Színes Ötletek

a kézügyes blog

Retró cipősszekrény új ruhában, avagy bútorfestés egyszerűen

0_blogcover_refresh.png

Az év utolsó hetei számunkra hagyományosan nemcsak azt jelentik, hogy itt az ideje elővenni a téli dekorációs alapanyagok dobozát és velük a legfrissebb DIY ötleteket, hanem azt is, hogy rendszerezzünk, szelektáljunk és ünneplőbe öltöztessük otthonunkat. Ez a gondolat a mai bejegyzésben egy, a hetvenes évekből meglepően épen és még igénybe vehetően megmaradt, mindent elnyelő cipősszekrény átöltöztetésében ölt testet. Ez ugyan nem egy klasszikus ünnepi dekorációs elem, mégis hozzájárul, hogy rendezettebb tér fogadja majd a vendégeket. Kacatmentéseink legfrissebb, igazán praktikus darabja és egyszerűen kivitelezhető bútorfestés a folytatásban!

Találkoztunk már jó pár, hasonló funkciót ellátó bútordarabbal, de egyikre sem volt jellemző, hogy viszonylag kis helyen ennyi lábbelit el tudnának nyelni úgy, hogy azok nem egymás hegyén-hátán, hanem katonás rendben, így épségüket hosszú időn át megőrizve sorakozhatnak bennük. Az már csak hab a tortán, hogy ez a szekrényke egy komplett előszobafal funkcióját is ellátja a kalaptartóval, kabátakasztókkal és az egész alakos tükörrel. Felhőtlen lehetne az örömünk, amikor egy ilyen, fizikai állapotát tekintve hibátlan darabra bukkanunk, ha az esztétikai jellemzői nem csapnák agyon az egészet. Hiányzó tükör, kopott furnér front és avítt, skótkockás textilborítás - azonnal beláttuk, hogy erre a darabra ráfér teljes dizájnváltás. Neki is láttunk. 

3_244.jpg

4_230.jpg

Korábban már több barkácsprojektben teszteltük a Dulux Simply Refresh Konyhabútorfesték képességeit, így ebben az esetben sem volt kérdés, mihez nyúljunk a bútorlapos részeket illetően. Ez az univerzális alapanyag alapozó és fedőfesték is egyben, ami számos felületen alkalmazható, legyen szó különféle festett, festetlen, akár lakkozott fafelületekről, laminált bútorlapról, MDF panelekről, vagy kemény PVC felületről. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy nincs szükség semmilyen bonyolult előkészítésre, mélycsiszolásra, költséges alapozóanyagokra: a kiszemelt felület egy alapos zsírtalanítás és mattítás után már festhető is. Ezzel le is írtuk a második lépést, amit csupán annyi előkészület előzött meg, hogy eltávolítottuk a kárpitozott ajtót, a tükör- és polctartó konzolokat. 

7_165.jpg

A tisztítást mosószódás vízzel végeztük, a mattítást finomszemcsés papírral és kézi csiszolóval. Előkészítés közben úgy ítéltük meg, hogy a belső részek egészen jó állapotban vannak, az égerhez közelálló, mézes szín pedig jól passzol a felújításhoz kiválasztott árnyalatokhoz, azaz az Alabástrom szelence festékhez és a szürkés-beige pamutvászonhoz is. Ezért maszkolószalaggal kitakartuk az éleket, és csak külső paneleket festettük. A festéket flockhengerrel vittük fel két rétegben, a rétegek között pedig kivártuk száradási időt, amit persze nem töltöttünk tétlenül.

9_117.jpg

Dulux Simply Refresh Konyhabútorfesték hamar porszáraz lesz, de az újabb rétegek felvitele között 6 óra kötési idővel kell számolnunk! A bevont felület 10 nap elteltével vehető igénybe teljesen, ami nem jelenti azt, hogy nem használhatjuk egyáltalán, de addig védenünk kell a karcolódástól és a szennyeződéstől. Ezután viszont egy sima és tartós, selyemfényű felületet kapunk, ami ellenáll a zsíros szennyeződéseknek, az enyhe tisztítószereknek, és tökéletesen színtartó. Akár anyagi, akár környezetvédelmi megfontolásból szeretnénk megújítani funkcionálisan még jól működő bútorainkat, az átfestés egy egyszerű, pénztárcabarát és viszonylag gyorsan kivitelezhető megoldást kínál rá.

8_145.jpg

A kárpitozott ajtóról lecsavaroztuk a fogantyút és a mágneszárat, majd lebontottuk a textilborítást. A több mint 150 apró szög és néhány csavar eltávolításával el is érkeztünk a projekt legidőigényesebb fejezetéhez.

5_222.jpg

6_187.jpg

A bútorszövetet méretre vágtuk és leszegtük, majd óvatosan megfeszítve a bútorlapon tűzőgéppel körbelőttük, hogy legközelebb se legyen egyszerűbb dolgunk! Viccet félretéve azért tettük ezt, hogy a textil mindenhol tökéletesen az ajtóra simuljon, később pedig belülről kapott egy filcborítást. Arra is maradt időnk, hogy elmenjünk tükröt vágatni, amit élcsiszoltan vettünk át, tehát csak annyi dolgunk maradt, hogy a tartókonzolok segítségével a festett ajtóra rögzítsük. 

10_108.jpg

Tipp! A festék a fém elemek bevonására nem alkalmas, ami kifejezett előny lehet abban az esetben, ha az olyan, maszkolással nem takarható részeket, mint a zongorazsanér, minden elővigyázatosságunk ellenére is összekentük valamennyire. Vonalzó mentén egy kés vagy olló életlen felével egyszerűen lepattintjuk a felesleges festéket. 

2_254.jpg

Kifejezetten fém felületek védelmére a Hammerite Közvetlenül a rozsdára termékpalettájáról válogattunk sok esetben, ITT megnézhetitek, mennyi mindent felújítottunk már vele. 

Praktikus előszobai bútordarabunk így kapott friss külsőt, amivel már remekül passzol az elképzeléseinkhez, mi pedig az ünnepi készülődést rendhagyó módon falfestéssel és gardróbrendezéssel folytatjuk, hogy méltó környezetet biztosíthassunk régi-új szekrényünknek. Ugye volt már szó a lavina-hatásról? 

1_262.jpg

A saját kezűleg végzett felújításokkal kapcsolatos legfrissebb bejegyzéseinket ITT találjátok. Ha tetszett a cikk, kövessetek minket Pinteresten, Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2418266357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása