Színes Ötletek

a kézügyes blog

10 nap, 130 ezer látogató, 40 helyszín, 3300 program – Óriási sikerrel zárult a 34. Művészetek Völgye

mv_1000x525.jpgVasárnap véget ért az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármast felölelő Művészetek Völgye, a szervezők pedig már bejelentették a 2026-os dátumot és elindult a kedvezményes áru jegyértékesítés is.

A fesztivál új helyszínekkel, teltházas programokkal várt mindenkit a három faluban. Nézőszámban a tavalyi évhez képest ismét növekedés volt tapasztalható, a 10 nap alatt összesen 130 ezer Völgylakó töltötte meg élettel az udvarokat, a Csigabusznak köszönhetően minden helyszínen folyamatosan rengeteg csillogó szem előtt tarthatták programjaikat a legnagyobb helyszínektől az apró udvarokig.

Aki Kapolcson belül sietett a helyszínek között, annak a falu egyik közlekedési újdonsága a Művészetek Völgye főtámogatója, a Visa által megvalósított riksa volt a legjobb választás, ami ingyen szállította a Visa kártyával rendelkezőket. A világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója telepített értékmegőrzőket is, illetve több játékkal is színesítették a főtér hangulatát.

A Parno Graszt, Co Lee, Analog Balaton vagy épp a Csaknekedkislány is megtelt nézőtérnek játszott a taliándörögdi nagyszínpadon. A Lőtér x Közlekedési Múzeum immár évről-évre több embert vonz, legkeresettebb programja pedig a Zenélő Busz, de a Harcsa Veronika x MOME Udvar is töretlen érdeklődéssel tartotta programjait a 10 nap alatt. Itt léptek fel a Lázár Tesók, a Söndörgő vagy épp Lenkke_ is. A Világzenei Udvar x Magyar Zene Háza atmoszférájában idén sem csalódott senki, ahová a hazajáró neveken túl rengeteg friss szereplő is együtt rezgett a közönséggel esténként, az Egyetemi Udvarban pedig a nap bármely szakában igazi összművészeti kavalkád fogadott mindenkit.

Vigántpetenden a Cirque du Tókert közönsége hatalmas lelkesedéssel fogadta az első Völgyezőket, Koncz Zsuzsát, Gesztit, A Grund – vígszínházi fiúzenekart, de a már visszatérőnek számító Zorán és a jubileumi koncertjét itt tartó HOBO is elképesztő műsorral hálálta meg a közönség figyelmét. Vigántpetenden az új helyszínre költöző Kaláka Versudvar is otthonra talált, a legklasszikusabb Völgy szereplők ismét nagyon erős kapcsolatot alakítottak ki a látogatókkal. Az itt tartott Telekom Hello Szülő program pedig sok családnak nyújtott hasznos, gyakorlati tudást a digitális világ kihívásairól.

A kapcsolódások a Művészetek Völgye hívószava, amit idén több lehetőség is volt megtapasztalni. A Poket Udvar programját kuráló Vecsei H. Miklós rendezésében megvalósult Művészetek Völgye x Platon Karataev Nyitóshow ennek kiváló példája volt. Amellett, hogy a Művészetek Völgye szereplői közül rengeteget felvonultatott, vizuális látványvilágában is új szintre emelte a nyitóműsorok sorát. A Panoráma Színpad nézőtere a Quimby, a Bohemian Betyars és Beton Hofi bulijára is megtelt, ahogy az idei év egyik legizgalmasabb fellépője, a brit a Franz Ferdinand is tomboló tömeg előtt adott hatalmas sikerű koncertet.

A skót indie banda fellépése mellett is számtalan újdonságot tartogatott Kapolcs. A Sportgarden és a Buda Udvar új helyszínként remekül debütált, egyből elnyerve a közönség szeretetét, ahogy a vigántpetendi friss helyszínen, a Roma Udvarban is minden nap óriási tömeg tanult cigány táncot vagy foglalkozott épp a cigány képzőművészettel. A Sportgardenben a Gyaloggalopp kihívás rekordott döntött: a fesztivál végére összesen közel 8 millió lépést jegyeztek a Sportoló Nemzet Klubtagok. Környezeti és aktivitási kérdésekben az Aktív Magyarország programjai és standjai vártak mindenkit, a környékbeli portékák az Éltető Völgyben kerültek bemutatásra az Agrárminisztérium támogatásával. Nyílt kapukkal várta temérdek érdeklődőjet a legkisebb helyszín a Mókuskert Udvar is, de különleges templomi atmoszférában szóltak a legnagyobb zeneszerzők művei a Völgykomolyzene helyszínén, Vigántpetend temploma a Papageno Klasszik otthona volt, Taliándörögdön pedig a színházi előadások költöztek a nem mindennapi helyszínre. A Színház Színpad Templom az intim előadások, a nagyobb helyszín a Színház Színpad pedig többek között nemzetközi előadás helyszíne is lett.

A második szombaton egy különleges autós felvonulást csíphetett el a közönség a 75 éves Transporter ünneplése itt kapott helyet. A Gösser Chill Zone részében pihenhették ki a fesztiválozók a fáradalmaikat, hétvégén pedig a Pepsi standjában különleges DJ szettekre bulizhatott mindenki.

A Petőfi Udvar rendre megtáncoltatta az érdeklődőket az NKA Hangfoglaló program által támogatott zenekarok már kora délután megteremtették az alaphangot.

Idén sem maradt el a Momentán borítékolható közönségsikere, ahogy a Magyar Jazz Szövetség Udvarában is állandó érdeklődés fogadta a hazai jazz élet legnagyobb neveit. Ettől pár lépésre a Hagyományok Háza Folk Udvarában kerültek fel a táncos cipők minden éjszaka a fesztiválozók lábaira, míg a Fűz Népi Játéktér napközben kínált kikapcsolódást az árnyas fák alatt a családok apraja nagyjának.

A zene mellett természetesen a többi művészeti ág sem maradhatott ki a MűvészVölgy Kúria nem csak ebben a 10 napban, de egész évben képzőművészeti és kulturális programokkal várja látogatóit.

A fesztivál idén is nagy lépést tett a zöld megújulás irányába, a korábbi években elkezdett fenntarthatósági stratégia mentén ismét csökkent a nem újrahasznosítható hulladék mennyisége, a vendéglátóhelyek mindegyikében lehetett az idei évtől vegetáriánus ételeket is kapni, illetve bármilyen érzékenységgel is jót lehetett enni a fesztiválon, amiben a tájékozódást a most bevezetett gasztrotérkép is segítette. A fesztivál munkáját a Green Destinations is elismerte, a Good Event Engaged minősítéssel jutalmazták az évről-évre tett lépéseket, a fesztivál ezzel a világon az első 10 olyan rendezvény közé került, ami megkaphatta ezt a címet. A környezeti törekvések mellett a fesztiválon a társadalmi felelősségvállaláson is nagy hangsúlyt kapott többek között ingyenes mammográfiai szűrővizsgálatra volt lehetőség, a véradáson a 10 nap alatt 1382 ember, összesen 520 liter vért adott napijegyekért, míg a Segítő Udvar állandó helyszínként az akadályozottsággal élők világát hozta közelebb a Völgylakókhoz. A közönséget 156 Völgyönkéntes, közel 500 munkatárs búcsúztatja és várja vissza szeretettel 2026-ban!

A közösség, ami évről évre erősebb a Művészetek Völgyében jövőre már 35. alkalommal gyűlik össze. Első völgyezők és évtizedek óta idejárók is felírhatják már most a naptárba, hogy 2026-ban július 17. és 26. között várja őket az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja!

A leglelkesebb rajongók pedig kedvezményes áron már a mai naptól, július 28-tól beszerezhetik a 10 napos bérletüket a https://www.muveszetekvolgye.hu/ticket oldalon. Jövőre is vár mindenkit a Művészetek Völgye!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3218916900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

karacsony_kicsi.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása