Színes Ötletek

a kézügyes blog

A Móra Kiadó programjai a 95. Ünnepi Könyvhéten

konyvhet_ajanlo_blogcover.jpg

Június 13-án kezdődik a 95. Ünnepi Könyvhét. Az esemény programjai között a Móra Kiadó a budapesti Dunakorzón található 71-es standon számos könyvújdonsággal és dedikálással, a Gyerekszínpadon pedig játékos, szórakoztató programokkal és könyvbemutatókkal várja a látogatókat, de számos izgalmas foglalkozás és könyvbemutató lesz ezekben a napokban Szegeden és Debrecenben is.  

Mi ez a cirkusz? – Ismerd meg az artisták életét!

Június 14., péntek, 10:30 - Vigadó téri színpad

kesz_cirkusz-2.jpg

„A cirkuszok rejtélyes világa nem is olyan távoli, mint gondolnád. Ha te is ábrándoztál már arról, hogy milyen lehet trapézon lengeni a porond felett, reflektorfény és a nézők tekintetének kereszttüzében, akkor itt a helyed! Turbuly Lilla új, Kész cirkusz! című regényében Titti egészen közelről ismeri meg a cirkuszi akrobaták életét. Most neked is alkalmad nyílik betekintést nyerni ebbe a lenyűgöző világba, hiszen a Vigadó téri színpadon velünk lesz a szerző, valamint Graeser József Dodi artistaművész, a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszszakmai igazgatója is. Janka-Fabacsovics Lili szerkesztő beszélget velük cirkuszról, mélységről, magasságról, kitartásról. A beszélgetést követően a szerző és Bertóthy Ágnes illusztrátor dedikálnak a Móra Kiadó standjánál.”

Csobbanj a nyárba a Balaton-felvidéki Barangolóval!

Június 15., szombat, 10:00 - Móra Kiadó stand

barangolo.jpg

„Vitorlásod úgy szeli a habot, hogy senki nem ér a nyomába? Hallottad már a híres balatoni visszhangot? Te vagy legnagyobb ho-ho-horgász? Fogadjunk, hogy még így is tudunk neked újat mondani a Balatonról!

Ráadásul elég csak a Duna-partig eljönnöd, ugyanis a Vigadó téri standunknál (Móra Kiadó, 71. stand) várunk Varga Violával és Nemes Anitával, a Barangoló a Balaton-felvidéken alkotóival. A foglalkoztatókönyv nem csak érdekes és szórakoztató, de hasznos segítséget nyújt egy családi kirándulás megtervezésében.

Készítsd el saját, egyedi, balatonos képeslapodat! A könyv illusztrációi alapján készült pecsétek segítségével jellegzetes balatoni motívumokkal dekorálhatod, majd kedved szerint alkothatod tovább. Gyönyörű színezőkkel is készülünk. Alkoss velünk! A foglalkozás után a szerző és az illusztrátor dedikál.”

Ősi regék nyomában – A sólyom és a sárkány háborúja

Június 15., szombat, 13:00 - Vigadó téri színpad

solyom_sarkany.jpg

„Érdekel a magyarság őstörténete? Kíváncsi vagy, merre portyáztak, kikkel harcoltak a keleti hunok?

Az Ezer rege könyve sorozattal Bán Mór arra vállalkozott, hogy őseink mindössze töredékekben fellelhető regéit összegyűjtse. Ezáltal teljesebb képet kaphatunk a mai magyarság eredetéről.

Az Ünnepi Könyvhéten a szerző elkalauzol az ősi Turán földjére. Június 15-én, szombaton 13:00-tól Tóth Ida kulturális újságíró és gyermekirodalmi szakember beszélget Bán Mórral A sólyom és a sárkány háborúja címet viselő új kötetről a Vigadó téri színpadon. A program után a szerző a Móra Kiadó standjánál dedikálja a kötetet.”

Mesés mondókázás J. Kovács Judit drámapedagógussal, a 15 éves Kerekítő mozgalom megálmodójával

Június 15., szombat, 17:00 - Vigadó téri színpad

kerekito_1.jpg

„Hihetetlen! Kerekítő manó már 15 éves! Ünnepeljünk együtt a kicsiket-nagyokat mosolyra derítő bájos bábfigurával június 15-én, szombaton 17:00 órakor a Vigadó téri színpadnál! J. Kovács Judit mesével, mondókákkal várja a bölcsiseket, ovisokat és szüleiket. A családias programon csemetéddel együtt játszhattok a Kerekítő könyvsorozatból ismerős ölbeli játékok nyomán. Ismerjétek meg a legújabb meséket a Kerekítő manó és a hullócsillagok című mesekönyvből! Kerekítő a mondókázó mindennapokért! A program után J. Kovács Judit és Kállai Nagy Krisztina dedikálja a Kerekítő könyvcsalád köteteit a Móra Kiadó standjánál.”

Mítosz és mese – az elveszett jókedv nyomában

Június 16., vasárnap, 10:30 - Vigadó téri színpad

elatkozott_erdo-1.jpg

„Mit csinálsz, ha jókedvű vagy? Nevetsz? Táncolsz? Ugrálsz? Alkotsz valamit? És mit tennél, ha egyszer csak nyoma veszne a derűnek? Bizony, még egy különleges lényeknek otthont adó erdővel is előfordulhat, hogy elátkozzák és rosszkedv telepszik a lakóira. Kertész Erzsi varázslatos meséjével nem csak a klasszikus mitológiai alakokat ismerhetjük meg jobban, hanem a jókedv természetét is.

Az Ünnepi Könyvhéten azonban biztos nem fogsz szomorkodni! Várunk Június 16-án, vasárnap 10:30-tól a Vigadó téri színpadon, ahol Bolla Eszter szerkesztő a jókedvről és a varázslatos erdőről beszélget Kertész Erzsivel és Káposztás Judittal, a könyv illusztrátorával.

A beszélgetés után az érdeklődő gyerekek Judit segítségével képeslapot vagy könyvjelzőt is készíthetnek Az elátkozott erdő különleges karaktereivel. A program után a szerző és az illusztrátor a Móra Kiadó standjánál dedikálják a kötetet.”

Janikovszky Éva könyvei kicsiktől a nagyokig

Június 16., vasárnap, 14:30 - Vigadó téri színpad

janikovszky.jpg

„Ha van szerző, aki tud úgy mesélni a kamaszlétről, hogy azt a gyereke és a felnőttet is megszólítja, az csakis Janikovszky Éva lehet. A tavasszal megjelent, Te ezt még úgysem érted… könyvben eddig, kötetben még publikálatlan kamaszmonológok láttak napvilágot.

A könyvből Sodró Eliza színművész olvas fel június 16-án, vasárnap 14:30 órától, majd Balázsy Panna beszélget vele a Kizárólag az utókor számára című színdarabról, amely az írónő fiatalkori naplója alapján állt össze. A tartalmas beszélgetésre a Vigadó téri színpadnál kerül sor.

A 95. Ünnepi Könyvhét során számos szerző dedikálja majd köteteit a Móra és a Trend Kiadó standjánál, emellett Szegeden és Debrecenben is sor kerül hasonló közönségtalálkozókra, foglalkozásokra.”

dedikalas_mora.jpg

421814919_696535255958306_9149882547831391405_n_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4718425925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Támogatás

donably_szinesotletek_300x250.png

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása