Ismét látogatócsúcsot döntött az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. Idén a tavalyi rekord is megdőlt, ezúttal a tíz nap alatt 148 000 ember látogatott el a Művészetek Völgyébe, a második szombaton pedig a fesztivál történetében másodszor kerülhetett ki a teltház tábla. 2200-nál is több program, jubileumok és búcsúkoncertek is várták idén a látogatókat, de rengeteg alkotás is született. A 33. Művészetek Völgye 2024. július 19. és 28. között lesz Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
A Művészetek Völgye Fesztiválra idén tavalyhoz mérten 28.000-rel többen látogattak el, ezzel együtt újabb látogatócsúccsal zárhattuk a 10 napos összművészeti programot. A fesztivált a Bohemian Betyars koncertjével nyitották, a Quimby-vel zárták, a kettő között pedig olyan előadókra tombolhattunk, mint a 30Y, az Aurevoir., a 10 éves Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a Budapest Bár, a Carson Coma, a Csaknekedkislány, Csík-Presser-Karácsony Dal a miénk 2.0 című előadása, az Elefánt, az Esti Kornél, a hiperkarma, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Lóci Játszik, a Vad Fruttik, a különleges, félakusztikus koncerttel érkező Punnany Massif – akik először játszottak a Völgyben – és a szintén elsőbálozónak számító Belga.
A fesztiválon búcsúzott egy időre közönségétől a Middlemist Red, a Völgyben gyűlhettek össze a jazzrajongók a Magyar Jazz Szövetség Udvarában a Magyar Jazz Ünnepre, a Cirque du Tókertben hosszú idő után először adott fesztiválon koncertet Zorán, de velünk volt Dés László, Kern András, az idén 30 éves Danubia Zenekar, a Recirquel, a Duda Éva Társulat és az Operaház is.
A fesztivál látogatói azonban nemcsak a művészetet élvezni járnak ide, hanem alkotni is. A Kaláka Versudvar közösségi versírásain és a Versimprón 56 vers született, az Analóg Udvarban 2500-nál is több analóg fotó készült különféle analóg eljárásokkal, például sörösdobozból készült lyukkamerával. A Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum helyszínén kb. 130 darab 35 milliméteres film született, amelyet egy 100 év körüli vetítővel lehetett lejátszani, a praxinoszkópon pedig több mint 10 000 centiméternyi film és 6000 képkocka pörgött végig a 10 nap alatt. Az idén 20 éves Momentán Társulat udvarában összesen 50 előadást játszottak és 50 fős színész, valamint stábcsapattal érkeztek.
A Hagyományok Háza Folkudvarában idén három tájegység, Kalotaszeg, Bakony és Gyimes kultúrájával lehetett megismerkedni és hogy még hitelesebb legyen az élmény, ehhez az adott tájegységről kézműves, zenész és táncos mestereket is meghívtak. Legmesszebbről a közel 900 km-re lévő Gyimesközéplokról érkeztek az udvarba fellépni, de a helyi, kapolcsi gyerekek is megmutatták tánctudásukat a hét folyamán. A fesztiválozók 45 éneket tanulhattak meg az énektanítások alkalmával és 75 órán át szólt a talpalávaló a tánctanításokon és az esti táncházakban.
A Petőfi Kulturális Ügynökség által támogatott Petőfi és Póka Udvarban egy olyan összművészeti alkotás is született, amelyben az ügynökség négy szakmai programja együttesen jelenik meg: a közönség bevonásával szövegbe, dalba és képbe öntötték a Völgyélményt. A közösségi festményt Krizbai Gergely indította el, erre reagált Hegyi György dalszövege, amelyhez Szakadáti Mátyás szerzett zenét. A dalt a Legendás zenekar tagjai muzsikálták fel, a készülő klipben pedig maga Petőfi is megelevenedik egy marionett báb képében, melyet majd a PKÜ felületein lehet megnézni.
A színházrajongók idén 35 előadásra ülhettek be, amelyre már délutántól sorban álltak a fesztiválozók. Volt olyan darab, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel végül kétszer is eljátszottak az idén debütált Színház Színpad Templomban. A Harcsa Veronika Udvar már reggelente megtelt jógázókkal, - a legtöbb napon 100-nál is többen indították itt mozgással a napot -, de a BalatonBIKE365 biciklitúráira is mindig beteltek a helyek, a legelszántabbak pedig terepfutóversennyel zárhatták a 10. napot.
A fesztiválon tartották meg a Némafilmhez filmzenét! döntőjét is, amelynek nyertesei Ocsovay Domján a Dódi karrierje című filmre szerzett zenével és Dénes Ábel a Mackó úr kalandjai megzenésítésével.
A Művészetek Völgye programjai közt valóban minden korosztály találhat magának való programot: az idei legfiatalabb látogató 5 hetes volt, a legidősebb pedig 84. A fesztiválon 150 önkéntes segített abban, hogy a fesztiválozók önfeledten szórakozhassanak, a legidősebb 62 évesen jött el Völgymunkatársnak. A látogatók idén is tanúsították, hogy helyén van a szívük: ezúttal 977 ember adott vért, így mintegy 3000 embernek tudnak segíteni az itt összegyűjtött vérrel.
A Művészetek Völgye Fesztivál jövőre július 19. és 28. között vár mindenkit ismét a közös táncolásra, koncertezésre, alkotásra és kikapcsolódásra Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. Aki már most tudja, hogy 2024-ben is a Völgyben a helye, az a fesztivál weboldalán szuperkedvezményes áron szerezheti be jövő évi bérletét.
Fotók: Dohi Gabriella, Kleb Zsófi, Kuti Ákos, Fekete Tibor Kristóf
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.