Színes Ötletek

a kézügyes blog

Villámjáték eredményhirdetés

 Legnagyobb örömömre nagyon sokan aktivizáltátok magatokat ennek a gyors játéknak a kedvéért, úgyhogy már nem győztem kivárni, hogy kisorsolhassam a szerencsés nyertes nevét.

A megosztásokkal akadt egy apró, előre nem várt problémám. Ugyanis nem mindenki adatvédelmi beállításai teszik lehetővé, hogy én is láthassam a megosztását (azaz csak annyit látok, hogy pl. szám szerint 70-en osztottátok meg a bejegyzést, de ebből csak azok nevét láthatom, akik ezt engedélyezik a saját adatlapjukon). Először arra gondoltam, módosítok a szabályokon menet közben, de mivel a játék kiírása úgy szólt, hogy hagyj a bejegyzés híre alatt egy hozzászólást is, ezért erre mégsem volt szükség. Hiszen akár látom, akár nem, hogy ki osztotta meg, úgyis kellett legyen egy hozzászólása is, így az alapján mindenki felkerült a listára. Találtam viszont két olyan jelentkezőt, akik nem a hír alá, hanem a megosztásuk mellé csatolták a hozzászólásukat. Ők is bekerültek a kalapba, úgy gondoltam, hogy úgy igazságos, ha mindenkinek megadom az esélyt, aki tényleg szeretett volna részt venni (ne egy ilyen apróságon múljon).

Nos, ennek fényében 64 (akik hagytak hozzászólást a hír alatt) plusz két fő vesz részt a sorsoláson:

  1. Adrienn Takács
  2. Anett Széles
  3. Anikó Pappné Táborosi
  4. Anita Tajti
  5. Antal Márti
  6. Badenczki Csilla
  7. Bea Szabó
  8. Beugeot Becherovka
  9. Boldizsár Dóra 
  10. Bozsákovicsné Radnóti Ágnes
  11. Brigitta Beherovszki 
  12. Brigitta Vámossy
  13. Brigitta Veprik
  14. Csehó Orsolya
  15. Csilla Kádár-Németh
  16. Csonka Anita
  17. Dolóresz Pethő
  18. Dóri Gősi
  19. Dorottya Kelemen
  20. Erika Gál
  21. Erika Ha 
  22. Eva Horvath
  23. Éva Irma Márton
  24. Facskó Anita
  25. Fehérné Szocska Krisztina 
  26. Forgách Petra
  27. Gabriella Gősi
  28. Gabriella Makai
  29. Gál Rita
  30. Gyöngyi Zum
  31. Györki Viktória
  32. Hegyi Lilla
  33. Henrietta Burger
  34. Ildikó Mikó
  35. Judit Shaban
  36. Julianna Tubáné Veress
  37. Karczag Eszter
  38. Karnis-Kiss Ilona
  39. Katka Hajdúová
  40. Kriszti Balogh 
  41. Krisztina Koczka
  42. Kun Gáborné
  43. Lídia Betty Ádám
  44. Margit Rangáné Galamb 
  45. Mayer Margit 
  46. Mónika Csordás
  47. Németh Annamari
  48. Németh Zolii
  49. Németh Zoltánné
  50. Noémi Bánhidi
  51. Palich Gabriella
  52. Rabi Ildikó 
  53. Regina Nagy
  54. Roskó Éva
  55. Sáfár Marcsee
  56. Selmeczi Gabriella
  57. Stella Varga
  58. Susu Gyöngyei
  59. Szigeti Ágnes
  60. Tímea Deák
  61. Tóthné Barna Erika
  62. Varga Rita
  63. Vera Kissné T
  64. Viktória Kiss 
  65. Zoltán Németh
  66. Zsófia Barczi 

 Segítségül a Random.org véletlenszám generátorát hívom, dobpergés, ééés...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy látjátok is, a nyolcas számú kedves pályázó, Beugeot Becherovka lett a szerencsés nyertes.

Szeretettel gratulálok, és egyúttal arra szeretnélek kérni, hogy vedd fel velem a kapcsolatot a kreablogger@gmail.com címen, hogy egyeztessük a postázást. 

És senki se csüggedjen, ugyanis még a héten készülök egy újabb meglepetéssel!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr233348911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása