Ezt a komódot még évekkel ezelőtt vettem egy leértékelés alkalmával, már akkor az azzal a céllal, hogy egy kicsit feltuningoljam. Szemérmetlenül olcsó bemutató darab volt, és azonnal lecsaptam rá, tudván, hogy már van ebből a bútorcsaládból két éjjeliszekrénykénk. A tuning ideje most érkezett el, mert nagyjából kezdenek a végleges helyükre kerülni a bútoraink.
A kiindulási darab tehát ez a Jysk komód volt, évek óta porosodott a sarokban...
Az ötletet, az inspirációt Eni oldalán találtam meg, ő is épp egy hasonló munkálat közepén tart:
Az ötlet annyira megtetszett, hogy azonnal nekiálltam a hálószoba (leendő) stílusához illő színeket és mintákat keresni. Mértem, forgattam, igazítottam, és elég hamar megszületett a végleges változat.
Az asztalt először is lealapoztam, mert a stencilmintát Dekor Paint festékkel terveztem felfesteni, és így érhettem el a megfelelő tapadást.
Ezután a már említett Dekor Paint festékből kikevertem az álmodott színt. Zuzmózöld árnyalthoz egy icipici feketét adtam, hogy kissé szürkésebb, és mélyebb színt kapjak.
A sablont az előzetesen kimért helyére rögzítettem maszkolószalaggal, és öntapadó spray-t is használtam, ennek segítségével a sablon többször is felragasztható a kívánt felületre, de nem folyik alá a festék.
A festéket szivaccsal tuffoltam fel a felületre. Száradás után egy réteg vízbázisú lakkal is lekentem, a megfelelő felületvédelem érdekében. A lakk száradása után pedig már csak a szegecselés maradt hátra.
És íme a végeredmény:
Hamarosan az éjjeliszekrények is ugyanilyen külsőt kapnak!
A Dekor Paint Softot 100 ml-es kiszerelésben, 24 gyönyörű színárnyalatban megtaláljátok webáruházunkban ITT.
Érdemes megnézni még korábbi átalakításainkat is:
Minden, amit a Dekor Paint Softról tudnod kell!
További technikák a Pentartdekor blogon és a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.