Színes Ötletek

a kézügyes blog

Jelmezek egyszerűen - Őzike, sárkány és csillogó cicás maszk a farsangi mulatsághoz

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_72.jpg

Bár rajongunk az igazán különleges és ötletes farsangi jelmezekért, de sokszor a praktikum, az időhiány vagy éppen a környezettudatos szemlélet győz elképzeléseink felett, ezért a saját kezű változat helyett inkább megvásároljuk - másodkézből - a kiszemelt darabot. Ugyanakkor létezik egy kompromisszumos megoldás is, egy mutatós DIY maszk és egy hétköznapi ruha kombinációja, amit - ha szükséges - csak egy pici alakítással jelmezzé varázsolhatunk. Ezt a módszert igazán jól alkalmazhatjuk főleg kicsiknél, és persze azoknál a nagyobbaknál, akik nem szívesen viselik sokáig még álmaik jelmezét sem, ha az kényelmetlen. Ha valamin van csillám és rózsaszín, ráadásul cicás is, azzal a kislányoknál nem nagyon lehet mellélőni a farsangi jelmezt illetően sem. Ez a gondolat inspirálta azt a percek alatt összeállítható maszkot, ami mellett már elég, ha a kis macskahercegnő például saját harisnyájába, tüllszoknyájába, vagy puha szőrös mellénykéjébe bújik, amiket egyébként is szívesen visel. Elkészítési útmutató a folytatásban, az ötlet alapján pedig elkészíthetitek a maszk sárkányos vagy őzikés változatát is, amikhez szintén találtok segítséget.

Egy videóban összefoglaltuk a lényeget, de alább megtaláljátok a részletes leírást is.

Mi ezt az eszköz-és alapanyaglistát használtuk, de kedvetek szerint variálhatjátok őket, és nyugodtan nézzetek szét a kreatív dobozotokban, mert sokszor nem is kell a boltba szaladni egy-egy ilyen egyszerű ötlet megvalóstásához.

  • papírálarc 
  • olló
  • ragasztópisztoly
  • színes és csillámos dekorgumi lapok
  • akrilfesték
  • ezüst zsenília drót
  • csillámpor

1_226.jpg

1. lépés

Mivel a koronás félmaszkunk díszére most nem volt szükségünk, először levágtuk, majd sima fekete akrilfestékkel alapoztuk le a csillámló rétegek előtt.

2_214.jpg

2. lépés

Amíg a festék száradt, megrajzoltuk és kivágtuk az apró részleteket a dekorgumi lapokból - a füleket, szemöldököt, a pofit formázó szőrzetet, és a szív alakú orrocskát.

3_208.jpg

3. lépés

Jöhet a csillámpor! A gyerektetoválások alapanyagaként jól ismert csillámpor szórható ragasztós felületre, frissen felfestett festékbe, lakkba, így igazán sokoldalúan használható a kreatív tevékenységek során is. Most a fekete festékbe keverve festettük fel a következő réteget. Ha úgy ítéljük meg, ez még nem csillog eléggé, száradás után felvihetünk egy újabb réteget, vagy megszórhatjuk tisztán porral is közvetlenül festés után.

4_195.jpg

4. lépés

Nem maradt más hátra, mint hogy ragasztópisztollyal helyükre rögzítsük a kivágott elemeket, a cicabajuszt jelképező, méretre szabott zsenília drótokkal együtt.

5_187.jpg

Fűzhetünk bele gumit vagy pálcára is ragaszthatjuk, ahogy a kis megrendelő kívánja! 

6_155.jpg

Az őzikemaszk elkészítésekor a természetes anyagok kapták a főszerepet: apró gallyak, örökzöld ágak és filc. Még a festéshez is ökofestéket használtunk. Egy ragaszópisztoly segítségével percek alatt összeállítható, és egy barna ruhácskával vagy melegítővel kiegészítve már készen is van a jelmez! A kislányok gyakran ragaszkodnak egy leheletnyi tündéres vagy hercegnős varázslathoz - ha nálatok is ez a helyzet, egy kis gyöngymatrica, csillámpor vagy virág a segítségetekre lehet.

A sárkányos maszk elkészítése sem bonyolultabb az első kettőnél. A papírálarcon kívül csak festék, filc, olló és ragasztópisztoly kell hozzá, az pedig már csak rajtatok múlik, hogy félelmetes vagy kedves sárkány formálódik a kezetek alatt! 

Ha további inspirációt kerestek a jelmezes mulatságra, ajánljuk az Egyszerűen összeállítható, DIY jelmezötletek és A kartondoboz új élete című cikkeinket, a farsangi témát érintően minden mást pedig ITT találtok meg.

Ha tetszett a bejegyzés, tartsatok velünk itt, FacebookonInstagramon, és Pinteresten is, hogy a következőről se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5518042320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása