Színes Ötletek

a kézügyes blog

Hangulatos gyertyák a szecesszió jegyében

 A gyertyaöntés korántsem olyan bonyolult, mint azt elsőre gondolnánk. A mai bejegyzésben részletesen megismerkedhettek a fortélyokkal, de a kevésbé vállalkozó kedvűek a kész gyertyák díszítését is elsajátíthatják.

 

 Hagyományos öntési technika

–  Öntőforma: számítsuk ki, hogy az adott öntőformához mennyi viaszra lesz szükségünk. Ehhez töltsük meg a formát vízzel, majd öntsük át egy mérőedénybe. 100 mL víz 90 g szilárd viasznak felel meg. Az öntőformát szárítsuk meg. Ha üdítős- vagy tejes (Tetra Pak) dobozt használunk, akkor vágjuk méretre, és az aljába fúrjunk lyukat a kanócnak. A papírmasé dobozoknál hasonlóan járjunk el. A hobbiboltokban kapható hőálló műanyagból készült öntőformákon már eleve van lyuk a kanócnak. A lyukon átfűzzük a kanócot, majd a formába öntjük a viaszt. Szilikonos öntőformánál szintén fúrjunk lyukat a kanócnak, fűzzük át a lyukon, gyurmával, kis olvasztott viasszal tömítsük el a nyílást, majd a tetején öntsük bele az olvadt viaszt.

–  A kanóc rögzítése: a kanóc egyik végére kössünk egy dupla csomót, majd vágjuk a kanócot a kívánt hosszúságúra. Fűzzük át az előre kifúrt lyukon úgy, hogy a csomó tömje el a lyukat. Ha szükséges, egy kis gyurmával vagy olvasztott viasszal tömítsük el a nyílást. Az edény felső szélének magasságában a kanócot kössük egy hurkapálcára, és fektessük az öntőforma szélére úgy, hogy kifeszüljön a kanóc (1. kép).

 

–  A hagyományos öntés: töltsünk meg egy fazekat vízzel, és helyezzük bele a tűzálló – lehetőleg nyeles, csőrös – olvasztóedényt. A viasztömböt vagy a viaszlencsét tegyük az olvasztóedénybe, és lassú tűzön hagyjuk felolvadni. Ha sztearint is szeretnénk a viaszhoz keverni, akkor előbb azt olvasszuk meg (ennek olvadáspontja nagyobb, mint a viaszé). Kb. 10…20 % legyen a sztearin aránya a paraffinhoz képest. Az olvadt viaszhoz egyenletesen keverjük hozzá a színező- és az illatanyagokat. A tűzről levéve kicsit várjunk, amíg lehűl a viasz, majd öntsük a kiválasztott formába úgy, hogy a viasz szintje 1-2 cm-re legyen a forma peremétől. Csökkenthetjük az öntéskor keletkező buborékok számát, ha megütögetjük a forma oldalát, alját. Ahogy a viasz hűl, a közepén mélyedés keletkezik, amelyet töltsünk fel olvadt viasszal. A viasz gyorsabban megszilárdul, ha az öntőformát hideg vízzel teli tálba vagy a hűtőszekrénybe tesszük.

–  A gyertya kivétele a formából: ha a viasz kihűlt, és belül is megszilárdult, szedjük le a forma aljára tapasztott gyurmát, fogjuk meg a hurkapálcát, és óvatosan húzzuk ki a gyertyát az öntőformából (2. kép). Legyünk óvatosak, mert ha a gyertya belseje még nem szilárdult meg teljesen, akkor a kanócot fogjuk kihúzni a gyertyából! Ha a gyertya nem akar elválni az öntőforma falától, akkor merítsük a formát rövid időre forró vízbe. A tetején lévő kanócot vágjuk kellő hosszúságúra, az alján lévő végét rövidre, és kis időre a forró olvasztóedény aljához érintve simítsuk el a gyertya alját. A szilikonos öntőformához nem használtunk hurkapálcikát, a megszilárdult gyertya egyszerűen kibújtatható az öntőformából!

 

 A gyertyák díszítése

 

Tündéres gyertyák

Anyagok:

 

Elkészítés:

A gyertyákat öntsük ki a hagyományos módon, majd díszítsük őket virágtündéres decoupage-papírral és viaszcsíkkal. A kész gyertyákat kenjük be ragasztólakkal, majd a decoupage-papírt simítsuk a felületére. Száradás után kenjük be felülről is a papírt. Végül a papír és a gyertya illeszkedési vonalát takarjuk el viaszcsíkkal. A gyertyákat díszíthetjük zsinórral, szalaggal is.

A virágtündéres szalvéták, decoupage-papírok Cicely Mary Barker (1895–1973) rajzai alapján készültek. Ezek a motívumok nagyon közkedveltek a szalvétatechnikázók körében.

 

Mucha motívumokkal díszített gyertyák

Anyagok:

  • Viaszlencse
  • Sztearin (háztartási és vegyiáru boltokból beszerezhető)
  • Pamutkanóc
  • Öntőforma
  • Szalvétaragasztó gyertyához
  • Decoupage-papír
  • Füstfólia
  • Ecset

 

Elkészítés:

A gyertyákat öntsük ki a hagyományos módon, majd díszítsük őket aranyozófóliával és decoupage-papírral. A gyertyákra vigyünk fel ragasztólakkot, majd illesszük rá a decoupage-papírból kivágott motívumot. Száradás után a mintát kenjük át felülről is. A gyertyák széleit kenjük be ragasztólakkal, hagyjuk kissé megszikkadni, majd finom ecsettel vigyünk fel füstfóliadarabkákat. Más esetben a füstfólia alá speciális ragasztó szükséges, de gyertyák díszítésénél megfelelő a ragasztólakk is.

Alfons Mucha (1860–1939), cseh festő, plakátművész, a szecesszió jeles képviselője, akinek munkái közkedveltek a szalvétatechnikázók körében, mert nagyon szépen mutatnak gyertyákon, dobozokon egyaránt.

 

A gyertyák és a szöveg Tóth Hajnalka munkái.

Hajnalka Gyertyaöntés és -díszítés című könyvéből még sok egyéb praktikát is megtudhattok, például hogyan kell sörgyertyát, viaszhabot vagy tökéletesen valósághű sütigyertyákat készíteni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr863387967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bucóka 2012.10.05. 10:09:19

Kedves Hajnalka! Gyönyörűek a gyertyák!
Azt szeretnem kérdezni, hogy honnan sikerült a virágtündéres szalvétákat beszerezned? Én lámpaburát szeretnék díszíteni vele, de nem találok sehol! Tudnál segíteni? Előre is köszönöm!

kreablogger 2012.10.05. 10:16:45

@Bucóka: A gyertyára decoupage papírt ragasztott a készítő, de egy ilyen mintájú csomagoló papír is tökéletes. Ha nem tudsz ilyet beszerezni, lézernyomtatóval is kinyomtathatod a képet (internetről gyönyörűeket tölthetsz le), és fel tudod használni. Tintasugaras nyomtatóval nyomtatott kép sajnos nem jó, mert elkenődik rajta a festék a ragasztóval érintkezve.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása