Színes Ötletek

a kézügyes blog

Tízperces trükkök - Őszi dekoráció pillanatok alatt

szo_keret_01_blog_cimlapkep_11.jpg
Tízperces trükkök sorozatunkat érdemes figyelemmel kísérni mindenkinek, aki állandó időhiányban szenved, hiszen mindig olyan ötleteket próbálunk bemutatni, amik néhány pillanat alatt kivitelezhetők, jobbára olyan eszközökkel és anyagokkal, amik kéznél vannak a legtöbb háztartásban. A mai bejegyzés apropóját egy délelőtti séta során gyűjtött néhány maréknyi makk szolgáltatta, amikkel még más, azonban időigényesebb terveink vannak. Gondoltuk, addig se álljanak cél nélkül, készítettünk egy instant őszi asztaldíszt. Egy frissen festett kosárkába rendeztük őket néhány toboz társaságában, és hogy ne maradjon túl sok az üres tér, két kis kötött dísztökkel egészítettük ki. Persze kötni nem kellett hozzá, az alapanyagként egy a legutóbbi szekrényrendezés során kiszelektált, vastag fonalból készült pulcsit használtunk, azontúl spárgára és töltőanyagra volt szükségünk. Az egészen biztos, hogy lehet készíteni ennél mutatósabb dekorációt, de ha tartunk tőle, hogy a téli szezonra sem készülnénk el, mégis szeretnénk egy kis őszi hangulatot csempészni az otthonunkba, ez a tipp megoldás lehet - azontúl, hogy gyors, még hulladékmentes is! A galériában végigkövethetitek az elkészítés menetét.

Az előkészítés mindössze annyi, hogy vágjuk le a kidobástól megmentett pulcsi ujjait, és fordítsuk ki. Ha nagyobb mennyiségű dísztököt szeretnénk, természetesen a kiválasztott ruhadarab többi részét is felhasználhatjuk.

Ezután csak kötözni kell a képek szerint, majd díszítsük kedvünkre például sprágával, levelekkel, vagy apró ágakkal.

20210920_155435.jpg

20210920_155642.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövessetek minket  Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3716698898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

lginsta_1200_1.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása