Színes Ötletek

a kézügyes blog

Fűszercímkék újratöltve - Töltsd le a frissített gyűjteményt!

fuszerek-810x540.jpg

A legtöbb háztartásban a tavaszi nagytakarítás része a kamra rendszerezése, leltározása is. Alaposan kitakarítunk és átnézzük, mik sorakoznak a polcon, mit lenne időszerű elfogyasztani, mit kell pótolni, és persze előkészítjük a helyet a befőzési szezonra. Ennek apropóján, és mert többen kértétek kommentben, üzenetben, újra megosztjuk veletek a letölthető fűszercímkéket, az új megjelenésünk szerint frissítve. A folytatásban jönnek a linkek a letöltéshez! 

48 darab színes címkét tudtok kinyomtatni a pdf fájlok letöltése után. Két méretből is választhattok attól függően, hogy hová helyeznétek el. Az A4-es íven kisebb üvegekre, illetve üvegek fedelére valókat találtok, az A3-mas íven pedig picit nagyobbakat, jellemzően az üvegek hasára vagy tasakokra méretezve. Ez utóbbit A4-es ívre szerkesztve is megtaláljátok, itt az első lapot, itt pedig a másodikat. Reméljük, hasznát veszitek! 

2_oldal_galeria.jpg

 1_oldal_galeria.jpg

Vannak saját készítésű fűszercímkéid? Oszd meg velünk a Facebookon, a Színes Ötletek Alkotói Csoportjában

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8015596242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása