmotívum elhelyezésében, megtervezésében és tájolásában is nagy segítíség lesz.  A tojást ezután csomagoljuk folpackba, erre azért van szükség, hogy a megszáradt papírmintát könnyedén lefejthessük majd a tojásról, ami tulaldonképpen csupán az alkotásunk sablonjaként szolgál. A virágmintákat a papírcsíkból sodorjuk meg, használhatunk quillingsablont is, így tökéletesen egyforma méretű lesz minden elem. Ha még csak most ismerkedsz a quillinggel, kattints IDE, itt megtalálod minden korábbi quillinges bejegyzésemet, és megismerkedhetsz a technikai alapjaival, és haladó fogásaival is.

A virágformák elemeit ragasszuk össze, majd a teljes mintát is álíltsuk össze, immáron a műanyag tojás felületén. A teljes száradás után óvatosan le tudjuk választani a papírmotívumot a műanyag burokról. A minta alső és felső részét külön-külön készítsük el, s majd a munka legvégén illesszük és ragasszuk össze.

Forrás: i creative ideas

Webáruházunkban minden alapanyagot megtaláltok a quillingezéshez (kattintsatok a képre a részletekért)!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következő ötletről se maradj le. 
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr412354855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása