Színes Ötletek

a kézügyes blog

Vásárlásmentes adventi naptárötletek a meghitt pillanatokhoz

adventi_otletek_0_1.jpg
Hiába a viszonylag napsütéses ősz, már kopogtat ajtónkon a december, és az ünnepi készülődés tekintetében is felpörögnek az események. Ahogy megszokhattátok, számos DIY ötlettel készülünk téli dekorációkhoz, ajándékokhoz, gyerekjátékokhoz egyaránt, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az együtt töltött időnek épp olyan fontos a szerepe a várakozás napjaiban mint annak, hogy szülőként se facsarjuk ki magunkat teljesen, csak hogy minden tervet hajszálpontosan megvalósítsunk. Sok minden kavarog ilyenkor legtöbbünk fejében: határidők, családi elvárások, tökéletes ajándékötletek, tiszta és díszes otthon, ünnepi menü és a sort hosszan folytathatnánk. Mindennek a tetejében ott az a jogos igény, hogy az év végére bizony jó lenne lelassulni és meghitt pillanatokat varázsolni magunk köré.

Az első kihívást a sorban az adventi naptár elkészítése vagy megvásárlása jelenti, amihez igazán klassz ötleteket találhatunk úgy a saját kezűleg készíthető, édesség- vagy éppen hulladékmentes, mint a közös programokat fókuszba állító vonalon. Ugyanakkor azt is tudjuk, ezek többséghez viszonylag sok szabadidő és kézügyeskedésre való hajlam szükséges hétköznapokon is, másrészt anyagilag is megterhelhetik a családi kasszát a cirkuszbelépők vagy mozijegyek, csak hogy a legnyilvánvalóbbakat említsük. Így aztán kissé rendhagyó módon most olyan ötleteket gyűjtöttünk össze, amikhez tényleg nem kell naptárat, alapanyagokat vagy ajándékokat beszerezni, mégis segíteni tudjuk gyermekeinket a várakozás megélésében - mindeközben örömteli pillanatokat szerezhetünk egymásnak is. Olvassatok tovább! 

Bármilyen tevékenységgel is töltjük a decembert, a titok a rendszerben rejlik; kicsik és nagyok mindennap számíthatnak ugyanarra a különleges eseményre, legyen az csomagbontás vagy gyertyagyújtás. A következő ötletek ezen elv köré rendeződnek: gyújtsunk meg egy mécsest akár önmagában, akár spirálunk, lépegetőnk vagy más számláló alkalmatosságunk mellett és csempésszük otthonunkba a varázslatot!

Adventi mesék akár a könyvtárból

adventi_otletek_1.jpg

Nemcsak a boltok polcain, de a könyvtárakban is nagyszerű tematikus mesegyűjtemények közül válogathatunk. Egy-egy mese, kedves, téli történet, dal vagy mondóka advent minden napjára, amik ha elfogynak, már el is érkezett a várva várt karácsony! A mesés visszaszámláláshoz egy papírfigurát is bevethetünk, ennek a hátoldalára felírhatjuk a mesék címét véletlenszerű sorrendben, és akár vágással, akár más jelöléssel nyomon követhetjük, mi az, ami még nem került sorra. A figura frontoldalát a gyerekek kedvükre színezhetik, ráadásul saját tapasztalatunk az, hogy bármilyen vagdosás önmagában is hatalmas örömforrás az ollóval még éppen csak ismerkedő ovis korosztály számára.

Jóságliszt

adventi_otletek_2.jpg

Személyes kedvencünk ez a meghitt szokás, aminek a lényege, hogy a gyertyagyújtáskor - vagy bármilyen olyan pillanatban, amikor néhány percig tényleg egymásra tudnak figyelni a család tagjai - beszámolunk egymásnak arról, ki milyen jócselekedetet vitt véghez az adott napon. Lehet az bármilyen apróság vagy akár nagyobb esemény is a gyerekek korától függően: előzékenyek voltak valakivel, segítettek a testvérüknek, a szülőknek, vagy akár egy ismeretlennek, megosztották valamilyüket az ovistársukkal, elpakolták a játékaikat vagy a halomba pakolt ruháikat, esetleg részt vettek a takarításban, dekorálásban. Aki meg tud csípni egy ilyen pillanatot, egy kanál lisztet tehet az erre kinevezett tálba, az összegyűjtött alapanyagból pedig karácsonykor sütit, kekszet, kalácsot süthet a család. 

Adni is jó, nem csak kapni

adventi_otletek_3.jpg

Ez az ötlet biztosan nem megy át mindenkinél, hiszen főleg a kicsik még csak ismerkednek a birtoklás fogalmával, és az is sokszor nehézséget okoz, hogy megértsék, a játszótéren nem minden eszköz az ő személyes tulajdonuk. A nagyobb gyerekek viszont már megértik és sokszor meglepő érzékenységgel fogadják, ha elmondjuk nekik, sok gyerek nemhogy csillogó ajándékokat, de még az alapvető szükségleteiket kielégítő holmikat sem kap ilyenkor. A napi rituálé során - ha szükséges, a segítségünkkel - kiválaszthatnak egy-egy olyan játékot, könyvet, esetleg ruhaneműt, amit már nem használnak és szívesen odaadják valakinek, akinek ezzel széppé varázsolhatják az ünnepet. Bármilyen apróság lehet, de fontos, hogy jó állapotú, a funkcióját maradéktalanul betöltő legyen a kiválasztott darab. Az ötlet az ilyenkor szokásos szelektálást is jól szolgálhatja és akkor is bevethető, ha nagyobb, rég vágyott ajándékkal készülünk karácsonyra, amit nem szeretnénk még 24 darab másikkal megelőzni.

Csínytevő helyett jótevő manók

adventi_otletek_4.jpg

Az előző tipp elve mentén a családi kereteken belül is maradhatunk a jócselekedetekkel. Egyre népszerűbbek hazánkban is az éjszakánként válogatott csínytevéseket elkövető manók, amik amellett, hogy lehetőséget teremtenek a kreatív anyukáknak a viccelődésre, nem kevés fejtörést is okozhatnak azoknak, akiknek ez a műfaj kevéssé testhezálló, és vannak, akiket egyenesen félelemmel töltenek el ezek az életre kelő figurák. Viszont egy hasonló elven működő játékba vonhatjuk be gyermekeinket azzal, ha titkos jócselekedetekre biztatjuk őket: lepjék meg valami apró kedvességgel családtagjaikat, vagy tegyük ezt velük együtt, közösen!

Játékos adventi naptár

adventi_otletek_5.jpgIllusztrációk: unsplash.com

A közösen eltöltött idő a legnagyobb érték, de ha időbeosztásunk, anyagi korlátok vagy bármilyen más ok miatt nem tehetjük meg, hogy minden nap utazzunk, belépőjegyeket vásároljunk, süssünk-főzzünk és adventi programokat látogassunk, bevethetünk egy praktikus lehetőséget, ami minden családban kéznél van és nem kerül semmibe. Írjuk fel a gyerekek kedvenc játékait, társasokat, kirakót, szerepjátékokat egy 24 darabra felvágott lapra! Számozzuk be őket vagy csak dobjuk egy "kalapba", amiből mindennap húzhatnak egyet. Bármi is legyen az aznapi kihívás, addig a pár percig vegyünk mi is részt benne teljes figyelmünkkel és szeretetünkkel!  

Ha csomagocskákkal szeretnétek készülni, az Adventi naptár egészségesen, hulladékmentesen című cikkünkben találtok néhány egyszerűen elkészíthető, akár évekig is használható műanyagmentes kalendáriumot.

Meghitt, örömteli pillanatokkal teli várakozást kívánunk  mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr4718266411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása