Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kiállítások, kézügyes foglalkozások, családi és zöld programok az idei Művészetek Völgye fesztiválon

hannahan03926.jpg

Július 22. és 31. között több mint kétezer programmal várja a látogatókat a Balaton-felvidékre az immár 31. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye. Nagyszínpados koncertek, mesés panoráma, színház, újcirkusz, kortárs irodalom, és ami a mi szempontunkból talán leginkább fontos, kiállítások, családoknak és kifejezetten gyerekeknek szóló foglalkozások, illetve zöld programok várnak idén is mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Részletes ajánló a folytatásban! 

A fesztivál zenei színpadain idén is lesz helye popnak, jazznek, folknak, világzenének és komolyzenének is, a Bohemian Betyarstól a 30. születésnapját ünneplő Parno Graszton át a Kiscsillagig.  A színház és újcirkusz programok során számos társulat bútorozik be egy-egy napra a Színház Színpadra és a Cirque du Tókert hatalmas cirkuszi sátrába, megszólal az irodalom a Kaláka Versudvarban és a Poket Udvarban, kiállítások várnak a tűzoltószertárban, a buszmegállóban vagy éppen a templom kertjében, alkotó kezek tevékenykednek a különféle workshopokon, de a Balaton-felvidéki táj is felfedezésre kalauzol. A tíz nap során annyi izgalmas programon vehettek részt, hogy nem is tennénk kísérletet mindegyik felsorolására. Arra viszont igen, hogy ajánljunk néhány, számunkra kifejezetten izgalmasnak tűnő lehetőséget a kreatív hobbi, kézügyeskedés, a család és a fenntarthatóság hívószavakra fókuszálva.   

Kiállítások 

A Mank Artporta a fesztivál során végig izgalmas kiállításokkal és workshopokkal várja az érdeklődőket. „A velünk élő Petőfi" című pop-up kiállítás, mely kortárs alkotásokban idézi meg Petőfi Sándor alakját és irodalmi örökségét, így ünnepelve nemzeti költőnk születésének 200. évfordulóját, minden nap megtekinthető lesz a rendezvény ideje alatt, de rengeteg kézműves workshop és foglalkozás is vár a látogatókra az ékszerkészítéstől a tűzzománcon át a fotóművészetig. Sőt, a vállalkozó kedvűek még híres festményeknek is beöltözhetnek, vagy épp népszerű zenészek művészettel kapcsolatos előadásain, kötetlen beszélgetésein is részt vehetnek. A Nemzeti Filmintézet helyszínen többek között Postatörténeti kiállítás lesz látható az idén 155 éves Magyar Posta tiszteletére, míg a Segítők Udvarban „Benned a létra" címmel fogyatékkal élő művészek alkotásai lesznek megtekinthetők. 

0_74.jpg

Családi programok

A fesztivál egyik legizgalmasabb helyszínének ígérkezik a Harcsa Veronika Udvar, ahol a reggeli jóga, illetve a jazz és a világzene határvidékének legizgalmasabb produkciói mellett ringató foglalkozás is helyet kap majd a legkisebbeknek, de lesz énekes workshop is, ahol a közönség tagjai is próbálgathatják saját hangjukat. A Hagyományok Háza Folk Udvarban a felnőttek is kézműveskedhetnek majd, míg a Cirque de Tókertben folyamatosan játékudvar, mozgó adománybolt, és különféle gyermekfoglalkozások várnak kicsikre és nagyokra egyaránt. Fontos információ, hogy a belépés hat éven aluliak számára ingyenes, de a programfüzetben és a honlapon a Gyermekvölgy fül alatt található programok 14 éves korig 1500 Ft-os, kedvezményes jeggyel látogathatók. A gyerekek kísérőire is érvényes a kedvezményes belépőár, maximum két főig.

Művészetek Zöldje

A Művészetek Völgyében a kezdetektől kiemelt szerepet kap a környezetvédelem, ez idén sem lesz másként. Ezúttal is működik a Völgyben a visszaváltható repohár rendszer, az árusok az ételeket lebomló tányérban, szintén lebomló evőeszközzel kínálják és a csomagolóanyagok is komposztálhatóak. A látogatókat arra biztatják a szervezők, hogy használják a kihelyezett szelektív hulladékgyűjtőket és a komposztálót, valamint közlekedjenek a települések között a fesztivál ingyenes járatával, a Csigabusszal, amelynek mozgását a fesztivál saját applikációján lehet nyomon követni. A Művészetek Zöldje helyszínen pedig még többet tanulhatnak a látogatók a környezetvédelemről és a fenntartható mindennapokról, így az itt szerzett tudást a jövőben otthon is kamatoztathatják. Mindezeken kívül, egyelőre a teljesség igénye nélkül lesz Fair-Trade Kávézó, Csináld Magad! - kézműves foglalkozás, Tudományos Játszóház, érdekes előadások, mint az Ökológia gyereknyelven, sőt, akik egy kis természetjárásra vágynak, Bazaltbarangoló krátertavas geotúrára is indulhatnak.   

ebiketuraavolgyben.JPG

Akik szeretnének részt venni az idei Művészetek Völgyén, azok számára fontos információ, hogy ezen a héten péntekig, tehát május 13-án éjfélig még akciós áron vásárolhatók bérletek. Ha sikerült kedvet csinálnunk az ajánlóval, kattintsatok a képre! 

muveszetek_volgye_berletakcio.jpg

A több mint 2000 programért böngésszétek a Művészetek Völgyének weboldalát, Facebookját, vagy töltsétek le a Művészetek Völgye saját applikációját, ahol be is jelölhetitek kedvenc programjaitokat! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3817828235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

lginsta_1200_1.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása