Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kint a kertben, kreatívan - Tennivalók február végére

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_2.jpg

Az első tavaszias napsugarak már február elején kivezényeltek minket a kertbe, ahol bizonyára idén is nagyon sok időt töltünk majd. A legalapvetőbb munkálatokat elvégeztük, esőnapokon pedig nagy lelkesedéssel tervezzük, mire és mikor kerítsünk sort úgy, hogy a pihenésre is maradjon idő a sok teendő mellett. A járványhelyzet nagyon sok különböző előjelű tapasztalatot és változást hozott mindannyiunk életébe, az egyik pozitívum pedig mindenképpen az, hogy sokan még azok közül is örömmel porolták le a kerti kesztyűt, akik azelőtt inkább a bosszantó teendők melegágyaként tekintettek erre a területre, nem pedig haszon- vagy dísznövények termőföldjeként. A kertek mellett a legkisebb balkonok is zöldbe vagy virágba borultak, akik pedig felfedezték a kertészkedés örömét, azok valószínűleg egyre nagyobb lelkesedéssel keresik maguknak az újabb feladatokat. Új sorozatunkkal azokat szeretnénk inspirálni, akik még nem rendelkeznek évitizedek tapasztalatával, így jól jöhet nekik néhány praktikus tipp Színes Ötletek módra azt illetően, mit mikor érdemes elvégezni a kertben ahhoz, hogy lehetőleg kevés munka mellett élvezhessük az időtöltést a szabadban. A folytatásban a februári teendőkről ejtünk szót, bátran olvassatok tovább! (Illusztráció: unsplash.com)

Sikerélmény mindenkinek fűszernövényekkel

A  fűszernövények nevelése azoknak is kitűnő lehetőség, akik sem kerttel, sem balkonnal nem rendelkeznek, ráadásul ezek nemcsak szépek, de hasznosak is. Nincs finomabb, mint a saját magunk által termelt, frissen levágott, illatozó növényekkel ízesített étel. Legtöbbjükhöz már januártól hozzájuthatunk, de vegyük figyelembe, hogy nem mind fejlődik megfelelően a párkányon! A bazsalikom, a metélőhagyma, a petrezselyem, a rozmaring és a zsázsa jó választás lehet, viszont ha kaprot, tárkonyt, oregánót vagy kakukkfüvet ültetnénk, nekik a legjobb, ha szabadföldben biztosítunk helyet.

markus-spiske-6hddniscrmk-unsplash.jpg

TIPP! Ha nincs szabad ablakpárkányotok, egy régi táskát is bevethettek virágtartóként, vagy készíthettek magatoknak makraméfonalból, amihez korábbi cikkünkben, ITT találtok egyszerű, vagy éppen különleges ötleteket.

logan-weaver-sam5x4izdiq-unsplash.jpgKépek forrása: unsplash.com 

Bokrok, cserjék metszése

A későn virágzó cserjéket és a dézsás növéneket most kell visszametszenünk, a tavasszal virágzók viszont már bimbós állapotban vannak, őket hagyjuk ki a sorból! A ribizkebokrok öreg vesszőit vágjuk ki, ha nem tettük meg tavaly, szüret után. Fagymentes napokon a gyümölcsfák metszését is megkezdhetjük, ezt egészen késő tavaszig folytathatjuk. A nyesedék komposztalapnak is kiváló: jobban szellőzik, ha nem vágjuk túl apróra - ami valljuk be, csak könnyebbség - , de az adagolásra, rétegvastagságra figyeljünk!

TIPP! A levágott ágakra alapanyagként is gondolhatunk kreatív ötleteink megvalósításához. Például bevethetjük őket a húsvéti dekoráció elkészítésekor, a lágyabb vesszőkből pedig hajlíthatunk ajtódíszt vagy koszorút. 

37d7ce8444f2bb25f4a06c26e3f31d1a.jpgKép forrása: chicpursuit.com

Vetés kint és bent

Amint az ágyások kiszáradtak, néhány növény már most, február vége felé is vethető szabadföldbe, például a retek és néhány salátaféle, de ilyenkor szórhatjuk el melegágyba vagy üvegházba a karalábé, káposzta, paradicsom, és a karfiol magjait is. Ha kiskertünkben szeretnénk gyönyörködni az inkább zöldtrágyaként és takarmányként ismert mézontófű különleges, hosszúporzós virágaiban, vetéséről most gondoskodhatunk. Nemcsak azért hasznos, mert pillangó és méhcsalogató: erős növekedésével elnyomja a gyomnövényeket!

hoverfly-g62b409596_1280.jpgKép forrása: pixabay.com

TIPP! A mézontófű tavasz második felében, és nyár elején borul virágba, de megszárítva is mutatós, ezért kiválóan alkalmas a lakás téli díszítésére. Akár egy műgyantából készített fülbevalóban vagy medálban is megőrizhetjük csodás virágait. Erről az Öntsd formába emlékeidet! - Gyakorlati tippek műgyantázáshoz című cikkünkben olvashattok.

Karbantartás

Mivel ilyenkor még kevesebb a valódi kerti teendő, kerítsünk sort a "lovak szerszámozására" is! Ezzel sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat, és értékes időt is spórolunk, ha nem a megkezdett munkálatok kellős közepén kell kaszát-kapát eldobva barkácsáruházba vagy kisgépszervizbe rohannunk. Nézzük át, milyen állapotban vannak eszközeink, kell-e valamit tisztítani, javítani vagy javíttatni, esetleg újat beszerezni! A kerti utakról, kövezett vagy betonfelületekről se feledkezzünk el! Egy kis takarítással, és a szükséges, apróbb javítások elvégzésével hozzájárulhatunk állagmegóvásukhoz. 

TIPP! Nem kell minden kiszelektált tárgyat rövid úton a szemetesbe száműzünk! Ha eredeti funkciója szerint nem használhatjuk tovább, vásároljunk helyette - lehetőleg fenntartható módon gyártott - újat, ugyanakkor törekedjünk arra, hogy meglássuk az új lehetőséget a régi tárgyakban! Amit egy kis átalakítás árán újra használatba veszünk, kedvesebb lesz számunkra, mint az, amit csak leemeltünk egy polcról - és nem mellesleg a lakberendezési trendek is egyre nagyobb szabadságot adnak az újrahasználatnak.

777a0e67163a947986f71f766b03428d.jpgKép forrása: lushome.com

A tanácsok összeállításában Karl Ploberger 12 hónap a kertben című munkája volt segítségünkre, aki négy évtized kertészeti tapasztalatait, kertbarátok ötleteit, szakemberek javaslatait foglalta össze könyvében. Bár ez a kiadvány már nem elérhető, sok más hasznos kertészeti kiadvány közül válogathattok a Cser Kiadó webáruházában.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8617557314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

lginsta_1200_1.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása